A forgás, az kap meg. A sodrás, a lendület.

   Forgó test, karját, lábát nem látni, mintha be lenne fáslizva. Gyolcsba pólyált balett.

   Egyáltalán nem komor, nem a Duna. Nem a Dunába vagy a Visztulába, a ruandai Kanyarut átszelő folyóba belőtt áldozatok sora, nem. Hanem… Hanem, mint az Olt a Vöröstoronyi-szorosnál. Az hozzám közelebb áll. Lélekben legalábbis.

   Vér benne lényegesen kevesebb.

   Zenét hallgatok a svéd P2-n… P mint program, a kettes två, pé tvó tehát. A Bartók rádió svéd megfelelője…

   Zongora etűd. Ki lenne? Nem Mozart, bár játékos, Chopin viszont édesebb. Ez meg, mintha a szomszéd szobából szólna ki valaki. Egyenes, kedves, és cicomátlan.

   Nem ma reggeli a hang, hiszen a szomszéd szoba alszik, hanem úgy általában. Közvetlen.

   Hajnalodik, s nem alszom, éppen azért, mert a zene megragadta a figyelmem. Beránt engem a körforgásba. Mert az valóban körforgás, és nem zuhatag. Nem a Niagara, sem a Viktória, azoknak másfajta zene felel meg.

    Az Bach lenne, valamelyik orgonaműve. Ez pedig Liszt?

   Dereng: az éjszaka sötétjén már túl vagyunk, négy negyven, a nap még sehol, majd órák múlva, ha egyáltalán, mára esőt jósoltak.

   Iszogatom a kávém, a tegnapit, hogy friss főzés zajával ne zavarjak. A számítógép előtt, két kedvenc helyem közül az egyiken, a nappaliban. Kedvencem talán, mert ott, azon a gépen írom a szövegeim, tallózom a napi sajtót, olvasom leveleim, tehát itt születik a meg kapcsolatom a külvilággal. Meg hát az a szék alacsonyabb, hajnali kávézásra inkább alkalmas. Bensőségessé teszi a hangulatot.

   Most nem kapcsolom be a gépet, csend honol a lakásban, s nemcsak körülöttem, hanem bennem is.

   Az interneten szerzett információ magával ragad, sodor, tragédiába torkoll a valóság: Ukrajna, Gáza, Myanmar, Szudán. S még olyanok, amikről hír ritkán érkezik.

   A fény éppen csak hogy beszűrődik, mondjuk a nappalinak tíz százaléka világos. Jó, lehet, hogy tizenöt. A rollók lehúzva, ezért a felhőket nem látom. Csak tudom, hogy esőt jósoltak.

   Viszont ennyi is elég ahhoz, hogy a szomszéd szék ülőkéjén a dinnyemagot meglássam. Annak gondolom, dinnyemagnak, de hát tavasszal? Vagy Marokkóból, Brazíliából? Szemüvegem feltéve, mégis inkább egy fekete foltot látok, nem a görögdinnye magjának körvonalait.

   Szóval ki lehet a zeneszerző… Mégis Liszt? Viszont magyar jellegét nem érzékelem…

   Úgy hallom, elkezd kint cseperészni. S a szél olyan irányba fúj, hogy a cseppek az ebédlő ablakára és az ablakpárkányra esnek.

   Ahogy jobban megnézem, a dinnyemag, az annak hitt, egy légy. Egy nagyobb, nem a szokásos. Várakozó állásban, kissé az ülőke lejtőjén, különös, nem?

   Akkor mégsem Liszt. Nem Chopin, nem Mozart, hanem…?

   Nő a fény tíz perc kávézás után, húsz százalék?

   Ha húsz, hát jobban megfigyelhetem. Nem mozog, de még a halovány szárnyait is kiveszem a derengésben.

   Egyre sűrűbb az eső kint, beleszól a zenébe. Mintha Ligeti György menne párhuzamosan ezzel az érzékeny zongorával. Nem párhuzamosan, hanem együtt.

   Milyen szép tud lenni egy légy!

   Egy különösen zengő zongora, a suta esőkopogással.

   Steinway?

   Pár évvel korábbi stockholmi Schiff-koncert előtt megkérdeztem a teremőrt, mi a márkája a zongorának? Nem tudta, s az nekem akkor csalódást okozott.

   Steinway vagy nem Steinway, kérdem. Nem mindegy?

   De nini: a légy mintha figyelne engem.

   Dehogy mindegy.

   Az etűdöknek vége a rádióm fülghallgatójában, s megoldódik a rejtély: Debussy a zeneszerző. Alig ismerem. Debussy, etűdök.

   Francia szakos voltam, de a zene nem szerepelt a tanrendben. S hát mi inkább Satie-t hallgattunk, Satie az én generációm zeneszerzője.

   Hogy világosabb lett, ő is jobban lát. Debussy legye, mondom magamban, s elmosolyodom.

   Lehet meg is mozdulok mosolygás közben. Ettől megijed, elszáll.

   S én hova szálljak el, a mai világ tele fenyegetéssel? Putyin atommal fenyeget.

   Szóval fél tőlem. Hm. Pedig nem bántottam.

   Számomra viszont szép, csendes, könnyűléptű hajnali tíz perc volt. Na jó, húsz.

   Ám minden el: Debussy elhangzott, a ”Ligeti”, vagyis a kopogó eső elállt, nem is vettem észre, a légy, Debussy legye elszállt. Pontosan öt az óra, híreket mondanak az egyesen. Váltok.

 

 

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ