Szeptember 22-én Csíkszeredában rendkívüli film ősbemutatójára került sor: főszereplője – és nyugodtan mondhatjuk: hőse – Erőss Zsolt alpinista, a Himalája első sikeres magyar megmászója, a Hópárduc cím kiérdemlője. A másfél órás dokumentumfilm bemutatóját október elejére tervezik, Magyarországon. Az ősbemutatóval az alkotók a hegymászó szülővárosát tisztelték meg, s ezért a majdnem kész filmet benevezték a filmdok fesztiválra…

Hogy miről szól a film? A nem mindennapi történetnek előzményei vannak, melyek felelevenítésére az Aranytalicska portálról kölcsönvett anyagokat használtuk.

1. Kancsendzöngát belepte a köd

2009 novemberében Erőss Zsolt, a Hópárduc nyilvános előadáson azt mondta Csíkszeredában, hogy 2010-ben az általuk kiszemelt csúcs a világ harmadik legveszélyesebb hegye az Annapurna és a K2 után: „a hó öt kincseként” ismert, 8585 méter magas Kancsendzönga. A távolabbi tervekben pedig szerepel egy újabb Everest-hódítás, ezúttal nehezebb útvonalon és oxigénpalack használata nélkül…

Mivel Erőss Zsolt jópár éve minden ősszel felkeresi Erdélyt és minden esetben ellátogat szülővárosába is, most pedig újra november vége közeleg, egy egészen új történetet fogunk tőle hallani. Ami – már tudjuk -, nem a Kancsendzöngáról szól…

A korábban elképzelt csúcsot ugyanis belepte a lemondás sűrű köde. (Figyelem, hogy ez milyen költőire sikeredett! Hmmm…)

A 2010-es évkezdés bensőséges, csöndes órái nyugalmát valósággal felborzolta a hír: a Magas-Tátrában három tapasztalt magyar hegymászó lavinabalesetet szenvedett, egyikük, a súlyosan sérült – mindkét lába eltörött, agyrázkódást szenvedett – maga Erőss Zsolt. Aki most is, a szerencsével határos módon „kifogta” másik két társát, nehogy lesodródjanak a mélybe. Azt mondja: több mint harminc éve mászik hegyet, de ilyen balesetet még nem élt át… Négy hónapba került, amíg felépült, aminek pedig az volt az ára, hogy bele kellett egyeznie sérült lába térden aluli csonkolásába, amennyiben valaha is szeretne még hegyet mászni. Akár műlábbal is…

Zsolt nagyon kemény rehabilitációs programot tűzött maga elé s hamarosan megtörtént a „csoda”: koraősszel a Cso Ojuban járt többedmagával, megközelíteni a világ hatodik legmagasabb csúcsát a Himalájában. Nem sikerült ugyan a csúcstámadásuk, de a rehabilitáció szép eredményekkel járt. Érdekes módon, nem a felfelé menetellel volt baja, hanem az ereszkedéssel. Szerinte a havon még csak ment valahogy, de a törmelékköveken a kínok kínját állta ki: a csonkolt részt mindegyre feltörte a protézis, a seb pedig nehezen gyógyult. A túrán készült videófelvételeken jól látszik a Hópárduc sajátos technikája, amint az elvesztett lábát pótló protézist húzza a hóban, de nem adja fel a küzdelmet. A szenvedélyes hegymászók legutoljára a reményt veszítik el. A 2009-es expedíción jóbarátot voltak kénytelenek eltemetni a Himalájában, majd hazaérve a vádak özöne zúdult rájuk, hozzánemértő szenvedélyes elfogultak követelték az expedíció túlélőinek a fejét.

Erőss Zsolt így beszélt erről 2009-es túrabeszámolóján:

– Aki nincs benne a kalandban, az nehezen emészti meg a tragédiát, de mi benne voltunk. Az expedíciók gyakorlatában, ha például a túra elején történik baleset, tovább megy a csapat és eléri a csúcsot. Ha az elhunyt és az expedíció tagjai között olyan mély az érzelmi viszony, hogy erősen megrendülnek, akkor talán visszafordulnak, de az is lehet, hogy tovább folytatják. Mi folyamatosan tisztában vagyunk a kockázatokkal, a legsúlyosabbal is, és az a társunk is így van, aki történetesen ottmarad. Minket nem ér az újdonság hatásával a baleset, mindig igyekszünk tanulni ezekből, de az efféle figyelemkihagyásból sajnos, sokat nem lehet tanulni. Tesszük tovább, ahogy eddig is tettük. Szomorú a számunkra is ez a tragédia, de az az életvitel, ami mellett elköteleztük magunkat, nem változik meg miatta…

A Hópárduc személyes fotógalériájában találni egy képet, amely a pihenő, műlábas Zsoltot ábrázolja, magába szálló pózban. Vágyakozó tekintete, mely a számunkra láthatatlan, de a hegymászó által erőteljesen célba véve, s amelyben annyi fájdalmas lemondás van, annyira beszédes, hogy a fotó kiemelkedik a megszokott emlékképek közül. Szerzője remek ráérzéssel rögzítette azt a pillanatot, amelyben Erőss Zsolt szenvedése és önuralma egyetlen gesztusban találkozik és ötvöződik: amatőrképnek indult felvétele riport a javából!

2. Hópárduc a film.dok-on

Gyöngébbek kedvéért a film.dok az egy filmfesztivál, amit most rendeztek meg hetedszer, Csíkszeredában. Romániai és magyarországi, újabban Kárpát-medencei dokumentumfilmek vesznek rajta részt, változó hosszúságban és minőségben. Egy héten át tekerik a benevezett tekercseket (bocs, korongokat, hiszen DVD-korszakban lennénk…), jót-rosszat egyaránt, de a szeptember 22-iki, este 7 órai vetítés valahogy kiemelkedik a sorból. Már csak azért is, mert egy neves hegymászóról szól.

Erőss Zsoltról, arról a Hópárducról, akit tavaly már bemutattunk 2010-es balesete és felépülése kapcsán. Erről az eseményről és a hegymászó visszatéréséről időközben film készült, ugyanis Kollmann András és stábja, akik a tátrai baleset óta le nem szálltak a pórul járt hegymászóról, és rehabilitációjáról képesek voltak 18 hónapon át nyersanyagot gyűjteni, majd egy 90 perces dokumentumfilmbe az egészet összevágni, sziszifuszi munkát végzett. Tudniilllik, minél rövidebben akarom elmondani a történetet, anélkül, hogy jelentésességéből veszítene, annál nagyobb alkotói összpontosításra és általánosító képességre van szükségem.

A film.dok-on bemutatott, még némi utolsó csiszolásra szoruló változatra rengetegen voltak kíváncsiak. Ilyenkor látja be az ember, milyen tőről metszett hasonlat az, hogy „még a csilláron is lógtak”, bár sok helyen a csillárok erre már egyáltalán nem valók, ugyanis teljességgel hiányzanak, csak világítótestek léteznek. Az előzetes híresztelés, majd a hivatalos beszámolók szerint Erős Zsolt is részt vett a vetítésen, én magam nem láttam, ez azonban nem mérvadó, nyugodtan akár lehetett is, mert szerény ember, nem sztárolja különösképpen magát, de hát mi vagyunk azok, akik szeretünk a sztárokhoz dörgölőzni, holdudvarukba kerülni…

Maradjunk annál, hogy a film jó, mert egész egyszerűen a téma jó, a hősök autentikusak és jól játszanak. A film alkotóinak egyszerűen jó karmesterekként kell tudniuk, hogy a nagyon jó anyagból mi az, amit érdemes megtartani jelzésként, bólyaként.

Külön öröm, hogy Csíkszereda, ahol a film főszereplője született, két héttel hamarabb láthatta a filmet, mint ahogy annak hivatalos magyarországi bemutatóját szervezik. Ezért is igyekszem gyorsan befejezni ezt a krónikát, a film adataival, no meg azzal, hogy aki csak teheti, a film megtekintéséig hallgassa-nézze végig Erőss Zsolt interjúját a Zárórában (MTV) a jútubon, amelynek során a minden lében jó kanál Veiszer Alinda úgy kérdezgeti vendégét, hogy szavaik nyomán akár mi magunk is látjuk azokat a hegyeket, melyektől a Hópárduc képtelen megválni…. (Bakter Bálint)

A Hópárduc talpra áll – színes magyar dokumentumfilm, 87 perc
rendező: Kollmann András
producer: Tősér Ádám
co-producer: Mihályfy Borbála, Gulyás István
vágó: Batka Annamária
szerkesztő: Fekete Zsolt
operatőr: Kiss Gábor HSC, Tóth Zsolt HSC
hangmérnök: Balázs Gábor
zene: Kerekes Band, Moldvai Márk, Realistic Crew,
Támogatók: NMHH, Brókernet, CIG Pannónia, Ortoprofil

A rendező mondja filmjéről:

„Nem azért vágtunk neki a forgatásnak, hogy egy mozgássérült emberről készítsünk filmet. És nem is egy extrém sportos hegymászófilmet akartunk csinálni. Az emberi teljesítmény érdekelt, az a mentális energia, ami ahhoz kell, hogy az ember feldolgozzon egy nagy traumát. Egy érzékeny és csendes mozit. Mintha csak azt mondanánk a nézőknek: ülj le, fogadd be és érezd át, hogy milyen pokoli súlya van annak, amikor az ember a Himalája egyik hegygerincén gyalogol. És becsüld meg az életet!”

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ