Üzenem mindenkinek, de tulajdonképpen a Gocsovszkyné szerzőjének főleg, aki korábban érzékenyen reagált korábbi tudósításomra: a sánta lány mosolygott.

Hozzá kell tennem, hogy én először láttam mosolyogni s nem hiszem, hogy túl gyakran teszi, erre abból következtetek, hogy arca, valószűleg a sok csalódástól, megkeményedett.

Úgy történt, hogy mentem az orosz gyerekkönyvek polca felé, észrevettem, hogy az olvasóasztalnál ül, az ablakhoz közel, elhúzódva tehát, amennyire lehet, a közösségtől, előtte laptop vagyis hordozható számítógép. És mosolygott, fejét oldalra hajtva, szinte szégyellősen.

Nem tudom, mit olvasott vagy látott, nem lopakodtam a háta mögé.

Előbb arra gondoltam, elhaladok még egyszer az orosz polcok felé, de attól tartottam, megzavarom az örömét.

Pedig csak még egyszer szerettem volna mosolyogni látni…