Van egy ismétlődő rémálmom.

Hosszú oszlopokban állnak sorba, nők, férfiak, gyerekek reggeltől-estig.

Nem értem, mi történhetett, egy darabig inkább elkerülöm a tényt, ahogy arra némely tanárom tanított: ha boldog akarsz lenni, ne ragadj le a tényszerű valóságnál. Hagyd szárnyalni vágyaidat! Remélni merem, nem tértek vissza azok a sorvasztó kelet-európai idők, amikor a puszta túlélést biztosító alapvető élelmiszerekért kellett sorban állni. Mindenkinek. Kivéve az egyenlőbbeket. Reményem azonban szertefoszlott, mert egyik rémálmomban nyugat-európai körúton ütközöm ugyanabba a jelenségbe. Sorok és sorok Rómától Oslóig, Londontól Bécsig mindenütt. De nem ám a globális áruházláncok valamelyike előtt, mégcsak a kiskereskedelmi boltok, vagy a termelői piacok eladópultjai előtt sem. A feliratok szerint pártszékházak bejáratánál képződik a sorbanállás. Feliratot is látni vélek: Csak hozott tölcsérrel dolgozunk!

Bátorságot merítek a múltból örökölt félelmeimből, s érdeklődöm politikailag korrekt módon, miért is állnak türelmesen a hozzám hasonló emberi lények: mit osztanak itt hölgyeim és uraim, kedves nembináris polgártársak?

– Hát észt, kedves idegen, mi mást – érkezik kórusban a válasz. A befogadást egyszerűen és nagyszerűen megoldják, az egyénre szabott, előzetesen kifejlesztett tölcsérekkel.

Elég régóta foglalkoztat a jelenkori társadalmak ellentmondásossága, az esztelenség magyarán, ahogy különböző téveszmék mentén szerveződnek önsorsrontó csoportok, rétegek, érdekközösségek. De hogy ennyire tragikus legyen a helyzet, hogy már osztani kelljen az észt, arra nem számítottam. Ez azt is jelenti, hogy a különböző politikai csoportok egyfajta sablon gondolkodással, sablon gondolatokkal töltik meg az emberek fejét? Mert nyilvánvaló, az egyedek sokszínűségére, különbözőségére nem lehetnek tekintettel. Ami elgondolkodtató, hogy ezek a sorban állók megelégszenek ennyivel. Nem ragaszkodnak istenadta sajátosságaikhoz, ahhoz a gondolathoz, hogy minden egyes teremtmény az általános emberfaji jellemzők mellett egy-egy külön világ.

Szerencsére vagy sem minden álomból, a rémálomból is felébredünk. De mire?

Bekapcsolom a tévét, ahol épp öt okos, felettébb művelt értelmiségi egyetért abban, hogy a mai világhelyzet mennyire áttekinthetetlenebb, homályosabb, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt, miközben az átláthatóság, a nyíltság jelszavait hangoztatják. Régebben valamilyen gazdasági-pénzügyi folyamat mögött tudni lehetett ki áll, a Shell, vagy a Krupp, vagy a Renault, vagy a Ford, vagy a Philips, folytathatnánk még jónéhány világhatalmú céggel. Ma viszont a magántőke alapkezelők névtelenségbe burkolóznak, elnyelik, eltakarják az igazi aktorokat. Ha netán valaki kutakodni kezdene utánuk, azonnal nekiszökik a nemzetközi elfogulatlan és független média, és megbélyegzi összeesküvés elméletek gyártásával.

Ez vajon nem rémálom?

Hogy kinek, kiknek áll érdekében az, hogy rémálomban éljünk, ne tőlem kérdezzétek.

 

 

Zsubori Ervin felvétele

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ