Mint minden, ez is egyszerűsítés a világ mérhetetlen, bonyolult gazdagságához viszonyítva.
Természetesen nem minden cigány a barátom, mint ahogy nem minden magyar, angol, német, sőt mongol sem. Miért e cím?
Anyámnak nem volt teje, a szomszéd cigányasszonynak, Irén néninek volt, miután megszülte fiát, Toncsit. Volt teje bőséggel, engem is elvállalt. Anyám sokszor emlegette, milyen „édesek” voltunk, én, a fehér, s ő, a barna csecsemő Irén néni két emlőjére tapadva. Tejtestvérek vagyunk. Aztán jöttek az iskolás évek, a gyerekszerelmek, a háborúskodások (sosem „faji alapúak”). Ez volt az Arankák, Ilonák, Barnusok, Tibik, Péterek és a többiek korszaka, az aranykor. Felnőttem, felnőttünk. Ha néha elmegyek születésem helyére, még van, aki megismer, s akit én is megismerek. Főleg a kocsmákban akadnak ilyenek. Összeölelkezünk, meghívjuk egymást, s kezdődik a múltidézés.
Jó pár éve az akkori törzshelyemen, az egri Malomárokban megemlítettem az öreg cigányembernek, Jani bácsinak, mit tervezek. „Verd ki a fejedből! Nem érdemlik azt meg!” – felelte ingerülten. Ő, aki egy munkahelyen szakmunkásként dolgozott egészen nyugdíjas koráig, s haláláig segített feleségének vásározni. Akkor elvetettem az ötletet. Most megcsináltam. Senki ellen, senki mellett. Csak úgy. Csak így.