Iván Gizella: Hotelvendégek
Éget nagyon a nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.
Az egyik oldalamon egy öreg házaspár, ketten együtt már biztos több mint százhatvan évesek. A néni kalapban fekszik, s fogják egymás kezét. Keveset beszélnek, a bácsi láthatóan unatkozik. Ránéz élete párjára.
-Elmegyek veszek újságot – mondja.
-Vigyázz magadra – néz rá féltőn a néni.
-Jó jó..
-De vigyél szemüveget -mondja.
-Minek?
-Hogy lásd, mit akarsz – neveti el magát az öreg hölgy.
-Majd jövök.
-Tudom.
A másik oldalon egy ötvenes házaspár. Vitatkoznak.
– Megegyeztünk -mondja a nő és idegesen rángatja a piros bikini felső pántját. -Miért akarsz egyedül menni, én is megyek.
– Csak – dacol a férfi.
-Akkor most maradjak itt, mint akinek se kutyája, se macskája, mint akinek nincs férje, így bóklásszak itt a többiek között?
– Mi bajod lesz, ha egy órát egyedül maradsz -, mondja békésen, de morcosan a férfi.
– Akkor csak menj, mindig csak ez a különcködés – a nő dühében majdnem elbőgi magát, s nagy fene bánatában beugrik a medencébe.
A férj el.
A zalai falusi néne, aki egyedül ül velem szemben egy széken, háttal a napnak, halkan odasúgja nekem.
– Ha én így bántam volna az urammal, Isten nyugosztalja, nem ötven, de egy évet sem éltünk volna meg együtt. Mert tudja lelkem, a férfiembernek szabadság kell. No persze -, nevet huncutul, azért a gyeplőt jól kell ám tartani.
Biztos így van. Bólogatok is helyeslően. Ám közben, jesszusom, mit látok, a férjem épp távolodik a medencétől. Jaj istenem, hol az a gyeplő? Hova is tettem…
Pusztai Péter rajza
2023. november 25. 15:50
Csak néhány felvétel, de a ” fotós” nagyszerűen érti a dolgát.