Ladik Katalin – Aradi József: Ladik Katalin univerzuma. Színpadtér: Semleges előtér: Senkiföldje. A háttérben nagyméretű vetítővászon, amelyre a cselekménnyel kapcsolatos videókat vetíti hátulról a technika. Kati univerzuma a Naprendszer. A Nap körül keringő bolygók Kati tipikus művészi kifejezésmódjait képviselik és alkotnak hálózatot a vetítővásznon. Cselekmény: A színpadon Katit látjuk fizikai valójában a Senkiföldjén. Az előadás Kati gondolataiban játszódik. Emlékezet-szerkesztés. A vetítővásznon Kati által elgondolt képsorok jelennek meg.

A vetítővásznon az „idegen anyag”

Elmondja, hogy éppen mire gondol. A gondolatok élethelyzetekre, színészi szerepeire vonatkoznak, ezek az élet- időből tetszőleges sorrendben kiragadott, ide-oda ugráló mozzanatok. Kati párbeszédet folytat a vizuálisan megtestesült gondolatokkal, melyek önálló életre kelnek a vásznon és a színpadon. Néha helyesbít, megváltoztatja, néha ellentmond nekik. Néha felháborodik, hogy ez a dolog nem így történt. De olyasmit is gondol ki, ami meg sem történt. Néha elcsodálkozik, honnan kerültek elő ezek a valóságból kicsúszott, eltérített vagy hajléktalan gondolatok. Ebből bontakozik ki az előadás cselekménye és dramaturgiája. Kati megpróbálja felidézni az életét, és az emlékek vagy élethűen vagy éppen eltorzítva jelennek meg. A történet két szálon fut. Az egyik szálon a képeket, élethelyzeteket felidéző gondolatok, míg a másikon a gravitációs törvények alapján égitestekbe tagolódó univerzum. Párhuzamosan futó, végül mégis egymásba ékelődő szálak. Kati az emlékezet-szerkesztéssel a kozmikus zajt, a legősibb anyagot megpróbálja a saját művészi univerzumából kiszűrni, felhangosítani, és ezekkel az akusztikus hullámokkal, hangrezgésekkel megkomponálni Einstein befejezetlen akusztikus szimfóniáját.

Ladik Katalin-Aradi József

Két neutroncsillag összeolvadásának szimulációja

Ki Ladik Katalin?