Azért vagyunk mi, portestűek,

hogy csirkét együnk, prézlibe forgatva,

pirosra kupálva,

mert amig ezt tehetjük,

nem lehet olyan nagy baj a világgal-

melléje töltsük tele poharunk

nemes aszúval,

( asszonynak talán fél is elég)

s azt köszöntsük

a sohaháborúra

a nincséhezésre

s a nemlélekfagyásra –

 

mert mindent készen kaptunk:

földtől a csirkét,

égtől a jóféle nedüt,

hogy sokasodjunk emberül,

s nekünk csak annyi a dolgunk,

hogy egyensúlyt tartsunk a bőségben

és osztjuk-szórjuk két kézzel,

mert egyedül túl lehet élni

a komfort szépérzékét,

de igen unalmas lenne.

Így aztán ha eljön

(és persze, hogy eljön egyszer,

valamikor, holtbiztosan )

s szemedbe röhög szemtelen’,

te dobd eléje a lerágott csontot,

mert csak azt veszíted el.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ