A pécsi Zsolnay porcelángyár a magyar ipar egyik világmárkája, amit egykoron Zsolnay Miklós (1800. február 16. – 1880. június 7.) kereskedő alapított 1852-ben a tönkrement lukafai keménycserép manufaktúra berendezéseiből. Nagyobbik fia Zsolnay Ignác (Pécs, 1826. július 17.- Bukarest, 1900) a szabadságharc idején Bem apó hadsegédje volt, de a világosi fegyverletétel óta nagyon nem tudott mit kezdeni magával. 1854-ben átvette apjától a kőedénygyárat mint közgazdász, de 12 év alatt csődbe juttatta. Öccse Zsolnay Vilmos (1828. április 19. – 1900. március 23.) felvásárolta, és lassan ő fejlesztette világhírű gyárrá. 1873-ban a bécsi világkiállításon Ferenc József-renddel tüntették ki a gyárat, Vilmost pedig bronzérmmel. Amerikától Japánig kapták a megrendeléséket. Az 1878-as párizsi világkiállításon elnyerte az aranyérmet, a Grand Prix-t, és Zsolnay Vilmos megkapta a Francia Becsületrendet.

Ignác, aki művészi tehetséggel is meg volt áldva, de nem kapta a helyét Pécsett, ezért 1860-ban kivándorolt Bukarestbe, Zsolnay Vagán Carolina feleségétől négy gyerekük született: Erzsébet, Vilhelmina, Gyula és Gizella. A továbbiakban Zsolnay Gyula (Bukarest, 1862. július 8. – New York, 1949. május 1.) sorsával szeretnénk foglalkozni. Bukarestben nőtt fel, a Szent Száva Nemzeti Kollégiumba járt. Mivel Gyula művészeti tehetségére már gyermekkorában felfigyeltek, kezdetben hegedűművész akart lenni, ösztöndíjat is kapott a Zene- és Színművészeti Konzervatóriumban, apja rosszallása miatt nem hegedült, de megtanulta értékelni a művészetet. Húszévesen rövid kadétkarriert vállalt a román lovasezrednél, ahol számos katonai tárgyat és személyt mintázott. Apja kívánságára a katonaságból kilépve polgári szolgálatot vállalt, de úgy döntött, hogy szobrászatot tanul. Apját végül lenyűgözte egyik szobra, Zsolnay Gyula a bukaresti Nemzeti Képzőművészeti Iskolában tanult és diplomázott, itt Karl Stork tanítványa volt, majd a franciaországi Párizsba ment, ahol William-Adolphe Bouguereau és Alexandre Falguière mellett tanult, majd a bécsi Császári Képzőművészeti Akadémiára, ahol Edmund von Hellmer és Carl Kundmann tanította, és munkájáért Grand Prix-t kapott. Bécsben ösztöndíjat kapott és saját műteremre pénzbeli juttatást is. Taníttatási költségeit nagybátyja, Zsolnay Vilmos finanszírozta abbéli reményében, hogy a mesterdiploma után a fiú majd a család pécsi porcelángyárában fog dolgozni. Ez így is lett, de mivel Gyula már gyerekkorában átvette a ráérős román mentalitást, illetve a nemzetközi szinten egyre híresebb famíliától függetlenül akart szakmai dicsőséget, hírnevet elérni, és babérokat aratni, így kis időre inkább visszaköltözött Bukarestbe. Ekkor kapta meg első két megbízatását, amelyből az egyik Tudor Vladimirescu forradalmár zsilvásárhelyi (Târgu Jiu), egész alakos szobrának, a másik pedig Grigore Alexandrescu költő tirgovicsi (Târgoviște), városháza előtti mellszobrának megmintázásáról szólt. Ezt a két havasalföldi műalkotást már George Julian Zolnay néven jegyezte. A két szobor művészi kialakítására felfigyeltek Budapesten is, ezért felkérték Zolnayt, hogy az Amerika felfedezésének 400. évfordulójára megrendezett, 1893-as chicagói világkiállításon képviselje a Magyar Királyságot, a műalkotásaival. Zsolnay óriási sikert ért el, vendéglátói megkérték, hogy ne térjen vissza Európába, így 1894-ben New Yorkot választotta új otthonául, és amerikai állampolgár lett.

A déliek kedvenc szobrászává vált 1897-ben, miután szobrot faragott Sam Davisről, mivel Davisről nem maradtak fenn képek, Zolnay Davis rokonairól mintázta a képmást. 1897-ben Zolnay számos alkotása, amelyek a déli területekre kerültek, a „Konföderáció szobrásza” nevet hozta meg számára. 1898-ban Zolnay egyike volt annak a nyolc férfinak, akik Charles DeKay vezetésével megalapították a National Arts Clubot, és ő lett annak első alelnöke. Első jelentősebb tengerentúli megbízását 1895-ben kapta meg a Tennessee Állami Centenáriumi és Nemzetközi Kiállítás igazgatóságától. Az expó szervezői az athéni Akropolisz ékkövének tartott Parthenón teljes méretű és pontos reprodukcióját képzelték el a nagyszabású kiállításukat befogadó Nashville városában. A tervek elkészítésére William Crawford Smith építészt kérték fel, Zolnay Gyulának az egykori ókori templom díszítőelemeit kellett elkészítenie. A majdnem két évig tartó munka során így elkészült a Pallasz Athéné istennő születését ábrázoló oromzat, a Panathénaia istennő tiszteletére az antik időkben négyévente megrendezett felvonulást bemutató, összesen 160 méter hosszú fríz, a 92 metopét ábrázoló dombormű, és a történelem viharai miatt az eredeti helyszínen már nem fellelhető, ám pontosan rekonstruálható, 3,6 kiló aranyfüstlemezzel bevont, talapzatával együtt, az Athéna-Parthenosz szobor. A gipszből, fából és téglából épült Parthenónt, annak domborműveit és szobrait nem szánták véglegesnek, az építmény annyira népszerű lett, hogy 1920 és 1931 között betonból teljesen újraépítették. Zolnay szobrait több részletben öntötték és faragták ki újra. A következő évben a pécsi Zsolnay-gyár majolikáival díszített szökőkutat készített a Nebraska állam Omaha városában megrendezett Transz-Mississippi és Nemzetközi Kiállításon. A kút központi alakjának szánt szaracén fiút Zsolnay Vilmos készítette el a pécsi gyárban. A gigantikus méretű Athéna Parthenosz istennőt ábrázoló gipszszobrot 1982 és 1990 között rekonstruálta Alan LeQuire szobrászművész üvegszálból és acélból. A hét nyelven folyékonyan beszélő, jó humorú George Julian Zolnay nagyon hamar az Egyesült Államok legismertebb és legfoglalkoztatottabb képzőművésze lett. Zolnay 1899-ben az Amerikai Konföderációs Államok első és utolsó elnöke, Jefferson Davis életnagyságú bronzszobrát mintázta meg a Virgina állambeli Richmondban, amelyet a George Floyd afroamerikai férfi rendőrségi meggyilkolása miatt kialakult országos tüntetéshullám során 2020. június 10-én döntöttek le. 1899-ben, a Brooklyn Daily Eagle cikkben először „a Konföderáció szobrászának” nevezték Zolnayt. Jefferson Davis özvegye és a Konföderációs Államok egykori First Ladyje, Varina Davis ugyanebben az évben költözött New Yorkba, és a cikkben kedves szavakkal idézték Zolnayt, akivel hat hónapig dolgozott együtt a szobron. A valósághűség kedvéért kölcsönadta Zolnaynak azokat a ruhákat, amelyekben Davis fogságba esett. Owensboro központjában 1900-ban felállított, kilenc méter magas portikuszon nyugvó, hét méter magas, fegyveres konföderációs katonát ábrázoló szobrát 2022. május 31-én Black Lives Matter mozgalom eltávolította. 1903-ban Zolnay St. Louisba költözött, hogy Robert P. Bringhurst helyét átvéve a St. Louis School of Fine Arts szobrászati tanszékét vezesse, és ott tanított néhány évig, miközben továbbra is folytatta a megbízásokat, sokszor délen. Zolnay St. Louis-i tanítványai között volt Caroline Risque, Nancy Coonsman és Adele Schulenburg Gleeson. 1903. november 19-én Zolnay volt az iskola modellezésének oktatója, a hozzá tartozó Szépművészeti Múzeum szobrászati kurátora, és éppen akkor nevezték ki az 1904-es Louisiana Purchase kiállítás művészeti részlegét felügyelő háromtagú bizottságba, amely szerepkörben Halsey Ivesnek sokat jelentett, aki 20 évvel korábban alapította az iskolát. Zolnay két jelentős figurával is hozzájárult a vásár közlekedési épületéhez. Ugyanezekben az években Zolnay és műtermi asszisztensei nagy megbízást kaptak a két nyolctonnás oroszlán és tigris elkészítésére, amelyeket 40 láb magas oszlopok tetején kellett elhelyezni, az újonnan alapított Missouri állambeli University City, egy belső előváros Delmar road-i bejáratát szegélyezve, amelyet az 1904-es vásárral párhuzamosan fejlesztettek ki. Megrendelőjük volt U. City alapítója és első polgármestere, a promóter és kiadó Edward Gardner Lewis. Miután az oroszlán és a tigris szobrai elkészültek, 1909-ben Zolnay otthagyta a St. Louis-i Képzőművészeti Iskolát, és megbízójának, Lewisnak dolgozott, magával vitte Coonsman és Risque tanítványait is. Mr. Lewis tette Zolnayt az Amerikai Női Liga Népi Egyetemének Művészeti Akadémiáján a szobrászati program vezetőjévé, ami azt jelentette, hogy hozzájárult az U. Cityben folyamatban lévő építési programhoz, levelező tanfolyamokra alkalmas szobrászati oktatási anyagot dolgozott ki. 1913-ban Zolnay Washingtonba költöztette műtermét. Zolnay 1914-ben felavatott műalkotását, amely a konföderációs hadsereg egyik besorozás előtt álló leendő katonáját örökítette meg, 2017-ben lebontották. Szobrászati tevékenysége és a Zolnay Atelierben tartott szobrászati tanfolyamok mellett a Smithsonian Institutionban hagyományos román zenével és diaképekkel illusztrált előadásokat tartott Romániáról, és illusztrációkat készített az Amerikai Román Segélybizottság által 1919-ben kiadott The Roumanians and Their Lands című könyv két kötetéhez. Zolnay 1902. november 23-án vette feleségül Abigail Rowan Gillim-et, aki déli származású volt, szülei Írországból érkeztek és Kentuckyban telepedtek le. Két lányuk született, Margaret és Elisabeth. 1902-ben romániai látogatása során I. Carol román király egyórás zártkörű audiencián fogadta a szinajai Peleş-kastélyban, majd a király Zolnayt a Koronarend lovagkeresztjével tüntette ki. A Davidson megye I. világháborús hőseinek emléket állító szobrának reprodukálására a román kormány 1922-ben engedélyt kapott, így a Kiwanis-emlékmű másolata Bukarestben van. Zolnay 1949. május 1-jén halt meg a manhattani Upper East Side-on lévő lakásában.