A zárójelben ezúttal nem cím található, hanem műfaj-meghatározás, amellyel Cseke Gábor barátom illette miniatűrjeimet. (Mert: „Nagyon szeretem, s belőlük az élet végtelen otthonos sivársága, egyúttal melegség is árad.” – Bocsánat szerénytelenségem miatt! Kösz!)
Az egyiket Balogh András (Andris) színművésztől hallottam. „– Mit iszol? – Nekem nyolc! – Akkor kérek 16 kisfröccsöt!”
A másikat Pista kezdte, Oláh István, a téglagyár alkalmazottja, aki tréfásan (s más okból is) nem volt megelégedve, hogy Szent Péter bezárta előtte a mennyország kapuját. „ – Miért akarsz te oda kerülni?” – kérdezte az egyszer látott, s bár bemutatkoztunk egymásnak, s mindez tegnap zajlott le, nem emlékszem a vezetéknevére, Laci . – „ – Miért? Mert ott biztos jobb!” „– Ahogy azt te gondolod, haver! A pokolban sokkal több az ismerős!” Nevettünk.  Sírni még korai lenne.