(Levelek New Yorkból)

Jelentem, jól vagyunk. Úgy tudom, illik ilyenkor az embernek hírt adni magáról. Hajnalban napkeltét bámultunk baráti körben egy távoli szigeten az Atlanti-óceánon – ahol Elnökünk is épp vakációját tölti kicsit odébb némi golfozással és kerekezéssel a sziget kacskaringós ösvényein.

És mondom is az én Kokó barátomnak, hogy:

– Te Kokó, van itt egy korábbi járat, jobb lesz, ha azzal visszarepülök New Yorkba.

A délután kettőkor induló járatra voltam előjegyezve amúgy, de eszembe jutott, hogy a mesevilágból visszarázódni a valóságba, szükség lesz egy kis plusz időre. És még mosni is kell.

Így alakult, hogy már fél kettőkor a Kennedyről szenderegtem hazafelé a buszon, és elszántan kitartottam amellett, hogy igenis tevékeny leszek ma, s nem aludni fogok. A lendület hazáig tartott. A mosnivalót ugyan gondosan elhelyeztem a szoba közepére, de azonnal le is feküdtem egy tasak, a reptéren a kezembe nyomott nantucketi vörösáfonyás csokidrazséval.

Mondom, ennyire fáradt nem lehetek. Konyakot meg még nem volt időm ma inni. És mégis… Ez az ágy olyan idételnül rángatózik velem, hogy még látom is. Nem elég nekem, hogy a karom fáj. Ekkor már nem csak magamon éreztem a rázkódást, hanem a laptopom képernyője is remegett, és megszólaltak csörömpölve az olvasólámpára felaggatott, az idők során mindenféle parádékról és partikról begyújtött bulinyakláncok.

– Na tessék! Az embert szabadnapján éri a főldrengés is… Mit vétettem én?…

Reggel hallottam, hogy Irénke is felénk tart, a hurrikán, akit a szatmári korzón járőröző üzletszerűen kéjelgő veteránkurváról neveztek el idén. Kicsit sok mostanában a természetszabta program…

Kimentem az erkélyre, lám, mennyi a pánik odakinn. De a Nagy Fal Szupermarket klienseit nem érdekelte más, csak hogy a bevásárlás rendben megtörténjen, s legyen béka, rák, hal, és minden egyéb büdös este az asztalon. Piroskánk, a drága Miss Pery az erkélyen sziesztázott bíborszínű napernyője alatt a nyugágyban, és harsány eszmecserében volt a lánnyal, aki mostanság vele van. Egyelőre. S amig itt van, addig Miss Pery rajta veri el a sorport, ami a kívántnál is hosszabb életéből fakadó keserűségét hordozza alapul. Mondom, ha Piroskánk nem evakuál, akkor én sem. Farncois sem volt a ház körül és senki sem foganatosított semmiféle intézkedést. Így ezt éppen elegendő jelnek tudtam be, hogy – ha mosni nem is ajánlatos földrengés idején – vízszintesen lenni nagyon biztonságos. Le is feküdtem a már nem csilingelő láncok alá. És estig nem is tudtam meg, érkezésem után a repteret is lezárták. Kokó is hívott valamikor – nem hallottam – de nem a földrengés miatt, hanem, hogy elmondja, éjszaka is kimegy úszni munka után az óceánra. Hagytam neki üzenetet, hogy ne most, mert hullámos lehet.

Most meg az esti konyakot iszom az erkélyen, és mondja a TV, hogy utórezeg a föld. Más meg azt, hogy eddig ez volt az előrezgés, a nehezebbje most jön.
Örülnék már, ha senkinek sem lenne igaza. Az Elnök is szabadságon van. Mutatja a TV, hogy golfozás közben hívták mobilon, hogy a Fehér Házat is evakuálták. S mosolygott. Egy mosoly mindig bíztatóan hat. A szigeten nem érezni semmit. De ha evakuálták, minden bizonnyal jó okuk volt rá, és minden valószínűség szerint jó döntést hoztak az intézkedés foganatosítása érdekében.

Javaslom, ebben a témában maradjunk ennyiben. És pont.

New York, 2011. augusztus 23.

1. Rozek Enikô:
   2011. augusztus 24. 16:24

   Én a tv.híreibôl értesültem a földrengésrôl,és éppen te jutottál az eszembe,örülök,hogy hírt adtál magadról.Ezt pedig olyan mókásan írod le,hogy hajlamos az ember megfeledkezni arról,hogy milyen komoly dolog is ez.Mindig eszembe jut az,amikor azt írtad,hogy:”felcsaphatnál katasztrófa túristának.”Valóban,téged is minden utolér,de majd csak lesz jobb is.Remélem.:)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ