Bencze Mihály: Magdó István 60

 

Ezzel a furcsa címmel hirdette a Brassó Lapok Magdó István művészi fényképész tárlatát, amit 2023. november 23-án nyitott meg a Reménység Házában. Ez nem a 60-ik tárlatát jelentette, hanem azt, hogy a művész az idén töltötte a 60-ik születésnapját, amit úgy képzelt el, hogy 60 darab fényképét állítja ki. Ő úgy nyilatkozott, hogy ha az emberi élet 20 éve egy évszaknak felel meg, akkor most ő késő őszként látja magát, ezért csak novemberi képeket állított ki, és csak a barcasági világot, ahol született és él, tárja a közönség elé.

Házy Bakó Eszter az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke nyitotta meg a tárlatot, méltatva a szerzőt.

 

 

Magdó István 1963. május 1-én született Hosszúfalu-Alszegen, Magdó István biológia-földrajz tanár és Gödri Berta fizika-kémia tanár első gyerekeként. Az elemi iskolát a csernátfalusi 3-as számú általános iskolában végezte, a líceumot Csombordon 1977-1981 között, az ország egyetlen technikus-képző iskolájában, egy olyan volt magyar iskolában, ahol odaérkezésekor már nem létezett hivatalosan magyar osztály! Említésre méltó a négyéves sakkozó pályafutása, mely idő alatt sok oklevelet, érmet szerzett iskolájának. Négy évig volt megyei bajnok, és az A divíziós Voinţa Aiudnak volt oszlopos tagja-juniorja. 1981-től a bácsfalusi művelődési ház égisze alatt táncolt a Kéknefelejcs együttesben. 1981-82 között elvégzi az idegenvezető iskolát és aktívan tevékenykedett ezen a területen is. Anyjától, apjától örökölte az emberekkel való törődést, a vendéglátást, a túrákat, a természet szeretetét, a földrajzot, a biológiát. És még örökölt valamit: a fényképészet szeretetét. Csombordon állategészségügyit végzett, de a sors fintora a brassói virágkertészetbe vitte, ahol kitanulta a hortikultúrát és a florikultúrát is. Talán egyedüli, aki mind a két szakmában diplomázott! Utána elvégezte a közgazdasági egyetemet és közgazdász lett. Az osztrák mini MBA következett, majd metodológia Brassóban. A tanügyben is dolgozott egy pár évig, a szünidőkben Magyarországon. 1998-2000 között kereskedelmi igazgató az Ulkernél. A magyar Carat cégnél elsajátítva a csomagolástechnika csínját-bínját, a székelyudvarhelyi Maxoll cégnek alakított ki hídfőállást Brassóban, ahol megszervezte az irodát. Ezek után megalapítja a saját cégét 2001 elején, Unic Spot Ro néven, ahol ugyancsak csomagolóanyagokat értékesít, majd később kisbútort, szőnyegeket, lábtörlőket. Azóta itt dolgozik, mint igazgató. A cég a vezetése alatt, minden évben megkapta a Kereskedelmi Kamara által szervezett cégek közötti verseny I.-II. vagy III. díját.

Magyarországon az első fizetéséből egy fényképezőgépet vett. Embereket fotózott először, főleg a családot és tájat. 2009-ben sikerült vásárolnia egy digitális Sonyt, és elkezdődött a ,,makró’’ időszak. Ez jó volt arra, hogy elsajátítsa az alapfogalmakat, ami a fényképészetet illeti. Járta az erdőt, mezőt, rétet; fotózott minden érdekeset. 2010-ben volt az igazi berobbanása, amikor sikerült vásárolnia egy Nikon 90-et, ami már fél-profi gép volt. Ekkor készült az eddigi legsikeresebb fotója is, a ,,Going home’’, amellyel rengeteg nemzeti és nemzetközi díjat nyert, és ami a mai napig is egy történelmi alkotás. A 2010-2023-as fotói eddig több mint 3000 nemzetközi díjat, elismerést hoztak. Tanítványa volt a brassói elismert fotósnak, Mihai Moiceanunak. Lassan kialakult egy stílusa is, ami olyan ,,Magdó’’s lett. A Mihai Moiceanu korszak után következett a Moldován Mihály, Zajzoni Rab István díjas fotós korszaka. A mindenki Misi bácsija lett a mentora, neki köszönhet sok mindent, rengeteget tanult tőle. Ő íratta be a sepsiszentgyörgyi székely klubba, a Camera Club Siculorumba, melynek hamarosan oszlopos tagja lett. Utólag beállt a Vadon egyesület keretén belül működő Transnatura klubba is. Tagja lett a AAFR- nek (Asociația Artiştilor Fotografi din România), és Brassó megyében még mindig csak ő az egyedüli, akit az AAFR elfogad nemzeti vagy nemzetközi versenyek zsűritagjaként. Amúgy egyre többet zsűrizik, főleg nemzetközi versenyeket. Felvételt nyert a MFVSZ-be (Magyar Fotóművészek Világszövetsége), és 2015-től a PSA (Photographic Society of America) és a FIAP (Federation Internationale de l’Art Photographique) tagja is, valamint a MAFOSZ-nak (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége). Több mint 7000 elfogadott fotója van szerte a világon: Európától Ausztráliáig, Amerikától Japánig, Dél Afrikától a skandináv államokig, Koszovótól Bangladesig, 103 országban. Ezeknek a zöme ki volt állítva, és megjelent a világkatalógusokban is. 2019-ben Magdó Istvánt a szülőföldje Zajzoni Rab István díjjal értékelte.

Eredményeinek köszönhetően 2016-ban megkapta az UNESCO által elismert, párizsi székhelyű világszervezet, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség AFIAP (FIAP Művésze) címet. Ugyancsak 2016 elején megválasztották a MFVSZ alelnökének; ebben a minőségében szervez a mai napig kiállításokat Erdély-szerte, képviseli a szövetséget az erdélyi fotósok nevében nemzeti és nemzetközi szinten. Egy éve megkapta Szlovéniát, Szerbiát és Horvátországot is, ezekért az országokért is ő felel. 2019-ben megkapta a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségtől a FIAP Kiválósága (Excellence FIAP) címet. Az amerikai szövetség (PSA) keretén belül is rendkívüli eredményekkel büszkélkedhet. 5-ször volt világversenyen ,,Best autor’’- a legjobb fotós. Azóta megkapta az EFIAP bronz és ezüst fokozatát, várományosa az arany fokozatnak, de már teljesítette a gyémánt fokozat feltételeit, csak ki kell várja a sorát. Barcaság előző évszázadában Gödri Gábor, „Öcsi bácsi” volt a mindenes fényképész, majd következett a Zajzoni Rab István díjas Máté Károly, aki az első barcaságiként nemzetközi versenyeket nyert, majd Moldován Mihály és Udvardi Árpád. Reméljük, hogy még sokan zárkóznak fel a nemzetközi versenyekre. Magdó István képei sok hétfalusi kiadványban szerepelnek, többek közt a Csángó Alapítvány által szerkesztett és bemutatott falinaptárban is.

Ahogy Szilágyi Domokos írta: „aki alkot visszafele nem tud lépni’’, Magdó István is azt vallja, hogy innen számára nincs más út, csak előre. A magyar nemzet mindig is kiváló fotósokat adott a világnak, mai napig is jóval átlagon felül szerepelünk a megmérettetéseken; mi kepékben látunk, másképp látjuk a világot. Mint ahogy ez a szó is kifejezi: más kép! Robert Capa mondta, hogy ,,Nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned’’ és nagyon, de nagyon igaza volt! A 160 éves Brassói Magyar Dalárda éneke tette hangulatossá a tárlatot. Házigazdaként Szegedi László a Reménység Háza lelkésze köszöntötte és értékelte Magdó István művészetét. Az általa megmentett Isten teremtette táj, erdők, fák, hegyek majd az útódainknak lesznek értékesek hisz, ha így halad a világ Mammon imádata, akkor nemsokára eltűnik a táj, nem lesznek fák, erdők, és a szülőföld is elvész. Szegedi László szerint Magdó István megérdemli az „Isten fotósa” titulust.

 

2023. december 2.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights