GABI MEG A SZÖVEGTEMETŐ Gergely Tamás emlékezik a két éve meghalt Cseke Gábor barátjára
2025. július 29-én töltötte volna be a 84-et
A Káfénak https://ujkafe.website/ kezdeti, vakmerő időszakában történt. Még megvoltak a Café Drakula meg a Café Tífusz, a késõbbi Perforál rovatai az internetes lapnak a Moshu által szerkesztett periódusában, bár egyre kevesebben mertek válaszolni a kérdéseire (változtak az idõk, 2010 után egyre jobban szorított a félelem), s azután, tehát amiután Cseke Gabit a laphoz tudtam kötni, akkor született meg a szövegtemetõ ötlete: még nagyon közel voltunk a – nevezzem szerényen változásnak a kezdetben forradalomnak hitt ’89 decemberi romániai történéseket – ültünk eladdig a családi otthon magányában mi, romániai magyar írók, s vagy hallgattunk vagy az asztalfióknak írtunk, mert a cenzúra szorítása erős volt… Szóval a változások után, s már innen, kintrõl arra gondoltam, el lehet készíteni egy… szövegtemetőt. Olyan szövegekből, szövegtöredékekből, amelyek a diktatúra idején születtek, de nem láthattak napvilágot. Meg sem születtek, csak az ötletük, s esetleg egy cím belõlük, vagy pár sor…
Nos, ahhoz én Stockholmban túl kevésnek bizonyultam, megkértem hát a laphoz frissen társult Cseke Gabit, álljon a tervezett szövegtemető terve mögé. És odaállt. Volt benne, egész életében egy ilyen fiatalos lendület, amivel hegyeket lehet megmozgatni, ha látott a projektben értelmet. Én néha kedveskedve azt írtam, hogy több Cseke Gábor van, annyira intenzíven dolgozott – nemcsak a saját szövegeit írta, s az önmaga által kiszabott társadalmi kultúrmunkát végezte, például régizene-fesztivál, hanem többek közt a Káféban szerzők felkarolása volt erõs oldala. Ami viszont időt követelt.
Szóval Gabi igent mondott, s ismerősei a romániai magyar kultúréletben nagy számban voltak, tehát akadt, kit faggatni. Másrészt diákok körében kialakított egy kisebb szerkesztőséget, akik a kulimunkát végezzék, szóval beindult a dolog. Nekem kellett volna a szövegtemető digitális rajzát elkészítenem – a szövegeket valahogy a Házsongárdi temető mintájára megrajzolni, hogy egymás mellett valamiféle rendszer szabályai szerint szerepeljenek… Nos, nem tellett az erőmből: nyolcórai munka a könyvtárban, család, saját szövegeim írása, még ha azok egypercesek, félpercesek voltak is, szóval lefújtam a munkát. Akkor láttam Gabit először és utoljára mérgesnek. Köztünk jó volt a hangulat korábban, amikor az Ifjúmunkásnál főszerkesztőmnek tudhattam, egyáltalán ő vett fel, majd a Káfé éveiben is kevés szóból értettünk. És ez egyik nagy örömöm, hogy a Káféban azt csinálhatott, amire kedve szottyant. Láttam, hogy ez számára örömet szerzett – ám a szövegtemető megszüntetése – érdekes, a projekt címére nem emlékszem – rosszul esett neki, nemcsak őt állítottam le vele, hanem az őt segítő munkatársakat is, akik bíztak benne.
Szóval volt egy ilyen… egy ilyen terv, egy ilyen csalódás. Néha eszembe jut, egyre gyakrabban jut eszembe, s marja a tudatom. Nyugdíjasan több az időm az emlékezésre, összegezésre, hiába na.

Pusztai Péter rajza