Feri bá mókás ember hírében állt. Éjjel-nappal farsangos kedvében volt. A szája örökké járt, álmában sem fogta be, ha nem mókázott, akkor énekelt, ha nem énekelt, akkor mókázott, és vica verza. Élt a faluban egy feljelentős természetű elcsapott felcser, aki állatorvosnak adta ki magát, aztán tévedésből a maladzó kocát herélte ki. Ezt egyszer úgy megijesztette a kocsmából kijövet Feri bá, pedig csak kettőt-hármat herregett, mint a csendérek kutyái, hogy azóta mindenütt kísértetet látott. Rejtő gúnyákat talált ki magának, lógatta a karjait, mint a majom, és napszállat után sem vette le a sötét szemüveget. Maszkura Guszti. Bosszúból havonta írt egy-egy feljelentő levelet a felsőbb szervekhez, néptanácshoz, rendőrséghez, szekuritátéhoz, és amíg az elvtársak is ki nem tanulták, hogy miféle ándungból csinálja, bizony be-behívogatták az embereket a hivatalokba, s nem mindenki jött haza kacagva.

Kádár Dombi Péter kisplasztikája

Na, Feri bát is citálták. Szembesítették a Maszkura Guszti hajmeresztő vádjaival. Az öregnek hízelgett, hogy végre került valaki, aki az ő történeteit papírra teszi, semmit az ég világán le nem tagadott, sőt minden mesét igyekezett még színesebbre kenni. Kiderült, hogy a nemcsak a kombinát festékraktárában okozott tűz írható a számlájára – azt látta mindenütt: A SE FERI DE FOC, amit a maga sajátos módján úgy értelmezett, hogy Nosza, gyújts bé neki, Feri! -, hanem az vasúti állomáson látott tartályokat is megkörnyékezte egyszer-kétszer, de sajnos, éppen elhullatta valahol a tűzszerszámát. Kihallgatója a papírokat babrálta. Ez az atyafi életében nem dolgozott az iparban.
– Maga mindig részeg? – kérdezte aztán. – Én csak az elején – felelte vidoran Feri bá. – Ha iszom, utána egy kicsit kijózanodok, az olyan szomorú. És belekezdett egy történetbe, amikor majdnem odasült a lépcsőre a száraz bánat. De aztán elhívták gödröt ásni a temetőbe, és így a jóisten esmént megsegélte.

A nyomozó meghívta egy italra, hátha mégis ki lehet piszkálni valamit belőle, de mert kortyonként ment feljebb-feljebb a Háry-féle higanymutató, mogorván hazaküldte Feri bát. Kiüzent az örsre: csináljanak valamit azzal a grafománnal, mert kezd az agyukra menni.

Gusztinak parolázás közben tört a jobb keze. Sokáig járta a kórházat, de aztán megtanult írni a ballal. Vesztére azonban már nem Feri báról regélt, hanem az orvosokról. Majd egy jövevény családot jelentett fel pártellenes izgatásért, és ezzel be is fellegzett a karrierjének. Agyonütötte a setét.

Feri bá ott lábatlankodott a gödörásók körül. Támasztotta a lapátot. Töltötték a pálinkát. Sűrű stennyuggassa nosztalgiával parentálta a hitvány Maszkura Gusztit. Majd hirtelen megkérdezte: – Nem tudja valaki, mi lett avval a rengeteg papirossal, amikre a falunk történeteit írta? Kinyomattatnám a saját költségemen. Ne vesszen kárba a mi izgalmas osztályharcunk!

A gödörásók röhögték. Kinyomatni. Tán a szemét. Még hogy a saját költségén. Azon ugyan fél üveg szánkós vodkát sem vehet.

Na de ezek lapátgazsik, csákánysamuk. Mit tudnának.

Írni legfeljebb csak alá.

S olvasni annyit, hogy Bufet.