Jelen esetben emberek: mi ketten, a másik Harsányi István. A ’80-as évek második felében jártunk, a Malomárok fergetegesen kavargó virágkorában. Emlékszem – nem nehéz, mert mindig azt ivott, s remélem, iszik is: Borsodi Világost és három cent konyakot, helyesebben konyakokat és söröket –, a megszokott „Harsányi-menüt” itta, én akkor már fröccsöztem. Szaporodtak előttünk a poharak, az üvegek. Időnként odavittük a pulthoz. Cseréltük őket. Beszélgettünk. Arról, hogy mit csinálnánk, ha milliomosok lennénk. Például nyernénk a lottón vagy a totón. Sorjáztak a tervek, de rendszeresen felbukkant egy motívum: kocsmát nyitnánk. Abban állapodtunk meg, innentől következhetett a cifrázás. Az is meglett. „No, van már egy igen tetszetős kocsmánk, de mi legyen a neve?” István kérdésén elgondolkoztunk. Nem akarom learatni a babért, az is lehet, hogy az ellenkezője történt, én javasoltam az Étel és Ital elnevezést. Az és természetesen pirossal. Istvánnak tetszett az ötlet, de: „Mit szól majd ehhez Bata Imre?” „Attól még szerkeszthetné az Élet és Irodalmat. És nem emlékszel? Milliomosok vagyunk!” Erre koccintottunk.