Vida Géza (Nagybánya, 1913. február 28. – Nagybánya, 1980. május 11.), a legjelentősebb máramarosi modern szobrászművész, a fafaragás nagy mestere, 1974-től a Román Akadémia levelező tagja, egy bányászcsalád kilencedik gyerekeként látta meg a napvilágot. Apja Vida József 1916-ban elesett az első világháborúban, Rozália, a megözvegyült anyja, nehéz körülmények között tartotta fenn a családját.

 

 

Vida Géza tanárai biztatására már az általános iskolában elkezdett állatokat, madarakat és emberi alakokat faragni. Tízéves volt, amikor egy bicskával lakodalmat és egy paraszti temetést faragott. Különleges tehetsége arra késztette édesanyja munkaadóját, hogy segítse a gyermeket azzal, hogy kifizeti a Gheorghe Șincai középiskola tandíját. A forradalmi és féktelen szellemű Géza már 1930-ban bekapcsolódott a baloldali politikai tevékenységbe, és az erdészeti munkások és bányászok életének javításáért küzdött, akikhez származása révén kötődött.

Művészeti tanulmányait a nagybányai művésztelepen, Ziffer Sándornál kezdte, akinél modell után rajzolt. Ziffer az Iparművészeti Iskolában tanult Budapesten, majd a müncheni akadémián Hans-Joachim Rauppnál tanult, és Anton Azbe iskoláját látogatta, 1904-től Hollósy Simon volt a mestere. Ismerte a posztimpresszionista, az expresszionista és a kubista irányzatokat, Nagybányán a neósok csoportjához tartozott. Ezt a szellemet adta át Vida Gézának is Ziffer.

Vida először 1937-ben állította ki munkáit. Politikai meggyőződése miatt önkéntesnek jelentkezett Spanyolországba, ahol a spanyol polgárháború (1936-1939) idején – a köztársasági kormány oldalán harcolt, az utolsó részben a Valter Roman által irányított román tüzérezredben. 1939-ben a menekültekkel együtt átkelt Franciaországba, ahol a Saint-Cyprien, Gurs és Argelès-sur-Mer táborokban tartózkodott. Ez idő alatt olyan spanyol művészekkel találkozott, mint Mentor Blasco és Mendoza. Miután Németország megszállja Franciaországot, kényszermunkára viszik Németországba, a Fekete-erdő közelébe, de megszökik, és hazajön Nagybányára. Ferenczy Károly festőművész fia, Ferenczy Béni szobrász ösztönzésére felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára (1942-1944), ahol Bory Jenő lett a szobrászmestere. Innen a nyár folyamán ismét kényszermunkára viszik.

1944. augusztus 8-án feleségül veszi Kádár Géza festőművész lányát, Kádár Erzsébet zongoraművészt, akinek házában a fiatal Vida sok időt töltött zongoramuzsika és történelmi és művészeti témájú beszélgetésekben. Kádár Máramaros szülöttjeként ikonfestéssel gazdagította az itteni és kárpátaljai templomok falát. Vida önként jelentkezett a román hadseregbe Csehország és Szlovákia felszabadítására. Később több művét a román katonának és az antifasiszta harcnak szentelte. A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának is tagja lett. 1946 óta számos kiállításon vett részt az országban (Nagybányán, Kolozsváron és Bukarestben) és külföldön (Moszkva, Belgrád, Budapest, Szófia, Kairó, Damaszkusz, Párizs, Bologna, London, Torino, Róma, Brno, Brüsszel, Hága, Koppenhága, Oslo, Helsinki stb.). 1958-ban és 1976-ban részt vett a Velencei Biennálén.

1946. augusztus 6-án megszületik a Vida család első gyermeke György, aki szülővárosában járt középiskolába, a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán 1970-ben szerzett művészetelméleti és művészettörténeti szakképesítést. A bukaresti George Oprescu Művészettörténeti Intézet tudományos kutatója (1970–89), 1990-től főmunkatársa, igazgatóhelyettese. 1990–94 között a Művelődési Minisztérium Vizuális Művészetek Főosztályának vezetője. 2001-től a párizsi Művészettörténeti Nemzetközi Bizottság román tagozatának elnöke. Kiállítások, emlékkiállítások szervezője (Barabás Miklós, Gazdáné Olosz Ella, Hargita Visual Art csoport). 2002-ben a román–magyar művelődési kapcsolatok ápolásában a magyar művészettörténet terén végzett munkásságáért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkersztjével tüntették ki. 1948.november 2-án, megszületett lánya Vida-Porumb Zoe, aki a Művészeti Gimnázium (1960-1962), Gheorghe Șincai Főgimnázium (1962-1966) után elvégzi a Kolozsvári Művészeti Egyetem textil szakát (1966-1972), 1976 óta a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja.

 

Vida Zoe és Marius Porumb

 

Vida Géza 1944-ig tagja és kiállító művésze volt a kolozsvári Barabás Miklós Céhnek. 1947-től kiállító művésze volt a nagybányai és az országos romániai tárlatoknak. Állami megrendeléseket kapott köztéri szobrok megalkotására, díjakban, elismerésekben részesült. 1950-ben kinevezést nyert a nagybányai művészeti középiskolába, majd 1954-től annak igazgatója lett. Fontosabb díjai: a Román Népköztársaság Állami díja (1953), a Művészet Kiváló Mestere (1957), Munka Érdemrend I. fokozat (1963), Kulturális Érdemrend I. fokozat (1968), a Kultúra és Művészet Állami Bizottságának díja (1971). 1963-ban mutatták be Mirel Ilieșiu első filmjét Vidáról és munkásságáról, a Rădăcinile lui Gheza Vida címűt.

2013-ban, Vida Géza művész születésének századik évfordulóján, a Nagybánya főterén levő Vida Géza Emlékmúzeumban, és város szerte megemlékezéseket tartottak, persze kiállítással egybekötve. Azóta minden évben Vida Géza születésnapján előadásokkal egybekötött megemlékezést tartanak. 2024. február 28-án meghívottként én is részt vettem az ünnepségen, és megcsodálhattam a szobrász alkotásait. 1974-1978 között Kolozsváron voltam egyetemi hallgató, személyesen is találkoztam Vida Gézával. Alkotásain kívül megcsodálhattam nagyszerű kaktuszgyűjteményét, amiből én is kaptam 1-2 fiókát. Vida Zoe férje Marius Porumb akadémikus bemutatta Vida Géza életét, művészetét értelmezte, és értékelte. Marius Porumb (Grozești, 1943. október 9.), 1957 és 1961 között a Gh. Șincai, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia karán tanult (1961-1966), 1973-ban történelemtudományi doktorátust szerzett. A bizánci civilizáció és kultúra témakörében szakosodott az olaszországi Ravennában (1971) és Bariban (1977, 1978, 1980, 1981, 1984). Ezt követően Görögországban és az Athos-hegyen (1981), Franciaországban (1980, 2006), Magyarországon (1991, 2000) és Németországban (1992, 1995, 1998) képezte tovább magát. 1966-tól 1990-ig a kolozsvári Történeti és Régészeti Intézet tudományos kutatója, 1990-től 1992-ig az intézmény igazgatóhelyettese volt. 1992 óta a kolozsvári Régészeti és Művészettörténeti Intézet igazgatója. 1984 és 1985 között posztgraduális kurzusokat tartott a bukaresti Művészeti Akadémia meghívására. 1990 óta a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem művészettörténeti doktori képzésének professzora és tudományos felügyelője. Szintén 1990-ben előadásokat tartott a Chişinăui Egyetemen, 2000 óta a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem docense.

Érdemes elolvasni Borghida István Vida Gézáról, „Avas és Máramaros szobrászáról” szóló tanulmányát (1959/7-8). Szobrain érezhető a Brâncuși világának gondolatmélysége és egyszerűsége, valamint a Húsvét- szigetek legendás szobrainak a hasonlósága. Eugen Schileru műkritikus ezt írta Vida Gézáról: „Minél jobban ismeri az ember, annál nagyobb a kísértés, hogy tölgyhöz hasonlítsa. Azok közül a fák közül való, amelyekből kihámozza, kiszabadítja szobrait. Tömött, sűrű, mint a törzs, melyet az évek és a tapasztalatok gyűrűi öregbítenek, s egyenetlenségeiben magán viseli az idők nyomát. Mélyen gyökerezik a földben, amelyből ered, és ahonnan erejét szívja; biztonságos, nyugodt és önmagában befejezett, mint minden egyszerű, jó és igaz lét; meghitt hallgatásba burkolja az élet moraját, készen arra, hogy formákká alakítsa át a robbanásokat. Vida Géza művészete, akár a fák, az egyszerű hősiesség és a férfias líra üzenetét közvetíti.” Marin Mihalache műkritikus szerint: „Kemény metszésű arcán szelíd a mosoly. Vida Géza, a nagybányai szobrász első pillantásra szinte félénknek tűnik. Fénylő világoskék szeméből meggyőző tisztaság árad. Erős és zömök; széles válla, izmos nyaka a fatörzs kemény oszlopából kihasított szobraira emlékeztet. Minden megnyilatkozása természetesen egyszerű; mozdulatai mértékletesek, szerény és szófukar, ha személyére vagy alkotásaira terelődik a figyelem. Magatartását, emberi kapcsolatait ősi méltóság jellemzi. Hatalmas erejű keze a fejszenyéltől kérges, s az első pillanattól kezdve magához vonzza a figyelmet, mert ugyanannyira kifejező, mint a barázdált és emlékező arc, melyet mintha fakéregből véstek volna ki gyöngéd szeretettel. Az ösztönző és éltető fa lett Vida Géza erőteljes szobrainak nyersanyaga, s ő olyan emberi kifejezéssel tölti meg, hogy munkáit néha metaforikusan ,,fából faragott vers”-nek vagy ,,Máramaros fába faragott éneké”-nek nevezik”.

Minden kedves olvasónak szeretettel ajánlom, hogy ha teheti többször is látogassa meg Nagybányán a Vida Géza Emlékmúzeumot.

 

Vida Géza emlékuzeum

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ