Egy levél,
            két levél,
            három levél,
            négy levél…
            – furcsa szél,
            földet ér.

Négy levél – az már valami,
ki lesodorta, borzong maga is.
Itt hevernek, kiterítve,
ahogy a véletlen helyet
könyökölt nekik –
            az erdő csöndes,
            nyújtózkodása roppantja csak
            a gallyait.

Kakukk habog,
sületlen hangját magyarázom,
idegen élet –
szokásait, mint szennyes ruhát,
eldobálom.

Hetedik határban
(ha a fülem se csal még!)
csattogó világ van,
döntik a fát rakásra,
gyertyán és bükk és tölgy
hökken a földön,
cinkos fejsze csattan a fába…

Ládd, a leveleket
megőrzöm,
kiterítve is büszke eredmény, míg –

hetedik határban
szekérnyi
fát dönt valaki.
            Egy fa,
            két fa,
            tíz fa,
            húsz fa…
– markába köp, s a füttyét hallani.