Bencze Mihály: A Zajzoni Rab István-díjas Petrás Mária méltatása

 

Az újszövetségi történésekhez, mindenekelőtt Szűz Máriához kötődő alkotások a magyar katolikus hitvilág egy különleges hordozójához a csángókhoz kötődnek. Az onnan származó, immár Magyarországon élő és alkotó művész munkásságának esztétikai középpontjában a rájuk jellemző érintetlen, romlatlan hitnek a megjelenítése áll. Petrás Mária a nehéz, kemény és érdes samottból formálja meg azokat a finom és gyengéd érzelmekkel teli szobrait, ahol Mária nemcsak mint anya, nemcsak mint vallási jelkép, hanem mint egyetemes emberi példa és értékhordozó jelenik meg előttünk. Petrás Mária szerint: „Úgy érzem, Istentül kapott feladatom az, hogy azt a szépséget, amit a mi kicsi népünk jelent, elmondjam, főként a kerámián és énekhangon keresztül, mert a moldvai csángóság megőrizte a természetes ösztöneit, tudását, hordozza az ősi hitét, egészen a teremtésig visszamenően.”

 

Petrás Mária 1957. január 19-én született a Bákó megyei Diószénben, édesapja Petrás Vazul, édesanyja Miklós Nica. Szülei mindketten tősgyökeres, moldvai csángó földművesek. Nyolcgyermekes családjában ő a legidősebb gyermek. 1963-ban, hatévesen kezdte általános iskolai tanulmányait Diószénben. 1974-1976-ig Hétfalúban tanult az elektrotechnikai szakiskolában, amit kitüntetéssel fejezett be. 1975-1978-ig a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán, Klement Béla osztályában tanult. 1977-ben férjhez ment. 1978-ban megszületett Róbert fia, 1980-ban Alina lánya, 1985-ben elválik. 1986-ban esti tagozaton elvégezte a gimnáziumot és a hétfalusi Electroprecizia gyárban dekortörként helyezkedett el. 1988-ban színházi plakátjaival országos első helyezést nyert, Besztercenaszódon. Otthagyta az állását és önálló lett: festészetből, rajzolásból és méhészkedésből élt. 1990 nyarán jött először Magyarországra egy csángó küldöttség tagjaként, Domokos Pál Péter születésnapi köszöntésére. Az ünnepségen többen látták rajzait, és meghívták tanulni (magyarul írni és olvasni) a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe. 1990 óta folyamatosan és aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. Rendszeresen énekel csángó népdalokat nemzeti és nemzetközi kulturális rendezvényeken. 1991-ben megkezdte tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1995-ben Csekovszky Árpád növendékeként jelesen diplomázott és azonnal felvételt nyert a mesterképzőre, melyet kitűntetéssel fejezett be 1997-ben. Diplomamunkája a Csángómagyar Golgota, amely egy három és fél méter magas, két méter széles, közel életnagyságú, öt alakos mázatlan kerámia és a dévai Ferences Kolostor kerengőjében áll. Petrás Mária szakdolgozatát a csángókról írta – címe: Panaszolkodás Istennek. És a diplomamunkája a szülőfalujának szánt kereszt volt. Minthogy a falu – hihetetlen! – nem fogadta el az ajándékot, végül is a dévai Ferences Kolostorban talált méltó helyet a szoborcsoport (Krisztus a kereszten – 1997). Mi indította a művészt eme plasztikai vallomásra? „Akkoriban sokat gondolkodtam a sorsunkon – mondta egy általam készített interjúban (A boldogság dimenziói– 2009) –, és úgy éreztem, hogy Krisztus sorsában van részünk. Ahogyan Krisztus keresztre jutott, mi is keresztre fogunk jutni. Sőt, már azon vagyunk. Keresztre vagyunk feszítve.”

Petrás Mária 2001 óta Pomázon él és tevékenykedik, férje Döbrentei Kornél magyar költő.

Döbrentei Kornélnak 1997 tavaszán nyíltak első, önálló, jelentősebb kiállításai Zuglóban majd Százhalombattán, amelyeket több mint 200 követett, a fővárosban, szerte az országban és külföldön. (Brüsszel, Gratz, Toronto, Padova, Aosta, Vittorio Venetto, Este, Santa Agata de Feltria, Scecin, stb.). 1998 óta tagja az olaszországi Katolikus Művészek Egyesületének. 2011-2016 között A Magyar Tehetség Nagykövete. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Köztéri alkotásai: Krisztus a keresztfán (Dévai Ferences Kolostor, 1998), Kájoni dombormű és falucímer (Jegenye, 1998), Isten báránya, Keresztelő Szent János, falucímer (Bükkzsérc, 1998), Czecz János és Bem találkozása (Csucsa, 1998), Isten báránya és falucímer (Krémer, 1998), Szent István és falucímer (Epöl, 1998), II. Rákóczi Ferenc és falucímer (Kőrösfő, 1998), Vasvári Pál és falucímer (Magyarvalkó, 1998), Magyarok Nagyasszonya (Budapest, Donáti u., 2000), Keresztút (Sitke, 2000), Keresztút (Százhalombatta, Szent István templom, 2000), Szoptatós Madonna (Budapest, SE I. Gyermekgyógyászati Klinika, 2001), Keresztút (Szár, 2001), Csángó Madonna (Budapest, SE I. Belgyógyászati Klinika, 2002), Feszület (Magyarfalu, 2003), Piéta (Budapest, Országos Onkológiai Intézet kápolnája, 2005), Napba Öltözött Mária (Budapest, Befogadás Háza, MMSz, 2005), Béke Királynője (Külsőrekecsin, 2005), Csángó Madonna (Viszántya, 2006), Nepomuki Szent János (Szigetköz, templom, 2006), Piéta (Budapest, SE II. Belgyógyászati Klinika, 2008).

Petrás Mária zenei tevékenysége. A Tatros együttes tagjaként fellépett: Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Belgiumban. A Muzsikás együttes rendszeres vendége 2005 óta, és többek között közös hangversenyeken vettek részt:

2005-ben Erdély nagyvárosaiban és a Zeneakadémián. 2006-ban Antwerpenben az egész-napos Bartók- Happening komolyzenei rendezvényen és a karácsonyi koncerten a Zeneakadémián. 2007 Franciaország, Spanyolország, Ausztria, Japán: La Folle Journée rendezvénysorozat. 2008 Kodály estek állandó vendége. Muzsikás Jubileumi Koncert, Spanyolország Sevilla WOMEX díjátadás, Muzsikás Karácsony a Zeneakadémián. 2012 Carnegie Hall (New York). 2013 Dél-Korea. 2017 Muzsikás – Bartok – turné -16 koncert Magyarországon. 2014 – 2022 itthon és több Európai országban. 2017-ig nem szervezetten, de 2017-ben összehívta a PETRÁS ZENEKART, amely zenekarral már felléptek és a jövőben is meghívásaik vannak. 2022.08.16. Muzsikás Együttes koncert. Dunakeszi, Hangjegy Színház, Sisi Nyár színpad. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid034TuuunK5Y6wiwo9AjmWitL6xG8tWNjXgPA3MxhwMcXfD9roMVAYHVRJ3fmNU81Ysl&id=100009470528484&sfnsn=mo, 2022.10.07. Muzsikás Fesztivál a Fonóban. Énekeljünk együtt Napkelettől Napnyugatig koncert – Petrás Mária zenekara. Budapest, Fonó Budai Zeneház. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02jusCa8Yn9oDjMXHCfZNkgYbE8bHtFsd3XwtQvq6ZMiABYkezwnVLLhJHxzaaoi2Dl&id=100009470528484&sfnsn=mo. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0YRo4KHKVTV8rUs7C1gczzY9iWrqdk3LHgatJcs8qkoa1gvFXiw2hEcdPJXfvvRT1l&id=100009470528484&sfnsn=mo, ttps://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02aRZDBeoLFwjcEjWJfhQugKqr6CQVMwQp1gxhELBonGMP99tFAXrzyATj1TRBS3Mal&id=100009470528484&sfnsn=mo, 2022.10.08. Magyar Kincsek ünnepe. Muzsikás koncert Petrás Máriával és Balogh Kálmánnal. Budapest, Zeneakadémia. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0ffALHXW4Q4UEEKPtgvsAmnKCYzjGc4GrRqeNSSaQKtDaLzMzKaWsAQnjYnVdimEYl&id=100009470528484&sfnsn=mo, 2022.10.22. Jóska bácsi nem múlt, hanem a jövő. Petrás Mária tisztelgése litániával és énekkel Molnár V. József, a Kárpát-haza néplélek- és néprajz kutatójának ünnepélyes bronz mellszobrának avatásán. Budapest, XVI. kerület, Mátyásföld, Erzsébetliget. 2022.12.17. Muzsikás Karácsonyi Koncert. Budapest, FMH Temi Fővárosi Művelődési Háza https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid028jbw1tbCMRmAfEin19pV2esvA3GYFyXZZLXKUSRA2dCjTvtWvxKjGiq84MZhDsD8l&id=100009470528484&sfnsn=mo, 2022.11.27. A Nemzet Betleheme ünnepélyes átadása. Petrás Mária és zenésztársai. Budapest, Kossuth tér.
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02ggMQJ9fk9BaVZoZYLRmEkYEqwdsyuDwPg5zaRGvGtPqGe42J2ZN6hby2hFzTuaLxl&id=100009470528484&sfnsn=mo, 2023.01.27. Előadás a moldvai magyarság hites életéről. Congregatio Jesu Szerzetesrend. 2023.02.02. Pálosok – a Magyar Nemzeti Múzeum rendtörténeti vándorkiállításának megnyitója Romániában, Székelyudvarhelyen Petrás Mária énekével. 2023.02.09. Petrás Mária kiállítása. Lengyelország, Varsó, Liszt Intézet, Varsói Magyar Kulturális Intézet. Petrás Mária és a Szépszerével együttes koncertje, a kiállítás, valamint a csángó-magyar kultúra és vallásosság bemutatása. 2023.02.11. Lengyelország, Krakkó.

Díjai: 2006 – Szervátiusz Jenő-díj, 2006 – Magyar Művészetért Díj, 2010 – Magyar Művészetért Díj, 2011 – Regionális Prima díj (Közép-Magyarország), 2013 – Prima Primissima Díj, 2013 – Párhuzamos Kultúrákért Díj (a Mediawave – Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány díja), 2014 – Pilisszentkereszt diszpolgára díj, 2015 – Márton Áron-emlékérem, 2016 – Magyar Örökség díj (a Magyar Örökség és Európa Egyesület díja), 2020 – Pomáz díszpolgára.

Hitvallása: „Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget.
A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az öt évestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak.
Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak, megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, mindent meg tudtak maguknak teremteni úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útbaigazították őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.”

Igen, Petrás Mária a nehéz történelmi időket átélt, és most is átélő moldvai csángóság kulturális nagykövete lett, kibontakozásában a barcasági csángóság is hozzájárult.

Tisztelt Petrás Mária művésznő! Hatalmas és értékes munkájának elismeréseként kérem fogadja el a barcasági magyarság részéről a Zajzoni Rab István-díjat! Isten éltesse!

 

2024. február 2.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights