Gergely Tamás: Az én Koreám
A hír, hogy Kim Dzsong-il találkozik az orosz elnökkel, pár nappal korábban már felröppent, nem újdonság, amit írok. Kelet-Szibériában, Burjátföldön találkoztak, Kim a szokásos módon vonaton (speciális szerelvényen, amit állítólag apja kapott Sztálintól), Medvegyev odarepült. Hát, ha az orosz birodalom második embere képes a félvilágot átszelni, akkor annak nagy fontossága van…
Gondolom, a gázvezeték, ami Oroszországot kötné össze Dél-Koreával, a magyarázat, Északnak tehát bele kell egyeznie. A másik ok, feltételezem, hogy az orosz hiúságnak jól fog, ha az ő közbenjárásuk eredményeképpen ül le Észak-Korea a tárgyalóasztalhoz az ország nukleáris fegyvereit illetően.
Hogy a gázvezetékrõl mit döntöttek, a mai napig nem hallottam semmit, hogy a nukleáris leszerelésrõl a koreai diktátor nem szívesen beszél, az nyilvánvaló, viszont az látható, hogy feji közben – akit lehet. Ezúttal Oroszországot, a svéd rádió értesülése szerint már meg is kezdték a sagely, a – jól hallottam: ötvenezer tonna? – búza szállítását.
Mert Észak-Koreában újra éhínség pusztít, s akkor a “gazda” felszáll a páncélvonatra é koldul/megzsarolja valamelyik szomszédját. Milyen szomorú utazás, legalábbis így, kintről, többezer kilométeres távolságból szemlélve. Nem is tudom, hogyan viszonyuljak: örvendjek, hogy az orosz búza néhány ezer ember életét megmenti, vagy kívánjam azt, hogy olyan rossz legyen a helyzet, hogy az az idióta rendszer végre megbukjon…
2011. augusztus 24.