TIZENHETEDIK fejezet
Egy médiahacker virágvasárnapja

Már meg sem tudná mondani, miért hagyta benn a kedvencek listájában. A Marssal kapcsolatot létesíteni, vagy beletekinteni egy bányavállalat irataiba, levelezésébe, titkaiba nem nagy dicsőség, bármelyik képzett amatőr megoldja.

Csak éppen rendet csinált a gépben, ezt soha nem bízta programokra, ne döntse el semmiféle programozott okosság, mi fontos, és mi nem. De időnként rendet kell csinálni, különben lehetetlenné válik a tájékozódás. A kedvencek címlistában: Marsbéli bányaművelés. Csak rákattintott a címre, s fölkészült a látványra meg a törlésre, az ipari kamerák rögzítik a futószalagok, érczúzók, fejtőgépek egyhangú, monoton munkáját… Akinek ez a dolga, káromkodhat eleget unalmában, bár valószínűleg szoftver végzi a figyelést is, csupán azért kell a rögzítés, dokumentálás, hogyha valami elromlana, tisztázni lehessen a felelősségi kérdéseket.

Ehelyett: a rossz, szakadozó folytonosságú képen vagy ötven ember masírozik egy irányban, mindnél botok, kések, hajítófegyverek. Mint egy ősemberi horda, ez jutott eszébe, amint vonul a hadi ösvényen az ellenség felé.

Váltogatott a kamerák között. A majdnem párhuzamos járaton szintén ekkora tömeg vonul egyazon irányba felfegyverkezve. Maffiaháború a Marson, adott címet máris a témának, s nyúlt a rögzítő gomb után. De valami nem passzolt. Semmiféle stratégiai cél nem indokolhatja, hogy egymás ellen induló seregek párhuzamosan meneteljenek addig a pontig, ahol összecsaphatnak. Egymás oldalába kerülnek, ami csak akkor lehet előnyös, ha egyik felet váratlanul éri. Ők is látják a kamerák által közvetített képet, meglepetésről szó sem lehet. Inkább egyazon cél felé, vagy ellen menetelnek elszántan.

– Nézzük, mi van előrébb? – mormogta, és váltogatta a kameraállásokat. Nem talált semmit. Nézzünk egy közelebbi pásztázást! – kezdte újra, képzeletben megnyújtva a banditák vonulási útvonalát. Akkor megtalálta. Két kicsi, apró alak, csak a sisakjukra erősített lámpa gyenge fényénél gyalogol egyenesen a veszedelem irányába. Hát ezért nem találta! Hasonlóan nagy tömeget keresett, ami indokolná a százszoros túlerőt.

És megvan! Összekapcsolódott a fejében két távoli információ. Az évszázad üzlete, ha összejön. Lázas kapkodásba kezdett. Először le kell árnyékolni ezt a kapcsolatot, semmiféle keresőmotor ne akadhasson bele. Azután létrehozni tíz-tizenötezer élő kapcsolatot mindenféle távoli címekkel erről a gépről, hogy ha valaki megtalálná mégis, egyenként kelljen lenyomoznia, melyikről működik az adás. Azután gyorsan bérelt egy távoli gépet, amely lefoglalta a Marsra irányuló összes vonalat, másodpercenként feladott száz elektronikus levelet az összes létező marsi címre. És még a szobáját is körülvette elektromágneses tűzfallal, hogy a kémműholdak be ne mérhessék az agyhullámait.

Egy közösségi gépről elküldte az üzenetet a CNN-nek: Érdekli-e Önöket a Marson tartózkodó örökös ellen folytatott hajtóvadászat élő egyenes közvetítése? Árajánlatot kérek.

Öt perc is eltelt a válaszig, de nem nyugtalankodott. Végigfuttatják a keresőmotorokat, hátha nélküle is hozzáférnek az információhoz.

Megjött a válasz: Mutasson valamit a felvételeiből. Ha meggyőző, akkor tárgyalhatunk. (Smith vezérigazgató elektronikus aláírása).

Oké, komolyan vesznek, és munkához látott, összevágott egy másfél perces klipet a bűnözők felfegyverzett vonulásáról, meg a mit sem sejtő két alak botorkálásáról a tárnában. A megjegyzés rovatba odaírta: hang nincs, nem is lesz. A minőség ilyen, javíthatatlan.

Két perc sem telt el, a CNN bájos bemondónője bejelentette az adás megszakítását, s már pörgött is a világszenzáció. Százszoros túlerő vadászik két mit sem sejtő bányamunkásra. További részletek hamarosan! Ne kapcsoljanak el, munkatársaink dolgoznak az élő kapcsolat létrehozásán!

Ez ám a tárgyalási pozíció!

Smith vezérigazgató élete legnehezebb öt percét élte át, de megérte. Médiatörténeti döntést hozott. Vállalta a rizikót. Azt tanítják a hírtanszékeken, hogy mindig a legvalószínűbbre kell felkészülni, de abból sosem lesz szenzáció. A váratlan, a meglepő, a meghökkentő, a botrányos, a kiszámíthatatlan viszi a médiát, hozza az üzleti sikert. Ötödik érzék kell hozzá, meg kell szimatolni, érezni a lehetőséget, és kézben tartani. Elsőnek vagy egyetlennek lenni. Könyörtelen a harc.

A kis pitiáner médiahacker pontosan tisztában van a birtokában lévő anyag értékével. Szemtelenül sokat kér érte, de alkupozíciója erősebb. A legvalószínűbb, hogy másodpercek alatt végez a túlerő a két mit sem tudó áldozattal. Humánus megfontolásokból még közelit sem lehet arról adni, ahogy éppen péppé verik azt két balfácánt. Ellenben ez lesz a következő huszonnégy óra vezető híre. Másnak nem adhatja el, erre garanciát kell szerezni, és a zártkörű láncon az előfizetőknek le lehet adni a horrort külön díjazásért. Akkor is tízszeres árat kér a fickó legalább. A CNN nem rendül meg belé. Ám ha más happolja el, az botrány. És ha nem sül ki belőle semmi hírszerűség? Az kizárt. Az előzetes felnyomta a nézettséget 92 százalékra, azóta háromszor kellett ismételni.

A szemtelen médiahacker máris emelte az összeget. A dupláját kéri az eddiginek, egy percen belül várja a döntést. Állítja, hogy már másokat is megkeresett. A legjobb technikusok pörgetik a keresőmotorokat, és még csak halvány nyomot sem találnak. Profival állunk szemben. Rendben, válaszolta, s egy gombnyomással átutalta az összeget a titkos svájci bankszámlára, amelyhez a közvetítés után lehet hozzáférni. Egyben elküldte a szerződés szövegét, amelyben a fickótól megveszi a kapcsolatot a Marssal, és a teljes közvetítés ezáltal átkerül a CNN szerverére. Amint létrejön a kapcsolat, ellenőrizhető a svájci bankszámla. Itt kellett egy kis bizalom mindkét oldalról, valakinek meg kellett tennie a kezdeményező lépést. És a következő óra igazolta Mr. Smith szimatát. Nézők milliárdjai tapadtak a képernyőre, s nézték feszült izgalommal, ahogy Vanek úr előrántja a kabátja alól a géppisztolyt, és ad új fordulatot az eseményeknek. Ez az egy óra magában, az ismétléseket nem számítva, ezerszeresen visszahozta a befektetett összeget.

A következő napok élet-halál hajszája pedig az egekbe emelte a nézettséget. A készülékek hatvankilenc százalékán a nap húsz órájában a CNN ment, fekete-fehér szaggatott képsorok, hang és zene nélkül, mintha visszalépett volna az emberiség a némafilm hőskorába, amikor lenyűgözte még őket, hogy a mozgást is meg lehet örökíteni.

Tömény izgalom volt a közvetítés, hosszú, unalmas órákkal, de bármikor bekövetkezhetett valami váratlan, és ez a képernyőhöz szögezte a nézőket.

Az első két csatát megnyerte a gyengébbik fél azzal, hogy nem kiszolgáltatott áldozatként viselkedett, hanem fölkészült háborúzóként. Vanek úr géppisztolyos jelenete a demilitarizált Marson hatalmas meglepetést szerzett a gengsztereknek. Egyáltalán maga az a tény sokkoló volt, hogy a bürokratikus hülye szerepébe beleragadt nyamvadt hülye nem az, akinek gondolták. Sőt, előre felkészült arra, amit a maffiózók csak jóval később tudtak meg. Ebből a felkészülésből következett a második győzelem: a banditák azonnal lekapcsoltak minden berendezést, ami a bányát levegővel, vízzel, elektromossággal látta el. De Vanek úr mindenből jókora készleteket halmozott föl, sőt az egyéni oxigénpalackok fölcsatolására se volt szükségük, mágneses erőtérrel összetartott hatalmas légbuborékot gyártott maguk köré, és ezzel együtt mozogtak a tárnákban. Mindez a közvetített képekből nem derült ki egyértelműen, ám a CNN szakértőket ültetett a stúdióba, akik elmagyarázták a nézőknek, mi is történik éppen.

Ezután kezdődött a hajsza. Olyan gengszter nem akadt, aki a szökevények után ment volna a végtelen labirintusokba, de megtette ezt helyettük a legmodernebb bányatechnika. Be volt kamerázva az egész terület. Bár Vanek úr, amerre jártak, szorgosan szétlőtte a felvevő készülékeket, ez csak időleges megoldás volt, a bázisról parancs nélkül elindultak a szerviz-robotok, amint valahol üzemzavart észleltek.

És Vászkáék elindították a robbanóanyaggal föltöltött bányaművelő gépeket. Omlottak be az aknák, dőltek a falak, rengett, mozgott az egész bányaterület folyamatosan. Macska-egérharc volt, kegyetlen, szabályok nélkül, egyre szűkülő, fogyatkozó menekülési esélyekkel. A labirintus egyre több irányban zárva, mozgás- és hőérzékelő kis masinák a nyomukban, mögöttük nyomulnak a lomha exkavátorok, gyomrukban tonnaszám a robbanóanyag. Harminchat órás kegyetlen hajsza, a két menekülő csak percekre nyugodhat meg, ülhet le, kanalazhat néhányat a konzervből, máris közeledő robaj zaját hallják, és nem messze tőlük beomlik az egyik folyosó. Futás tovább egy kürtőig, a szűk járaton kapaszkodás fullasztó hőségben fölfelé, amíg az izmok remegve bírják. Fönt elterülnek halálos kimerültségben a kürtő szélén, és finoman remeg alattuk a kőzet, egy hatalmas gép bontja, tágítja alattuk a szűk járatot acél fogakkal marva a kemény kőzetbe.

A médiafogyasztók kaptak hozzá a képernyő jobb sarkába egy térképet a bányajáratokról, amelyen piros villogó pont jelölte a menekülők helyzetét, és hosszú kék vonalak a bányagépek vonulását. Lassan bezárult a csapda minden irányból. A fogadóirodáknál már csak arra lehetett fogadásokat kötni, hogy mennyi ideig bírják még a menekülők. Az senki előtt nem volt kétséges, hogy egyféle végeredmény lehetséges csak.

Következik a TIZENNYOLCADIK fejezet,
A jellemábrázolás elviselhetetlen könnyűsége

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ