A transzilvanizmussal kapcsolatos kutatások terén 1990 körül következett be radikális változás. Mindaddig szinte kizárólag mint a sajtót, kiadói tevékenységet, írói csoportosulásokat magában foglaló irodalmi jelenséget vizsgálták. (Arra most nincs tér, hogy ennek magyarázatát részletezzük: miszerint az irodalom volt a Trianon utáni erdélyi magyarság társadalmi életének egyetlen olyan szegmense, melynek kutatását a szocializmus tudományossága engedélyezte.) A kilencvenes években a fiatal társadalom- és politikatörténészek friss lendülete azt is jelentette, hogy felfogásukban méltatlanul hátrébb szorult a két világháború közti romániai magyar irodalom jelentősége, ugyanakkor hozzájárultak a misztifikált „erdélyi szellem”, „erdélyi lélek” fogalmának racionalizálódásához. Napjainkra kiegyensúlyozódtak ezek a folyamatok: nyilvánvalóvá lett, hogy a transzilvanizmusban a csonka társadalom csonka alrendszereit (a nevelésügytől a bankrendszeren át a paraszti gazdálkodásig) nem lehetséges egymástól elkülönítve vizsgálni. A szemléletváltás hozadéka: „a Trianon utáni erdélyi magyarság kulturális önvédelme nem a politikai aktivitástól elkülönülő, hanem a Romániába való cselekvő betagolódást megalapozó és mozgató tevékenységi körök egyik legfontosabbika volt.”

                      Ha tehát itt és ma a transzilvanizmus egyik sajátos megnyilatkozási formájáról próbálok valamit mondani, azt azért teszem, mert úgy vélem: ez az ideológia a korabeli Európában egyedülálló kísérlet volt; egy államiságából és anyanemzetéből kiszakított, megsemmisítésre szánt népcsoport túlélési stratégiája. És azért is teszem, mert fölvethető a kérdés: más világpolitikai helyzetben alakulhatott volna-e eredményesebben az, amit a korszak egyik legjelentősebb kultúrpolitikusa, Krenner Miklós egyszerűen „Mozgalomnak”, egyvengnek nevez? Közelebbről: leszűrhető-e valamiféle jótékony tanulság mindebből – az egyszerű irodalmár szemléletmódjával – a mai magyar társadalom lét- és mozgásformái számára?

 

Krenner Miklós

 

                      A transzilvanizmus a Trianon utáni erdélyi magyarság túlélésének legnagyobb projektuma volt, és korábbi (irodalomközpontú) tudásunk szerint Kós Károly Kiáltó Szó című röpiratának megjelenéséhez kapcsolható a kezdeményezése. Az irodalmi mítosz úgy övezte körül Kós poétikai-retorikai magaslatokban szárnyaló patetikus szövegét, mint amely a magyarság új helyzetét jelképezvén, a semmiből pattant ki. Valójában hosszas érlelődés és politikai megfontolások eredményeként, a cenzúrával viaskodva jelenhetett meg – Zágoni István és Paál Árpád részleteiben kidolgozott, elméleti-jogászi értekezései mellett, 1921-ben, a békediktátum budapesti ratifikálása után. Ettől a pillanattól kezdve olybá tűnik, hogy a transzilvanizmus eszmevilágának gyakorlatba ültetését politikusok és a legkülönbözőbb szakterületek képviselői valósítják meg, magát az erdélyi szellem magasztos és misztifikált fogalmát azonban írók és sajtómunkások terjesztik.

                       Maga a fogalom sokkal korábban létezett már, csupán az új kényszerhelyzet telítette új és újabb jelentésekkel: a humán értelmiségre hárult a feladat, hogy általánosságban az írott szó, magasztosabb módon szépirodalmi szövegek útján teremtsenek valamiféle modus vivendit az eleve elnyomásra berendezkedő román állam toleránsabb írástudóival. A kezdeteknél ott látjuk Kemény Zsigmondot mint írót mint jogászt és politikust, aki Erdély és Magyarország viszonyát az eredetektől kezdve boncolgatja, 1867 körül, az unió témájában. Egy következő fontos időpont: 1910 – az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke, Dózsa Endre Kemény Zsigmond szellemét idézi: „Egész Erdély lüktető élete beszorul a fővárosi lapok ’vidék’ rovatába. Politikai, irodalmi, társadalmi mozgalmainkra vagy lealázó vállveregetést vagy felületes és rosszakaratú kritikát kapunk.” Gondolatmenetének van egy távolra mutató leágazása, miszerint a „transzsylvanica natio”-ba beleértett románság természetes módon illeszkedik be az egyetemes magyar kultúrába.

 

(Folytatjuk.)

 

*Szász László a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen végzett magyar szakon. Jelenleg Magyarországon él, Páskándi Gézáról írt könyvet.

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ