HUSZONNYOLCADIK fejezet
Winnetou és a hősi eposz

Agáta nénivel olyannyira elmélyedtünk a stilisztika másodlagosnak tűnő, ám rendkívüli szakmai talpraesettséget követelő kérdéseiben, hogy eleinte észre sem vettük: belterjes társaságunk időközben észrevétlenül háromszemélyesre bővült. Általában mindegyikünk körül ott tébláboltak ezek a kicsi emberkék a rengeteg jóindulatukkal és szolgálatkészségükkel.

Mi, bevallom, én is, jószerivel különbséget sem tudtunk tenni köztük. Egyformán kék a szőrzetük, gyermekméretűek, és ráadásul vakoskodó félhomály van mindenütt. Udvariassági formulákat vakognak, elhalmoznak enni- és innivalóval, és vigyorognak egyfolytában.

Winnetou egyszerűen hozzánk szegődött. Képzeljék csak el: ülünk Agáta nénivel egy óvodabútorzattal berendezett szobában, kicsi székeken, alacsony, hosszú asztal mellett, s a hallótávolság határán, udvarias távolságban ül egy yeti, aki szerényen arra vár, hogy észrevegyük, megszólítsuk. Talán egy egész nap is eltelt anélkül, hogy rájöttünk volna, ugyanaz az alak ül ott egyfolytában, és töretlen kitartással várakozik a figyelmünkre. Agáta néninek tűnt fel előbb: Winnetou egy hüvelykkel kimagaslik a többiek közül, mintha egy kicsit kövérkésebb lenne a többieknél. Értelmes tekintettel, minden tolakodás nélkül csak jelen volt.

Megszólítottuk, és legnagyobb meglepetésünkre hibátlan angolsággal válaszolt. Ilyent még nem láttunk itt, még Tarzannál is jobban beszélt.

Mindkét írói vénával megáldott, stilizálásba belefáradt szellemi érdeklődésű személyiségben azonnal feltámadt az intellektuális kíváncsiság. Végre megtudhatnak valami autentikusat ezekről a lényekről, akiknek vendégbarátságát már napok óta élvezik. Ilyen az értelmiségi beállítottságú embereknek a habitusa, nem tehetnek róla.

Kiderült azonnal, hogy az irodalmár szakma éppen túlreprezentált ezen a pár földalatti négyzetméteren, Winnetou szintén iparos, népének hősi eposzán dolgozik. Ugyanis nekik eddig nem volt írásbeliségük, jószerivel hatalmas memóriájukkal oldották meg a hagyományozás meg a kultúra összekovácsoló funkcióit. Számunkra ez érthetetlennek tűnik, de képzeljük úgy, mintha mindegyikük fejében egy nagy memóriájú kompjúter lenne, óriási adattároló képességekkel, és mindenki a kapacitásának a nyolcvan százalékát a közös tartalmak megőrzésére használná.

Winnetou tanulmányozta a mi kultúránkat, és rájött arra a Kolombusz tojása megoldásra, hogy az értelem nem adatok tárolására való, hanem fel lehet szabadítani a sokkal értelmesebb gondolkodás és feladatmegoldás funkciókra.

Itt van a közelben a város egykori könyvtárának egy régi, elfeledett raktára. Winnetou ezt felfedezte, és a patkányrágott régi nyomtatványok tanulmányozásával ósdi, de nagyon széleskörű műveltségre tett szert. Kissé nevetséges volt azzal a patetikus angolsággal, amit több száz évvel ezelőtt használtak a nyomtatott nyelvben, de nekünk eszünk ágában sem volt kinevetni, akár megmosolyogni ezt a hatalmas erőfeszítést, amellyel ő egy másik kultúra értőjévé vált.

És őt is az irodalom mérgezte meg. Egykettőre elő is került a fő műve, amin még dolgozik, véletlenül volt nála egy példány, s Agáta néni unszolására bele is kezdett a felolvasásba. Én próbáltam pislogni Agáta nénire, meg pofákat vágni, hogy erre nincs szükség, van, lenne nekünk komolyabb dolgunk, de a vénkisasszony, úgy látszik, nem figyelt rám.

Mivel Winnetou népének nyelvén írta meg a hősi eposzt, és a költeményekhez a dallam és a ritmus is hozzá tartozik, mondhatnánk, nélkülözhetetlen alkotóelem, úgy zajlott az olvasás, hogy a szerző anyanyelvén fölolvasott egy sort, kellően deklamálva, azután szabad fordításban elmondta a tartalmat angolul.

Őszinte leszek, én az ilyenfajta irodalomtól kiütést kapok, rosszul leszek, nem bírom sokáig.

Valahogy így kezdődött: Hős férfiakról szólj, lantom, kiket derék anyák szültek!

És elkezdődik a világ teremtésével, meg hosszadalmas felsorolások, seregszemlék, csataképek követik egymást méla unalommal. Negyedik rőtszakállú Xanadut követi a trónon tizenhetedik dadogós Manandu, akit a bölcs Penetru még sírba szállása előtt levált történelmi szükségszerűségből… Mindegyik szálfatermetű, tigrisbátorságú, hatalmas hősiességű, mindet szorgos, gyönyörűséges anya szülte, mindnek a szeme előtt egyetlen cél lebeg: naggyá tenni ezt a kiválasztott népet.

Tudom az illemet, meg pályatársról is van szó, megpróbáltam követni a gyéren csorgó történetet, de folyton elvesztettem a fonalat, bárhogy erőlködtem, a monoton felolvasás közben el-elbóbiskoltam. Tenyerembe hajtottam a homlokomat, mint aki annyira a felolvasásra koncentrál, hogy minden más ingert ki akar zárni a külvilágból, s rövideket szunyókáltam. Megy ez nekem, pincérként tudtam tíz másodpercet aludni, amíg a vendég az étlapot tanulmányozza, és felébredni az első hangra, amikor elkezdi a rendelést.

Az első ének végén Agáta néni megszólalt:

– Kedves Winnetou, mára talán elég is lesz. Hagyjon nekünk időt, hogy földolgozzuk a hallottakat, és holnap folytatjuk a második énekkel. Higgye el, hatalmas élmény ez nekünk. Sokat kell gondolkoznunk mindazon, ami itt most elhangzott… Megengedne néhány kérdést, amelyek látszólag nem az eposzához kapcsolódnak, de nekünk segítene megérteni az Ön népét?
– Természetesen, állok rendelkezésére.
– Kérem, őszintén válaszoljon, minden kertelés nélkül. Mi a véleménye Tarzanról?
– Tarzan egy korrupt politikai szélhámos. Ha megengedi, hogy az Önök közéleti szóhasználatával fejezzem ki magam.

Erre aztán fölébredtem fél szendergésemből. Úgy elkábított az a zsongásszerű felolvasás, hogy nem voltam abszolút felkészülve egy ilyenféle válaszra. A yetik ősi tisztaságban és őszinteségben, közösségi szeretetben élő népe ilyen titkos gyűlöletektől szabdalt? A gyakorlott krimiszerző rábukkant valami titkos szövetkezésre? Micsoda szimata van a vénlánynak!

Agáta néni egy vallató nyomozó céltudatosságával tette fel sorra a kérdéseit, Winnetou pedig őszintén vallott. Aprócska kérdések, hosszú monológok.

– Azelőtt a népünk sokkal, de sokkal más volt. Éltünk itt a föld alatt egyszerűségben és boldogságban. A férfiak folyamatos őrszolgálattal pásztázták a járatokat, az asszonyok rendben tartották a lakóhelyeket, nevelték a felnövekvő generációt. Tarzan idehozta nekünk a technikát, harmad-negyedannyi férfi ellátja az őrzés feladatát, mert szenzorok, érzékelők, automatikák gondoskodnak sokkal hatékonyabban a védelmünkről. Önök azt mondják, hogy ez hatalmas fejlődés egy nép életében? Aláírom. De nem csak pozitív következmények vannak. Azelőtt a kevés szabad időt kitöltötte az ősi kultúránk, zenénk, táncaink, meséink. Tarzan idehozta kábelen a föntiek kultúráját. És az anyák már nem mesélnek a gyermekeiknek, odaültetik a képernyő elé őket, és nézik a bugyuta rajzfilmeket. Van egy gombafélénk, amit azelőtt csak a fájdalmas betegségben szenvedőknek adtunk, hogy könnyítsünk kínjaikon, senki ne szenvedjen feleslegesen. A férfiak a fölszabadult szabad idejükben elkezdték fogyasztani ezeket a gombákat. Tudatmódosító hatásuk van. Azért tiltották a régi bölcsek el tőle az egészségeseket. És most megoszlik a nép: miért ne ehetnénk, mondják a fogyasztók, ha nem ártunk vele senkinek? Tudják, azelőtt talán butábbak, bezárkózóbbak voltunk, kevesebbet tudtunk más kultúrákról, világokról, a felszíni társadalmakról, de ezért a tudásért olyan árat fizettünk, amit a nép többsége egyelőre meg sem ért. Csak azt érzékelik, hogy csökkent mindenki vállán a teher, mégis nagyobb a biztonságunk. És ezt Tarzannak köszönhetjük. De ez hamis illúzió. A biztonság, a gépek, berendezések által teremtett védettség kiöli belőlünk azt az óvatosságot, ami korábban a természetünk volt. És, ne tűnjön az Önök szemében árulásnak, amit mondok, Tarzan ezekkel az eredményekkel afféle személyi kultuszt épített ki maga köré, és visszaél a hatalmával. Az Önök egyik társa, az a kicsit büdös úr, akit Piszkos Frednek szólítanak, gyakori vendége itt Tarzannak. Tudomásom szerint az Önök társadalmában szigorúan tiltott dolog a tudatmódosító szerek fogyasztása, és még szigorúbban büntetik ezek forgalmazását. Nekem pedig bizonyítékaim vannak arra, hogy Tarzan meg az Önök kollégája innen szállít a fölöttünk lévő városba ebből a gombafajtából. Ilyen módon telik népünknek minden háztartásba televízió, modern szenzoros érzékelőkre a folyosókon… És ebből gyarapodik Tarzan bankbetétje olyan mértékűre, hogy már a fönti világ leggazdagabbjai közé tartozik. Ezekről én bizonyítékokkal rendelkezem. Kérdem Önöket, inkább költői a kérdés, mert magam sem tudom a pontos választ, csak sejtéseim vannak, minek annak odafönti bankbetét, aki idelenn képzeli el a jövőjét?!

Winnetou távozása után értetlen szemekkel néztem Agáta nénire, hogy a csudába csinálja ezt, hogy az emberek (és a yetik) így egy szóra megnyílnak előtte? Még a végén belekerülünk itt egy palotaforradalomba! Kell az nekünk, hogy Tarzan megharagudjon ránk? Meg ez a kis Winnetou is egészen rokonszenves, ahogy félti a népét a modernizációtól.

– Most kinek van igaza? – kérdeztem Agáta nénitől.
– Nem figyelt maga, Jimmy. Abban a hősi eposzban már benne volt minden, amit Winnetou utána elmondott. Tanulja meg, bár bizonyára van már ilyen irányú tapasztalata, a művészet nem bírja el a hazugságot. Lehet hazudni, sőt kell is, amikor ír az ember, de átjön az, amit igazán hisz és gondol. Különben nem művészet a dolog.
– Na akkor mondja meg nekem, hogy hol volt abban az eposzban, az elején még nagyon figyeltem, később valóban unatkoztam, és másfelé járt az agyam, hol beszélt arról a szerző, amit itt utána én csak összeesküvésnek, hamarosan bekövetkező forradalomnak tudok értelmezni. Aztán majd Tarzan úgy leveri őket, mint vak a poharat. Kell ez nekik?
Jimmy, megnézte maga Winnetout? – bólintottam, s jött a következő kérdés – Mit vett észre? Ha, mondjuk, összehasonlítja a többi yetivel?
– Hát, egy kicsivel magasabb és testesebb a többieknél.
– És milyenek voltak az őstörténet királyai, uralkodói?
– Szálfatermetűek, bivalyerősek… – kezdett derengeni valami abban a sötét agyamban.
– Bizony. Egy-két ujjnyival kiemelkedtek a népből. Csak jól kellett feleséget választani a mindenkori trónörökösnek, netán jobban táplálni a növekvés korszakában, és megvan az uralkodói legitimáció.
– És erre jön egy ilyen emberhegy, aki kétszer akkora minden irányban, mint ők! Naná, hogy ő a király!
– Generációk hosszú során át beléjük ivódott a szabály, eszükbe sem jut megkérdőjelezni a hatalmat, amely ekkora legitimációval rendelkezik. És Tarzan barátunk valószínűleg nem makulátlan, ami a becsületet illeti.
– Na, én Winnetouért sem tenném tűzbe a kezem! Kicsöppent a hatalomból, ami őt illette volna, ha nem jön ez az idegen. Ő talán elzárkózott volna a fejlődés elől, ha lehetőség nyílik rá? Gondolom, most összeszedi mindazokat, akik vesztesei ennek a Tarzan-féle átalakulásnak, és intrikál meg szervezkedik, ahogy a királydrámákban szokásos. De ő legalább nem a Piszkossal szövetkezik.

Következik a HUSZONKILENCEDIK fejezet
Kirándulás a tudomány világába

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ