En valahogy a veszély érzetét kapcsolom ehhez a képhez… Tegnap a stockholmi „bagókirály” palotájához autóztunk ki napozni, a kiköto pallóján ültünk, mellénk szállt egy – nem zöld és nem csápos, inkább angoranyúlszínu szárnyas jószág, két centi, mondjuk. Sárgás ízleloje volt, állandó jelleggel csápolt vele, az egyetlen volt, ami mozgott.
(Most veszem észre, hosszú ü-t meg ö-t nem tudok írni, elnézést!)

Láttam, ahogy a szél odaröpítette, a deszkához ragasztotta a jószágot, amelyik hiába kezdett neki alapos laboratóriumi elemzésének – a deszkát kóstolgatta -, gyenge volt a szélhez, félteni kezdtem, hiszen, ha felszáll, a szél a tó vize fölé taszítja, belevesz. Nos nem éppen úgy történt. Hanem két decka közé behúzott. Még tíz percet ültünk ott, de hiába vártam vörhenyes barátom, attól tartok…