Mondhatnám azt is, hogy tengernyi emlékem sokaságából most egy olyan történetet fogok megidézni, amiről már sokszor írtam, de ennyire konkrétan és valósághűen még soha nem fogalmaztam meg a gondolataimat.

A minap láttam Németh Zsolt fideszes politikus nemzetiszínű tapasszal leragasztott fülét Tusványoson, és eszembe jutott az édesapja, akinek egy nyáron át kis túlzással a munkatársa lehettem. Így a mostani írásomat néhai Németh Géza református lelkipásztor emlékének szentelem. Apa és fia között a névazonosságon kívül sok közös vonást nemigen tudok jelenleg felfedezni.

A nyolcvanas évek végén történt, amikor a romániai menekültek áradata elindult Magyarország felé. Ki a zöld határon, ki vonattal, sokan autóstoppal jöttek, kis motyójukban magukkal hozva azt, amit el bírtak hozni.

Németh Géza rákosszentmihályi gyülekezetében felvállalta a menekültek fogadását, gondozását, ellátását ruhával, élelemmel, lelki vigasszal. Néhány hét alatt megszerveződött a segítség, pedig nem volt sem internet, sem facebook, de még okostelefon sem.

Azokban az években a Budapesti Konzervgyárban dolgoztam, könyvtárvezető és közművelődési előadóként. Mai napig nem tudom, hogyan jutottak el hozzám, de akkor már évek óta ellenzéki voltam, és sok akcióban vettem részt. Két fiatalember keresett fel a gyárban, hogy élelmiszerre, könyvekre, gyógyszerekre lenne szükség, részt tudnék-e venni a menekültek megsegítésében? Gondolkodás nélkül igent mondtam, és bekapcsolódtam annak a hatalmas munkának a megszervezésébe, lebonyolításába, amely aztán hónapokon át zajlott Rákosszentmihályon. Bár én magam római katolikus vallású vagyok, olyan szeretettel és nyitottsággal fogadtak a református gyülekezetben, hogy emiatti aggályaim hamar elmúltak.

A Globus igazgatójához, főnökömhöz fordultam, aki nem zárkózott el és nagy mennyiségű adománnyal, konzervekkel járult hozzá a menekültek megsegítéséhez. Sőt, gondoskodott az eljuttatásról is.

Amikor meghirdettem, hogy ruhákat, könyveket gyűjtök, rengeteget hoztak az olvasóim, zsákszámra gyűltek az adományok, amelyeket valaki mindig elvitt a gyülekezetbe. Hétközben nem tudtam az elosztásban személyesen segédkezni, mert másodállásom is volt, két munkahelyen dolgoztam, de hét végén szinte mindig ott voltam.

Rengeteg emberi sorsot, tragédiákat ismertem meg, az emberek meséltek nekem szétszakított családjaikról, a menekülésről, reménytelennek érzett helyzetükről. Könnyek és reménység, hála és szeretet: ezek az érzések fogtak el mindenkit, jól emlékszem.
Egy napon francia forgatócsoport érkezett, akik dokumentumfilmet forgattak a menekültválságról. Védenceink érdekében őket nem mutathatták, én vezettem körbe a stábot.

Fiam gyermekorvosa, aki Marosvásárhelyről származott, szintén ott volt szombatonként, vizsgálta a gyerekeket, gyógyszert osztott, ha kellett.
Ott találkoztam egy asszonnyal, aki a tíz év körüli kisfiával érkezett Kolozsvárról, a család többi tagját otthon kellett hagyniuk. Férje és a két nagykorú fiú nem tudtak elmenekülni. A fiúk sorkatonák voltak, valahol messze, románok lakta vidéken, az apjuk pedig a házat nem akarta otthagyni. Megbeszélték, hogy itt, vagy ott majd megoldják a családegyesítést, ha lehet. A kisfiút, mint akkoriban minden második erdélyi fiúgyermeket, Csabának hívták, a könyvek között válogatott, és elmondta nekem, hogy programozó szeretne lenni.

Aztán ahogy konszolidálódott a romániai helyzet, mindenkinek elrendeződött a sorsa. Sokan tovább mentek, mások itt találtak maguknak új hazát, és voltak, akik hazamentek szerencsét próbálni.

Most nagyot fogok ugrani az időben, bár még tudnék történeteket felidézni, de az igazi meglepetés majd húsz évvel később ért.
A kétezres évek elején első novelláskötetemen dolgoztam éppen, amikor használtan vett öreg számítógépem beadta a kulcsot. Hirdetést adtam fel, hogy olcsó, használt számítógépet vennék. Új vásárlására nem is gondolhattam volna, anyagi helyzetem soha nem volt valami rózsás. Életemben először új laptopot 2021-ben tudtam venni magamnak.
De ez akkor még távoli jövő volt.

Hamarosan jelentkezett egy fiatalember, aki kedvező árajánlatot tett, és felajánlotta, hogy elhozza és beüzemeli a jól működő, bár használt asztali gépet. A megbeszélt időpontban csengettek, és belépett egy magas, harminc év körüli fiatal férfi, hóna alatt a számítógéppel.
Bemutatkoztunk egymásnak, megkérdezte, hová tegye, és munkához látott.
Közben beszélgettünk, megéreztem a beszédén a jellegzetes, enyhe tájszólást, rá is kérdeztem, hogy erdélyi-e? Ő készséggel mondta, hogy anyjával érkezett menekültként az országba, 9 éves volt, azóta itt élnek.
Szöget ütött a fejembe a történet, de nem akartam tolakodni, finoman érdeklődtem, olyan dolgokat kérdeztem tőle, amire a választ csak olyan ember tudhatta, aki akkoriban megfordult a rákosszentmihályi gyülekezetben.

És valóban, ő volt a kis Csaba, már felnőttként, aki olyan lelkesen mondta nekem, hogy programozó szeretne lenni!
A könyves néni! – kiáltott fel, és már állt velem szemben, mindkettőnknek gyülekeztek a könnyek a szemében.
Úgy kellett ráerőltetnem a pénzt, amit a gépért kért, mindenáron ingyen, ajándékba akarta adni. Csak, hogy viszonozzon valamit azért a sok segítségért, amit tőlem kapott. Mondtam neki, hogy azt nem tőlem kapta, hanem jó emberektől, én csak a postás voltam.
Több, mint egy órát beszélgettünk aztán, végül félpénzt elfogadott meg egy nagy tábla Milka csokit.

Az a PC jól szolgált engem majdnem tíz éven át, amikor le kellett cserélnem.
Számomra ez Erdély, meg persze sok minden más, jó és rossz történetek, de semmiképpen nem Tusványos álságos, operettes világa, leragasztott fülekkel, és hagymázas beszédekkel.

 

 

„Börzsönyi Erika vagyok, 1954-ben születtem. Népművelő-könyvtáros szakon szereztem diplomát épp ötven éve. Ötödik éve nyugdíjas vagyok, főállású olvasó és író. Verset, prózát, apevát és haikut írok, két önálló kötetem jelent meg, és számos antológiában szerepeltek az írásaim.”

1. Patócs Molnár János:
   2025. február 16. 09:31

   Csak az érdekesség kedvéért: Németh Géza rákosszentmihályi menekült-projektjét is figyelte a Szekuritáté. Volt egy kolozsvári besúgó, fedőneve „Csaba”, aki a többségtől eltérően átjárhatott Magyarországra és informálta tartótisztjét, hogyan működik a menekültek segélyezése. Igazi nevét nem tudtam kideríteni.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ