HUSZONEGYEDIK fejezet
Matta Harri belekavar

Hirtelen csend lett. Tapintható, érthetetlen, sűrű csend.

Harminchat órán át egyre rengett alattuk a kőzet, távolabbi és nagyon közeli robbanások rázták a falakat, por szállt, törmelék zúgott, száz és ezer tonnák omlottak, tárnák tömődtek, folyosók zárultak. A két menekülő már a gyomrában, zsigereiben, remegő izmaiban is a dörrenések, rengések folytonos kalapálását, egész testüket megrázó lökéshullámait érzékelte.

Az utolsó órákban már csak a kelepcébe szorult vad életösztönével, utolsó maradék erejével menekültek, szaladtak, kúsztak. Gondolkodásra, másfajta védekezésre nem maradt erejük. Lehetőség sem volt. Erejük végső határán voltak.
És akkor a csend. Mintha egy fal ereszkedett volna az elpusztításukra indított hatalmas gépezet és közéjük. Nem sokat töprengtek, csak eldőltek, és álomtalan mély álomba zuhantak. Aludtak tíz órát egyhuzamban.

Vanek úr ébredt előbb. Még mindig csend volt. Sűrű, áthatolhatatlan csend.

Elindult az egyik irányba, amerre a bázist sejtette. Néhány méter után aranylón fénylő falba ütközött. Sima, tükörfényes felület, próbálta megkarcolni, ütögetni: tömör, erős ötvözet.

Háta mögött ébredezett Alan.

– Mi történt, Vanek úr?
– Én sem tudom. Mintha valaki beleavatkozott volna a normális ügymenetbe. Amikor a főkönyvben a harmadik revízió sem talál hibát, és mégsem egyeznek a számok a kasszában lévő pénzösszeggel, akkor fel kell tételeznünk, hogy hozzáértő manipulációs szándék nyúlt bele az ügymenetbe. Belső embert tételezünk, és rendőrségi feljelentés a vége.
Abbahagyhatná ezt a mimikrit! – Alan kipihente magát, egészséges fiatal teste hamar regenerálódott, és számokon edzett értelme nagyon tiltakozott Vanek úr további szerepjátszása ellen. – Mondja meg, ki maga? Mi történik velünk, vagy mi történt az előző időszakban? Én semmit nem értek. Mióta menekülünk?
– Higgye el, Alan, nem könnyű megválni egy olyan álcától, amely évek alatt hozzánk nőtt. Már magam sem érzem biztosnak azt az egyéniséget, amelyet Vanek úr személyiségvonásai előtt viseltem. – és Vanek úr pár szóban összefoglalta küldetése lényegét.

A földi rendvédelmi szerveknek egyáltalán nem tetszett a maffia eluralkodása a Marson, és különlegesen kiképzett ügynököt küldtek Vanek úr személyében a bűnözők tanulmányozására, hatékony ellenintézkedések kidolgozására. A Mars egy nemzetközi egyezmény következtében demilitarizált övezet, minden nemzet nagyon vigyáz arra, hogy fegyver ne kerülhessen a bolygóra. A fegyencek természetesen gyártanak mindenféle szúró-, vágó- és ütőfegyvereket kezdetleges technikai színvonalon. Vanek úr ki is dolgozta a kézenfekvő megoldást, egy felfegyverzett elitegység néhány perc alatt rendet csinálhatna itt, de a diplomácia, a nemzetközi tárgyalások mindig elakadnak valamelyik nagyhatalom vétóján. Talán most, ez az eset fölkelti a világhatalmak felelősségérzetét, ha kellő média-tálalást kap.
– Eddig értem. De hogy kerülök én bele ebbe a nagyhatalmi meg titkosszolgálati játékba? – kérdezte Alan.
– Arról majd később. Most azt kellene kitalálnunk, hogy mi ez a fal, miért, mitől szűnt meg a hajtóvadászat? – mondta Vanek úr.
– A fegyencekről nem tételezem fel, hogy az ő tevékenységük eredménye ez a fal. Mi nem tudunk róla, hogy a mi oldalunkon lenne itt valaki. Tételezzünk fel egy harmadik erőt, amelyik itt beavatkozott. Mit akar? Mit ért el? Mi lehet ezzel a célja?
– Úgy van: ez a helyes irány! – vette fel a fonalat Vanek úr. – Vászkáék el akartak pusztítani bennünket. Mi meg akartuk menteni az életünket. A harmadik játékos, úgy tűnik, mind a kettőt megakadályozta.
– Vagy mindkettőt minimális szinten végrehajtotta. – vágott közbe Alan. – Mi egyelőre nem pusztultunk el, de hosszabb távon csak el vagyunk zárva mindentől, és végesek a készleteink. Vászka gyorsan és rövid úton el akart tenni minket láb alól, de nem lehet biztos a sikerben, a falon nem jut át az információ sem. Mintha egy kompromisszum született volna.
Meg itt van még a negyedik dimenzió. – mondta Vanek úr – Az idő. Kinek dolgozik az idő múlása?

Teltek a napok. Vanek úr hatalmas készleteket halmozott fel a túléléshez szükséges eszközökből, semmiben nem szenvedtek hiányt.

A tisztázó beszélgetésre is sor került.

Vanek úr elmondta küldetését, meg széleskörű tájékozottsággal rendelkezett Alan múltjával kapcsolatban is.

Most mellőznénk a Vanek úr által használt hivatalos irály szóvirágait és fordulatait, amelyekkel körülményesen, ám célravezetően fölvilágosította Alant származásáról meg a körülötte kialakult titkosszolgálati zűrzavarról.

…A bankok, globális szervezetek, nemzetközi monopóliumok vadásznak a megbízható munkatársakra. Nehéz ezt pontokban megfogalmazva összesíteni, bár már szakirodalma van. Mindenképpen olyan munkatársak kellenek, akik kiváló intellektuális képességekkel rendelkeznek (ez mérhető), ám az intelligencia korunkban ritkán jár együtt az erkölcsi szilárdsággal. Sőt, egyenesen oda jutott a társadalmunk, hogy a jámborság, az erkölcsi feddhetetlenség, a megbízhatóság, az altruizmus a vesztesek, a lúzerek, a gyengébb képességűek jellemzője.
Erősekre és gyengékre oszlik a népesség. A jó képességekkel megáldott egyén csak és elsősorban a saját érdekeit tartja szem előtt, és alig ismer gátakat. Ezáltal kiszámítható.
Kevés, illetve igen ritka a belülről szilárd, értékvezérelt ember, az ilyenekre lesnek a fejvadász cégek meg a titkosszolgálatok. Már iskolás korukban nyilvántartásba kerülnek, és a vizsgaszituációtól az autóvezetésig, a szerelemtől a sportig minden eredményét és viselkedését följegyzik, az összegyűlt adatokat pszichológusokból és társadalomtudósokból álló csapatok elemzik. Az elit kitermelését már egyik állam sem bízhatja a véletlenre meg a versenyszférára.
Akkor válik kicsit bonyolultabbá a helyzet, amikor a legintelligensebbek megérzik bizonyos jelekből, hogy manipulálják őket. Legalábbis annak tekintik azokat a jeleket, amikkel találkoznak. És fölveszik a harcot a láthatatlan ellenféllel.
Ilyenkor készül a valódi manipulációs terv. Alan esetében úgy gondolták, hogy a testi szerelem lesz az az eszköz, ami kiszolgáltatottá, zsarolhatóvá teszi.

– Alphonsine a maguk embere volt? – vágott közbe Alan.
– Értem a kérdést. – mondta Vanek úr – De egy finom distinkciót engedjen meg nekem. Semmi közöm azokhoz, akik az illető hölgyet az ön /bocsánat!/ elbűvölésére beszervezték. Magam titkosszolgálati tiszt vagyok, de mélységesen elítélem az effajta eszközök használatát. Mondjuk úgy, sporthasonlattal, én is ezt a játékot játszom, talán ugyanabban a bajnokságban, de mindenképpen másik csapatban.
– Tehát a szerelem, meg minden, ami történt, egy háttérben álló irányító társaság műve volt?
– Bizony. A fiatal és kívánatos hölgy testébe mindenféle érzékelők voltak beépítve, s mondhatnánk, hogy amíg ön a mennyben érezte magát a lelkével, a teste minden funkciója megjelent egy képernyőn, amiből okos emberek következtetéseket vontak le, esetleg megindítottak egy élvező vonaglást a magafeledtnek tűnő testben, amire az öné reagált valamiképpen, és ez az adat is fölkerült a grafikonra.
– Undorító. – mondta Alan.
– Nekem mondja?!
– És az az öngyilkosság? Ugye az is megrendezett volt?
– Természetesen. Még csak nem is profi munka. Elkapkodták. Azzal jól számoltak, hogy olyan felzaklatott lelkiállapotba kerül, hogy a józan gondolkodás, megfigyelőképesség nem lesz éppen a sajátja. Ugyanis a beléptekor fölbuzgó, áradó vér nem akart elállni, és már három-négyszer annyi folyadék árasztotta el a padlót meg az ágyat, mint amennyivel egy ember rendelkezhet. De maga nem figyelt fel rá. Érthető.
– Az illető hölgy nem halt meg.
– Természetesen. Sőt jól szórakozott, ami az eddigiekből következően nem meglepő.
– Ha ilyen szépen megrendezték, és én úgy is viselkedtem, ahogy elvárták, akkor miért engedtek el? – kérdezte Alan.
– Itt jön be a rovancs. Átvitel rovat. Az áthozat oldalon belép egy másik szereplő, mondjuk az a csapat, amelynek szürke játékosának neveztem az imént magamat. Régi bútordarabok ebben a munkakörben, nem is mindig értünk egyet ezekkel a mai manipulatív módszerekkel, mi vettük kézbe néhány barátommal Bill Gates várható örököseinek a sorsát. Enyhe túlzás, amit mondok, de nem mindig isten az, ki sorsot intéz. Várható volt, sőt kiszámítható bizonyos baráti körökből, hogy mire készül az öreg. Már hónapokkal a halála előtt megírta a végrendeletet, és mi hozzájutottunk az információhoz.
– És az az őrült ötletük támadt, hogy engem a Marson kell elbújtatni?
– Nem. Ezért is mondottam imént azokat a szkeptikus szavakat a titkosszolgálati módszerekről. Nekünk észrevétlenül le kellett bénítanunk azokat, akik Önt követték, figyelemmel kísérték, azok rossznéven vették, hogy valaki belepiszkál a kártyáikba.. Tudja, a szokásos hatásköri kérdések. Minden hivatalos szervnél megfigyelhetők. És amíg mi egymással voltunk elfoglalva, addig Alan fiatalúr kihasználta a helyzetet, és meglógott a Marsra.

Következik a HUSZONKETTEDIK fejezet
New York határán állunk a vártán

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ