TIZENKILENCEDIK fejezet
Narratíva és valóság: New York

A történetnek pörögnie kell, az emberiség megmentése a cél, a válság és a helyzet egyre fokozódik. Itt és most nem mélyedhetünk el abban a kérdésben, hogy a világ legnagyobb városának titulált objektum milyen szubjektív megközelítésben ábrázolható, ha egyáltalán létezik. A víz alatti város verziót elutasítjuk.

A hét szamuráj (vagy hét mesterlövész, ahogy Róbert Gida elnevezett bennünket, Wágner szóhasználatában: a hét Sztrovacsek) kikötött New York alatt ötven mérfölddel, innen gépkocsin folytatjuk utunkat. Lennon a hajón maradt, ül a képernyők előtt, követi az aktualitásokat. Állandó kapcsolatban van velünk. Senki Alfonz vezeti a tizennégykarátos autót. Ez pillanatnyilag a csúcsverda, tizennégykarátos arannyal van bevonva, államtitkártól fölfelé engedhetik meg maguknak az állam szolgái. Első dolga, hogy fölnyitja a motorházat, motoz valamit a drótok között, kikapcsolja a biztonsági rendszert. Nem pontosan értem, hogyan meri megtenni, mert az irányító mechanizmust nem használó gépkocsikat azonnal bemérik a fakabátok, utána iramodnak, és kiszedik a forgalomból. Ráhajtunk a sztrádára, és kétszáz mérföldes sebességgel száguldunk az üres pályán, percek alatt a város határában leszünk, úgy számolom.

De, ember tervez, a végzet cselekszik.

Lennon leadta a vészjelzést. Valamelyik tévéadó egyik szemfüles riportere kiszúrta a száguldó autót, műholdképekkel percek alatt lenyomozta a bennülőket, azaz bennünket, és mi lettünk az emberiség ellenségei húsz másodperc alatt. Ez a Senki Alfonz nagyon elszúrta. Jobban meg kellett volna vernem. Belenyúl a biztonsági rendszerbe, aztán csodálkozik, hogy rajtunk a rendőrség meg a média meg a közfigyelem.

Hirtelen bekapcsol a négy fék egyszerre, blokkolódnak a kerekek, Senki szentségel. Kétkörös a biztonsági rendszer, a rendőrök egyszerűen leállítottak bennünket. Beléptek a fedélzeti kompjúter rendszerébe, és ők irányítják az autót. Fölnyitja Senki a motorházat, távolból már látszanak a közeledő kéken villogó rendőrlámpák.

Le kell valamivel szigetelni ezt a triódát! – mutat valami kocka alakúra, amibe drótok vezetnek bele.

Mi kellene hozzá? – kérdezi Piszkos Fred, és már túr is a hónaljig érő nadrágjának végtelen mélységű zsebeibe, ahol mindenféle hasznos anyagokat tárol, és kihúz találomra madzagot, fésűt, forrasztópákát, egy becsomagolt szendvicset, két almát meg a francia becsületrend plakettjét.

Szigetelőanyag kellene. – mondja Senki – Porcelán vagy üveg, ilyesmi, minél vastagabb.

A Jimmy bal farzsebében van egy nagydarab üveg, az pont jó lesz. – mondja a vén büdös, és nyugodtan rágyújt egy pipára, amikor mindenki sík ideg már az izgalomtól.

Az nem üveg. – mondom tétován.

Hidd el, hogy az, édes Jimmy fiam.

Gondolom, az olvasó is teljesen tisztában van az autók státuszszimbólum jellegével, de ha mégis akadna valaki, aki nem, annak összefoglalom. Aki számít a világnak ezen a felén, annak autója van. Divatok vannak: színben, márkában, lóerőben, típusban meg ezerféle extrában, tartozékban, járulékos csingilingikben. A nyugati kultúra szabadság-szimbóluma, a magántulajdon megtestesülése, a társadalomban elfoglalt helyzeted legbiztosabb mutatója. És ugyan a nagyobb városok hat-nyolc emeletnyi egymás fölé épített autópályákkal állnak a forgalom rendelkezésére, még így is kevés az útfelület, ezért nagyon szigorú és célszerű biztonsági berendezés van szerelve minden masinába.

Az autótulajdonos, mondjuk munkába menet, reggel beül a kocsijába, elgurul az első liftig, ott átveszi a gépkocsi irányítását a parkolóház rendszere, és kiviszi az első kereszteződésig, a sofőr kiválasztja a megcélzott útirányt, bekódolja a rendszerbe, és máris átveszi az irányítást az autópálya – felügyelet, amely rendkívül hatékonyan elröpíti a megcélzott munkahely garázsáig, ott a sofőr elvezeti az autót a liftig, a parkolás, megintcsak a hatékonyság érdekében, nem az ő dolga. Ha nem így működne, eluralkodna a káosz az utakon, elég lenne egy kis koccanás, hogy egész városok elduguljanak, az autópályákon tízkilométeres sorok alakuljanak ki. Merthogy az embercsorda általában egy időben, egyszerre és ugyanoda akar utazni. Ezért vannak a szigorú rendszabályok, mindenki biztonsága érdekében. Nagyon keményen büntetik, ha valaki megpróbál maga vezetni az utakon. Van mód természetesen a vezetési tudás és a reflexek kipróbálására, be kell fizetni néhány körre a versenypályán, vagy beiratkozni valamelyik rodeós egyesületbe. Egyik sem filléres mulatság.

És száguldunk tovább az éjszakában.

Mögöttünk a villogó rendőrautók. Nyomják a gázt ők is ezerrel.

Valahogyan le kellene rázni őket, semmi szükségünk díszkíséretre.

Lennon folyamatosan közvetíti a ránk vonatkozó média-eseményeket. Hatalmas a gáz, egy rendőrriporter tapadt ránk, fejünk felett a helikopter. Lefényképezett mindannyiunkat, déenes nyomokat hagytunk a kényszerű megállás helyszínén, röntgenkamerával átvilágítja az autót, és megmutatja a nézőknek, hogy egész lőfegyver arzenál van nálunk. Nem buta gyerek, kiváló rendőrségi kapcsolatokkal, egy kis logikai képességgel, és kombinál. Megkereste mindannyiunk adatait a nyilvántartásban, és a lehető leglogikusabb következtetésre jutott. Mégpedig: a maffia egyik legkeményebb különítménye elindult New Yorkba kivégezni az egyik örököst. Akkora priuszunk van mindannyiunknak, hogy mi másra következtethetne? Igazán megtisztelő ránk nézve. Tuskó jelenléte belezavarhat az összképbe. Mert mit is kereshet egy titkosszolgálati tiszt a bűnöző különítményben? Az ő képe nem jelenik meg a híradásokban, mintha nem is lenne köztünk.

Száguldunk az éjszakában New York irányába. Gyűrjük magunk alá a kilométereket.

Fogyjon az út, társak, siessünk!

És szózatot intéz a sztárriporter az emberiség becsületes részéhez: New Yorkiak, nem hagyhatjuk, hogy a bűnözők fölénk kerekedjenek! Meg kell mozdulnia minden ép erkölcsi érzékű embernek! Közös ügyünkről van szó! Fogjunk össze! Állítsuk meg őket! Vonjunk élő falat a város köré!

És százezrek ültek be az autójukba, hogy megvédjék a társadalmat azoktól, akik igazán meg tudnák védeni. Mindenki által üldözött vadakként két tűz közé kerültünk. Nyomunkban a rendőrök villogó autókkal, előttünk áll össze a blokád, aminek mindjárt nekifutunk. És minden becsületes ember a kötelességének érezheti, hogy utunkba álljon, hogy minket elpusztítson.

A többiek meglehetős egykedvűséggel, sőt egy kis felajzottsággal vették tudomásul a helyzetet. Egyedül én tudtam közülük kultúrtörténeti ismereteim alapján, hogy ez egy általánosnak nevezhető szituáció. Mindig így volt az emberiség történetében, hogy a legjobbakat, a legkülönbeket sújtja az általános meg nem értés, a butaság, az elmaradottság. Az emberiség jótevőit kikiáltják a nép ellenségeinek, mert egyszerűen nem értik meg őket a saját korukban. A zsenik meg valahogy el tudják viselni a méltatlanságot, csak az ügy lebeg a szemük előtt, meg az utókor, ami majd igazságot szolgáltat nekik.

A távolban feltűntek New York fényei.

Az elsőként megmozduló önkéntes becsületes emberek autóinak fényszórói feltűnnek velünk szemben! A rendőrség engedélyezte nekik, hogy szembejöjjenek a befelé irányuló sztrádán! Elszántan jönnek, a riporter a rádióban még bíztatja is őket. Rajta, kamikáze harcosok, ne féljetek, rajtatok a világ szeme! Hajtsatok bele a szembejövő tizennégykarátos autóba! A biztonsági rendszer megvéd benneteket! Ha mégsem, akkor tiétek a hősi halál dicsősége! Milliók vannak mögöttetetek, akik ugyanúgy megtennék, ahogy ti is meg fogjátok tenni!

Már annyira közel vannak, hogy vakít a lámpájuk fénye. Senki belelép a fékbe, a mögöttünk száguldó rendőrautók is csikorogva fékeznek, tekerik vadul a kormányt a fakabátok, hogy belénk ne szaladjanak, és túl is csúsznak rajtunk. A szembejövők is fékeznek, alig pár méter a távolság, amennyire megállnak egymástól a kamikázék és a rendőrök. Centimétereken és másodperceken múlott, hogy nem alakult ki egy tömegbaleset.

Lennon közvetít: annyian elindultak ellenünk a városban, hogy New York teljesen beállt, minden létező útfelületen autó áll, az irányító szoftver összeomlott, a káosz felszámolása órákba is beletelik.

Senki meg hidegvérűen beletapos a gázba, nekifordítja a kocsit a szalagkorlátnak, átszakítja, és horpadt elejű autónkkal már száguldunk tovább a város irányába a másik pályán.

Következik a HUSZADIK fejezet
Agáta néni csodálatos élete

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ