A lehallgatás és megfigyelés aranykorában, a nyolcvanas években minket is megfigyeltek. Mivel nem volt még mit és mivel lehallgatni, híre-hamva nem volt telefonnak, mobil még nem is létezett, kénytelenek voltak a klasszikus módszerekhez folyamodni.
Ha volt is poloska a házunkban, egész nap unatkozhatott, hisz alig voltunk otthon.
De megfigyelték az otthon tartózkodó szomszédok, hogy a házunk előtt parkol naphosszat egy kék kocka Lada, B-s rendszámmal, ami felettébb gyanússá tette a két, benne kornyadozó atyafit.

Mivel 1989-től a mi házunkban működött a szerveződő SZDSZ Pestimrei irodája, a kíváncsiságuk némiképp érthető volt. De sajnos nap közben dolgoztunk, így aztán csak Bukfi kutyával konzultálhattak volna.
Egy napon Misi szomszéd, megunva az idegeneket, ami soha nem jelentett jót, odaballagott hozzájuk, és nyíltan megkérdezte tőlük, hogy mi a francot keresnek ott.
Azt válaszolták neki, hogy Restárékat várják. Jó ismerőseik.

Misi szomszéd éleslátására vall, hogy elküldte őket a jó büdös francba, mondván, ha tényleg jó ismerősök, tudhatnák, hogy csak estefelé jönnek haza.
A történethez tartozik még az is, hogy a rendszerváltás után az egyik, közben munkanélkülivé vált megfigyelő meghívta az én hajdani, és már néhai férjemet egy felesre, és megkövette azért, amit ellene tettek.

Boldog békeidők!

A mai lehallgatóktól és megfigyelőktől ilyen szép gesztust nem tételeznék fel.

Köböl Vera fotója