A nap, mely virradat

előtt lábra pofoz,

akkorra már ölt:

álmaidat fojtotta meg,

mint újszülött madarakat.

 

Kész tényekre állít, hullámvasútra,

fuss, szaglássz, keresd kenyered,

de nem mondja soha,

hogy felfalták már, lekésted.

 

Itt az arany, hol az arany,

mutatja: ez most a való,

későn csattan, mint pofon,

hogy minden csak csilló faló.

 

Gondolj közben a Bibliára

-mondja- ne szólj bűnt, tedd amazt,

kő helyett, kenyérrek dobj vissza,

megfizet érte a malaszt.

 

Csak figyelj s légy folyton képben,

hátszélből nem lesz hiány,

tőled északra mészárszék nyílt,

vastrend, újrafent irány.

 

Ismert ukázhoz, új hangsúly,

piros hajhoz zöld harisnya dukál,

egy a nem s a nem is igen,

himnuszt zeng a Heavy Metal.

 

Aztán eljön az alkony

s a ma (mi haszna?)

végül magadra hagy:

parfümje leng utána.

 

 

 

Percig még látod cilinderét,

s int kesztyűs kezével,

mintha Krúdy távozna,

hanyag, lezser léptekkel.

 

Egy cetlit hagy sötétlő szobádban,

akárha bérét egy könnyú nőnek,

aludj -írja- majd visszajövök,

ha a sors is úgy döntött,

de ne vedd ezt készpénznek!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ