Az erdélyi szászok 1919-ben támogatták Erdély Romániához való csatolását, de a román kormány a szászokkal szemben is alkalmazta a magyarokkal szemben már elkezdett asszimilációs politikát.

Zsubori Ervin fotója

A második világháborúban Románia a náci Németország mellett állt, az erdélyi szászok is bekapcsolódtak a Német Birodalom nemzeti mozgalmaiba. 1944-ben Románia átállt a szövetséges hatalmakhoz, a szászok egy része Ausztriába és Németországba menekült. Az 1945. február 2-án kiadott 3839. számú rendelet értelmében 70 000 erdélyi szász és sváb nőt és férfit – tizennyolc és harminc-, illetve tizenhét és harmincöt éves korig – kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. A nemzetiségi hovatartozás megállapításánál ugyanis az egyének identitásától függetlenül, a különböző területekre kiadott fogolylétszámra vonatkozó központi utasítás volt a mérvadó, ami számos visszaélést eredményezett. Ha nem volt elég német nemzetiségi lakos, akkor a németes nevű magyarokat hurcolták el, ha ez sem volt elég akkor már következtek a teljesen magyar nevű lakosok. Az elhurcolás tényét folyamatosan leplezték, azt híresztelték, hogy egy kis közmunkára, azaz „malenkij robotra” viszik. Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front főparancsnoka számára fontos volt, hogy csapatainak kényszerű megtorpanását Erdélyben, nagyszámú „hadifogollyal” tudja igazolni. Az erdélyi szász és magyar férfiakat Brassóba gyűjtötték össze, majd Délkelet-Európa legnagyobb gyűjtőtáborába, Foksányba vitték, innen Jászvásár érintésével, az ungheni határátkelőn a Szovjetunióba, Donbász szénbányáiba. A túlélőket Németországba szállították és onnan térhettek vissza régi hazájukba. Sajnos a román nemzeti kommunizmus kisebbségpolitikája a szászok fokozatos kivándorlásához vezetett, mára alig maradtak tízezren.

Maurer Wilhelm és neje Margarete (született Schwarz, Segesvár, 1912. április 14. – Németország, 2004.) Brassóban a Fekete templom közelében laktak. Wilhelmet 1944 őszén az oroszok Földvárra a lágerbe hurcolták, majd januárba Donbászba. Megszületett második gyerekük Maurer Margarete kislány, akinek a család és főként nővére Maurer Edda (Brassó, 1943. augusztus 7. – Németország, helység, 2022. március 8) nagyon örvendett. Mivel férjét elvitték, Margarete egyedül kellett vigyázzon és nevelje háborús időben is a gyerekeit. Ki kellett menjen vásárolni, egyedül hagyva a két gyerekét otthon. Az utcán az oroszok letartóztatták, egy zsúfolásig megtelt helyiségbe vitték. Le kellett adja a személyes adatait, az orosz tiszt kérdezte, hogy hogyan hívják. Ő mondta, hogy Maurer Margarete. A tiszt nem értette jól, ezért újra kérdezte, hogy mi a neve? Ő mondta, hogy Maurer úgy, mint a román miniszter Ion Gheorghe Maurer, akit 1945-ben beválasztották a Román Munkáspárt központi bizottságába, majd a hírközlési és építésügyi minisztérium államtitkára lett, 1946-1947-ben ő is a román delegáció tagjaként részt vett a világháborút lezáró párizsi béketárgyaláson. Az orosz tiszt meglepődött, azt hitte, hogy a letartóztatott Maurer Margarete ennek a politikus Maurernek a rokona. Gyorsan hazakísérte, és ráparancsolt, hogy két hétig ki se mozduljon a házból, addig amíg a németek elhurcolása be nem fejeződik. Így is történt, így menekült meg a deportálástól, férje 1950 januárjában haza jött, végül kivándoroltak Németországba.