A remény racionalitása

 

Gergely Tamás, a Káfé szerkesztője kérdezi: Mit remélsz ’24-től?

S válaszolni erre nem kockázatmentes.

Az utóbbi évek realitásai inkább a közösségi szorongásokat és félelmeket tetézték. Ha csak 2020 óta számoljuk, akkor is minden év hozott valami újabb csapást: fokozódó klímaválság, pandémia, háborúk… És kitudja mi jön még? Ezekből nehéz reményt vagy bizakodást meríteni.

Ha valaki mégis reményeit fejezi ki, könnyen magára vonja a naivság vagy megfontolás és realitásérzék hiányának gyanúját.

Manapság naivnak látszani köznapi viszonyaiban védtelen, kiszolgáltatott állapot. Akiről ezt látszik az lesz a palimadár vagy jó erdélyi kifejezéssel a frájer, aki csak önmagát hibáztathatja, hogy az élelmesebb, talpraesettebb embertársai, a dezkurkálódás jegyében kihasználják, félreállítják, kikacagják. Nem számíthat szimpátiára. Így, ha van is titkos reménye az embernek, nehezen vallja azt meg, hogy más ne is tudja.

 

A közéleti, politikai reményeinket illetően sem jobb a helyzet. A biztonságpolitikai szakértők, gostratégiai tudorok, és választási spindoktorok korában a ‘realpolitik’ a menő tudás. Annak ismételgetése, hogy az emberiség ádáz, számító és kegyetlen. Hogy az erős, a hatalmas elveszi, ami neki kell, és mindenki más – jó esetben – csak nézi, rosszabb esetben szenvedi a hatalmaskodás következményeit. Itt sincs sok esély reményekről beszélni, hiszen csak kiszolgáltatja magát az, aki megteszi, és rögtön választási ígéretekbe foglalják félszeg álmodozását. Esetleg azzal riogatják, hogy ezeket a vágyálmokat politikai célból összebarkácsolt ellenségeink, hogyan marcangolják azonnal szerteszét.

Akkor van értelme ma reményeinkről beszélni?

Ellenvetésként felhozhatjuk, hogy régebben sem volt ez másként.

A mitológiai történetben a Remény Pandóra szelencéjébe rekedt isteni adomány, ami sok rémséges sorscsapás mellé volt bezárva. (Tekintsünk el attól, hogy nem is szelence az eredeti szövegben az a tároló, hanem valami ógörög cserépedény). Amikor a kíváncsi Pandóra minden tiltás ellenére kinyitja az edényt a világra szabadítja a betegségeket, járványokat, háborút, katasztrófákat. Ijedten gyorsan visszazárja a fedelet, így az edényben egyvalami marad: ez a kis félszeg ajándék. Ez a valami segít, hogy a sok világra bocsájtott csapás ellenére bízzunk abban, hogy jobb is lehet. Ez a mítosz bölcsessége.

Hogy miben lehet ma bízni?

Én az emberség létében reménykedem. Abban, hogy lesz annyi esze és jóérzése az emberállatnak, hogy képesek leszünk racionális értelemmel megindokolni, és közösségi intuícióval is belátni, hogy vesztünket mi magunk okozzuk, s így menekvésünk is csak magunk döntéséből jöhet. Hogy mikor lesz ilyen döntés nem tudhatom. És a menekvésre sincs bizonyosság. De számomra mégis ez Pandora ígérete

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ