Telik-múlik az idő, mert múlatjuk. Megfájdult szemem, folyományaként a fejem is, aminek következtében lejöttem ide. Poharazással és beszélgetéssel múlatjuk az időt. Balfékségünkről beszélgetünk. „Én egyszer a szemüvegemet kerestem, pedig az orromon volt!” „Én a kamrakulccsal jártam így. Ott szorongattam a kezemben, közben halálra kerestem.” „Engem a hegesztőszemüvegem tréfált meg. Hiába kerestem. Aztán vécére kellett mennem. Ahogy a tükörbe nézek, ott van a szemüveg a homlokomon!”

Andi, a csinos, vonzó kiszolgálólány, aki eddig hallgatott, olykor elmosolyodott, most megszólal. „Velem is történt ilyen, talán még az eddigieknél is ostobább. Telefonáltam Anyummal, s arra panaszkodtam, hogy sehol nem találom a mobilomat. Megkérdezte, hogy min beszélgetünk. Basszus, ott volt a kezemben. Hallottam, Anyum hangja nevet: Az anyád lánya vagy!”
Ezt valóban nem lehetett túlszárnyalni! Miután kinevettük magunkat, új témát kerestünk. Hamar találtunk.