Tíz  évvel ezelőtt, 2001. október 16-án a magyar külügyminisztériumban mutatós s fölötte izgalmas könyvet mutattak be, a szerző jelenlétében, aki nem volt más, mint a KM akkori szóvivője, dr. Horváth Gábor diplomata. A könyvbemutatón részt vett az akkori magyar külügyminiszter, Martonyi János is, az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövetével, Nancy Goodman Brinker asszonnyal együtt.

A Romániai Magyar Szó budapesti tudósítója – Guther M. Ilonka – jelen volt az eseményen, sőt dedikáltatott is a szerkesztőségnek egy tiszteletpéldányt a szerzővel, aki könyvében a szeptember 11-i merényletnek állított emléket, méghozzá avatottan, hiszen a példátlan terrortámadás idején személyesen is átélte a történteket, ugyanakkor diplomata voltából eredő kapcsolatait gyümölcsöztetve, ír arról, hogy miként élték meg politikusok, államférfiak, közéleti személyiségek, az események szereplői, az áldozatok, de egyszerű emberek is azokat a hihetetlen pillanatokat és arról, ahogyan most látják a történeteket, következményeit. A könyv pedig rekordidőben, gyakorlatilag egy hónap leforgása alatt jelent meg, nagyszerű sajtófotókkal, amelyek szerzőt sajnálatosan nem tüntette fel a könyv. Megszerzésük nem jelenthetett különösebb gondot dr. Horváth számára, ugyanis – ahogy az RMSZ-beli cikk állítja személyesen is kötődik Amerikához, évekig dolgozott diplomataként London és Washington mellett Dublinban és Ottawában, számos tanulmányában foglalkozik az amerikai külpolitika történetével. Egy évvel a szeptemberi terrorrámadás után pedig, nagyköveti rangban rábízták a Magyar Köztársaság New York-i fõkonzulátusának vezetését…

Valódi tanúság tehát egy ilyen könyv, s örvendek, hogy még bukaresti életem idején kimásoltam belőle néhány jellegzes illusztrációt, amelyek közül az itt mellékelt remekül közvetíti azt a világméretű, lebénulásos döbbenetet, amivel azokban a pillanatokban mindannyian szembesültünk. Az utca szélén ülő, a robbanás malteres hamujával behavazott férfi, aki egy pompeji áldozatra emlékeztet, ölében a nyitott diplomatatáskájával, amelynek tartalmát ellenőrizné, ugyanakkor minden értelmes emberi cselekvésre képtelen az esemény és a látvány sokkjától – ez többet és mást mond arról, aminek már-már hihetetlen képei megtöltötték a világ sajtóját.

Ez a kép egyúttal azt is jelzi, hogy a dolgok, az események mögé pillantó igyekezet minden esetben – legyen az íróé vagy fotósé – hosszú élettel, maradandósággal ruházza föl a pillanat megörökítésének krónikáját.

(Forrás: fotótanú)

1. Art:
   2011. szeptember 7. 22:28

   Ha jól belegondolok, akkor ezt a férfit elhozom neked ide, Gáborom. Minden jel arra mutat, hogy nemrég találkoztam vele. Remélem, nem tévedek.