Nem messze az „ahajttól” Mamut-interjú Szente B. Leventével/6.
Kérdez: Gergely Tamás
Népmesét gyûjtöttél; él még a népmese a Székelyföldön. Kaphatnánk egyet ajándékba itt, a Káfé oldalán?
Emlékeim szerint a 1986-ban jegyeztem le az első népmesét, még Bözödújfaluban. Aztán Bözödön, Erdőszentgyörgyön, Székelykeresztúron, valamint a Gagy-, és Nyikó-mentét jártam le. Nagy segítségem volt, hogy szakmai útbaigazítást kaptam. A szakirodalomban való jártasság és az adatközlőkkel való kapcsolatok kiépítése igen fontos mindörökké. Néhány szakmabeli jó barátom, úgymint a kibédi Ráduly János, a neves néprajztudós, aztán a tragikus hirtelenséggel elhunyt neves műfordító, a Nagyapó Mesefája sorozat akkori szerkesztője Bán Péter, vagy Buzogány P. Árpád író, költő, szerkesztő, hát ők sokat segítettek elindulni. Levelezésbe fogtam elég korán a kolozsvári Kriza János Néprajzi társasággal, így mondhatni kezdtem képbe kerülni, mert egy dolog az elmélet és más a gyakorlat, olvashatod agyon is magad, még semmit nem jelent. Ezt később 2015-ben értettem jobban meg, túl a terepen, amikor a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Antropológia és Néprajz szakon hallgató lettem, jöttem rá, hogy szakirodalom ide vagy oda, rengeteg az útvesztő, éppen ezért a gyűjtés soha nem áll se, munka rengeteg van.
Kérdésedre, sajnos abban az értelemben, ahogyan tudtuk, ahogyan élt és szájról-szájra terjedt a népmese mondjuk, úgy nem, azonban mégsem mondhatjuk, hogy meghalt. Átalakulnak dolgok, más irányt vesznek, csendessebet, más megnevezések alatt, de ha nem is minden faluban, községenként vannak, akik mesélnek, vannak jó történet- és mesemondók. Abban kevésbé hiszek, hogy manapság egy teljesen új mese kerülne elő nálunk, de mégsem kizárt azért. Az arheotípusok korpuszokba rendeződtek, kutathatóak, eredetük, mozgásuk kimutatható, de tipizálásuk révén lefödhető mind. Azért is tartom fontosnak az újra mesélést, hiszen nem csak egy újra rendeződés történik ilyenkor, hanem az aktuális kor mindennemű hatása, a mesélő örökölt és tanult viselkedésmintája stb, a későbbiekben ismét fontossá válik. Amilyen gyorsan változik minden, akár tízévente érdemes a néprajzosoknak, a szociológusoknak munkába fogni.
Eltűntek a régi népi mesterségeink, eltűnnek a nagy öregjeinkkel együtt a szavak, a tudás, az erő. Így kopnak ki a mesékből, a más történetekből is. Ahol marad valami, az érthetetlen lesz, vitatárgya valaminek.
Igen, él még a népmese, a történetmondás. A képesség kevésbé, de valamit mondani akarás, ha nem is egészen világosan, de lélegzik, ott szunnyad valamennyiünkben.
Az ezüsthajú tündérleány című könyvem (borítófotó mellékelve) 15. darab mesét tartalmaz, amelyeket Székelykeresztúr, a Gagy-mente és a Fehér Nyikó vidékén gyűjtöttem a 80-90-es évek között. Összejött úgy 75 mese, azonban akkoriban nem találtam rájuk kiadót. Egészen a 90-es évek derekáig, amikor aztán az egykori Romániai Magyar Szó Szabad szombat mellékletében Cseke Gábor közölni kezdte ezeket a gyűjtéseket, a saját meséim mellett. Ezt követően néhány másik folyóirat is lehozott belőlük, itthon Erdélyben, de Magyarországon is mások. Kis időre rá, a kibédi balladák, a népmese és népdal szakavatott gyűjtője Ráduly János javaslatára, a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kérte az anyagokat, és összeválogatott a kész anyagból 15 mesét. Így jelent meg Az ezüsthajú tündérleány címmel, elég gyorsan szétkapkodtak az olvasók. Több adatközlőm is elhunyt időközben, de úgy adódott, hogy egy mesekutatással kapcsolatos kérdőívezés alatt, a mesék jó részét újra meséltettem a még élő mesemondóimmal. Ezek lettek az 1998-1999 közötti gyűjtések. A szöveget egységesítettem, tájszólásos jegyzékkel, az adatközlők neve és egyéb fontos adatokkal a kötet végén hozta ki az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó Székelyudvarhelyen 2000-ben.
De hadd álljon itt Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiájának 1990-2017 között megjelent ismertetője: „Megjelent Szente B. Levente /Székelykeresztúr/ gyűjteményes mesekötete /Mesék. Gyűjtötte Szent B. Levente (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2000)/. A kötet borítója Hermann Gyula /Székelykeresztúr/ munkáját dicséri. „A gyűjtés anyaga nem tudományos munka” – vallotta Szente B. Levente, inkább mesenépszerűsítő kiadványnak lehetne nevezni – amint azt a bemutatón Zsidó Ferenc meg is jegyezte. /Vári Csaba: Mesék mosolyában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./”
Ha több pénz lett volna akkoriban, megjelenhetett volna az összes mese, de ami késik, nem múlik. Dolgozom rajta. Mint ahogyan a székely tréfás és a tündéres népmesegyűjtésemet is lassan sajtó alá szeretném rendezni.
Mintegy 14 önálló kötetem jelent meg ezidáig, ebből mesegyűjtés egy (Az Ezüsthajú tündérleány), saját mesekönyv; Tücsök, Zöld Manó és a többiek (meseregény, Marosvásárhely, 2014), Bingyó Bernyó Nekeresdországban (verses mese, Marosvásárhely, 2018), Tündérkert. pipacsmosoly (mese, Marosvásárhely, 2022), aztán ismét a Tündérkert (mese, AB-ART, 2023).
Jelenleg a Tündérkert folytatásán dolgozom, szép és izgalmas kaland elé nézhetünk benne… munkacíme Pipacsmosoly. Egyelőre…
hivatkozás:
https://udvardy.adatbank.ro/index.php?action=keres
minden más a mesekönyveimről: az OSZK-ban/forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szente_B._Levente
• http://mek.oszk.hu/19000/19013/mp3/ Szente B. Levente: Bingyó Bernyó Nekeresdországban [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, verses mese, hangoskönyv)
• http://mek.oszk.hu/18600/18659/ Szente B. Levente: Bingyó Bernyó Nekeresdországban, Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, verses mese)
• http://mek.oszk.hu/18900/18973/ Szente B. Levente: Az ezüsthajú tündérleány, Szépirodalom, népköltészet/Magyar népköltészet (népmese, népköltészet, gyermekirodalom)
• http://mek.oszk.hu/19000/19059/ Szente B. Levente: Az ezüsthajú tündérleány [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Magyar népköltészet (népmese, népköltészet, gyermekirodalom, hangoskönyv)
• http://mek.oszk.hu/18000/18071/ Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek, Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, meseregény, állatmese)
• http://mek.oszk.hu/19300/19341/ Szente B. Levente: Tücsök, Zöld Manó és a többiek [Hangoskönyv] Szépirodalom, népköltészet/Gyermek- és ifjúsági irodalom (erdélyi magyar irodalom, meseregény, állatmese, hangoskönyv)
• Vári Csaba: Egy könyvbemutató margójára, avagy „Az ezüsthajú tündérlány” története. Udvarhelyszék, 2000. április 12.
• P. Buzogány Árpád: Mesegyűjtemény Keresztúr környékéről: Az ezüsthajú tündérleány. Udvarhelyi Híradó, 2000. március 2.
• Joó-Faluvégi Anna: Letűnt világ? Erdélyi Híradó, 2000. május 20.
• Ráduly János: Az ezüsthajú tündérleány. Erdélyi Híradó, 2000. július 15.
• Szász István Szilárd: „Vers-e a vers vagy csak versforma, fricska”, Morfondír, 2013. február 1. – 2013. február 7.
• Szász István Szilárd: Amikor Tücsök elhúzza a nótát, Morfondír, 2014. október 17. – 2014. október 23.
• Szász István Szilárd: Szente B. Levente meseregényéről, Eirodalom, 2014. december 11.
• Gálfalvi Gábor: Bingyó Bernyó Nekeresdországban, Hargita Népe, 2019. március 22.
*
A lusta ember álma
Nagyon régen, ehejt, nem messze az ahajttól, élt egyszer egy ember. Egész napját azzal töltötte, hogy csak álmodozott erről-arról. Szőtte-fonta álmában a dolgokat, éjjel-nappal, de sehogy sem akaródzott az egyről a kettőre jusson. Azonban igen csak nagy okosnak tartotta magát. Mégis akármibe fogott, abból kitartása híján, semmi sem lett. Hogy szavam ne felejtsem, ez az ember igen csak lusta, nagyravágyó és dicsekvő volt.
Megunták ezt az emberek, hát egy szép napon egyik szomszéd adott neki egy kotlót, s tizenkilenc tojást, hogy költessen a kotlóval, aztán hadd lássuk, mire megy.
Ej, megörvend ennek az ember, hogyne örvendett volna. El is helyezi gyorsan a kotlót tojásostól egy nagy törökbúzaszedő kosárba, s azt bé ügyesen az ágy alá. Még azon napon rettentő gondolkodásba kezdett: hogy né, kikelnek a csirkék, szám szerint tizenkilencen, azokat felneveli, tyúkok lesznek belőlük, aztán felét eladja, ennyi s annyi pénzt kap értük, majd újból megülteti egy tyúkot. Aztán kezdi elölről az egészet. Hű – azt mondja magában, hogy itt mennyi pénz lesz! Olyan gazdaságot hozok létre, hogy csuda lesz messze földön.
Addig tette-vette gondolatait, addig tervezgetett, még aludni is elfelejtett. Ott feküdt az ágyban napestig, álmodozott. Hogy így, s hogy úgy! Azonban egyszer csak lekoppant a szeme, aztán mély álomba merült. Olyant álmodott, hogy felkönyökölt, s úgy nézte.
Hely, de magabiztosan ébredt másnap reggel! Olyan jól érezte magát, hogy kedve támadt egy asszonyhoz is. Kell a házhoz, gondolta, kell a gazdaság mellé. Hát, ki dolgozzon más.
Rögtön üzent az asszonynak ki elhagyta, jöjjön gyorsan, visszaveszi maga mellé, s hogy többet egy szál gond se lesz, mert pénz áll a házhoz.
Jött is az asszony.
– De ha már így állunk – szólal meg, – nekem se ártana egy – két új ruha, meg pár arany, ezüst ékszer.
– Hijnye – mondta az ember – még az sincs amit most megegyünk, s te a ruhákon, aranyon, ezüstön töröd a fejed.
– Jó, jó, – így a feleség -, de azért majd csak veszünk!
– Veszünk hát – hagyta rá a férj, s közben ágyba cihelődni kezdtek.
– Karikagyűrű is kell, méghozzá vastag, és színaranyból persze. Hadd lássa mindenki.
– No, no! Alább is hagyhatnád! – mondja az ember. – Csak szerre, fontossági sorrendben mindent.
– Még én hagyjam alább? – csattant fel a feleség. – Sosem adtál nekem semmit. Most legalább adni fogsz, különben úgy itt hagylak, mint tótot a rákfene.
– Hogy lepjenek el a legyek te asszony! – szökik egyet az ágyban a férj. – Csak a jó módomért volnál velem?
Lett ebből kalamájka rendesen. Úgy össze vesztek, hogy erősen. A nagy civakodásban az ágy alattuk letörött, ráestek a kotlóra és a tojásokra. A kotlót agyon nyomták, a tojások pedig mind összetörtek.
Így volt ez, ha mese is volt, egyszer talán igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.
/Folytatjuk./