Hürkecz István: Mértékkel, de rendszeresen – nürnbergi sztori
1982-ben megérkeztem az Szabad Világba, konkrétabban Nürnbergbe. Első utam a lenyűgöző Óvárosba vezetett. Amint megpillantottam az első kis családias sörözőt, azonnal rettenetesen fáradtnak és leírhatatlanul szomjasnak éreztem magam, és lehuppantam egy kockás terítős asztalhoz.
A hamutartóban egy csikk se, az asztalon egyetlen koszos pohár se, benne döglött léggyel, az asztalterítőn egy sárga vagy barna folt se. A pincérre se kellett fél órát várni, mert azonnal megjelent.
Kérdi, hogy mit parancsolok. Mondom neki, hogy egy krigli sört. Erre elkezdi nekem sorolni, hogy mi mindennel tudna szolgálni. Mondom neki, hogy ne kavarja az agyamat, ember, most jövök Romániából és egy halba sört szeretnék. Ha lehet jó hideget és csapoltat, ne üvegeset. Azt hozza, amiből a helybeliek legtöbbet isznak.
Mosolygott, bólintott és kihozott egy krigli gyönyörűen habzó, hideg, finom seritalt. Elsőre lekortyoltam a felét, rágyújtottam egy kárpácira és szétnéztem magam körül.
A kinti asztalról jól lehetett látni a söröző ablakába kitett feliratot. Az állt rajta, hogy “mäßig aber regelmäßig”, azaz ‘mértékkel, de rendszeresen ‘. Na, mondtam magamban, tudnak ezek az atyafiak valamit, és mindjárt otthoniasan kezdtem magam érezni. Néhány pohár folyékony kenyér mértékletes elfogyasztása után már annyira otthoniasan éreztem magam, hogy szinte vissza se akartam menni a menekülttáborba.
Később tudtam meg, hogy Bajorországban az ottani törvények szerint a sör valóban élelmiszernek számít. Egy aradi barátomat Passaunál komoly autóbaleset érte. Másnap reggel kórházban megkérdezték, hogy mit hozzanak neki a reggelihez: kávét, teát, vagy sört.
Pusztai Péter rajza