A khínai forradalom előzményei

Khínát a kereszténység számára hiába akarták megnyerni, vagy legalább egy részét.
A kik a keresztény vallást terjeszteni odamentek, azok közül a hitbuzgó szerzetesek és lelkészek közül nagyon sokan vértanu halált szenvedtek. Kétszáz év alatt csak nagyon kicsiny területet tudott térítő utjának megszerezni a kereszténység s e kicsiny uton még kevesebb hiveket gyüjteni.
A roppant birodalom belsejébe be sem hatolhattak a téritők.

Nagyobb feladatnak ismerték föl ennél az európai hatalmak, hogy a kereskedelem terjedjen Khinában és Európa portékáin ott túladjanak. Ebben aztán az angolok igazán mesterek voltak és sikereiket, hasznukat a többi hatalom is megkivánta. Ezért a németek hadi és kereskedelmi hajóikkal Ázsiának tőlünk legtávolabbi részébe is eljutottak. Az idegenek már szárazon is elég mélyen befészkelődtek Khinába, mely ezer és ezer év óta a maga őskorába zárkózva éli világát.

Most Czu –Hszi császárné, a hatvannégy éves öreg asszony, ki 1861 óta különböző czimeken vezeti a kormányt a gyermek-és gyönge császárok helyett a palotában és az óriási birodalomban.
Gyülöl minden idegent, szivesen megismételné azt a mészárlást, mely a keresztények ellen két századdal ezelőtt történt. A boxerek lázadásának feje az özvegy császárné. Vezére, Tung-Fu –Csang, harmincezer emberrel áll Peking körül s fenyegeti az európai követségeket s a Tien –Csinből érkező segitő csapatokat.

Tavaly a khinai kormány 25,000 uj fegyvert és két millió töltést vásárolt Németországtól, a boxerek seregét ezzel szerelték föl.

Bizonytalanok a hirek a khinai fővárosból, hol az európai követségeket a khinaiak mintegy ostromolják, mert a táviró vonalakat elmetszették.Csakis az oroszok érkeztek tekintélyes számu erővel Pekingbe.
Vajjon ily körülmények között van-e sok sikerre kilátása a pápa és Ferencz József király közbenjárásának?
Hogy az európai hatalmak egyetértő és együttes eljárása biztosittassék a boxerek legyőzésére s a rendnek Khinában helyreállítására? A föltevés az, hogy vegyes haderővel Pekinget szállják meg, az özvegy császárnét fogják el s vigyék számkivetésbe,a fogoly császárt helyezzék vissza a hatalom birtokába s általa európai szellemben s a nagyhatalmak felügyelete alatt kormányoztassák Khinát a szerződések értelmében. A boxerekkel azután könnyen vélnek végezhetni.
De az orosz kormány mást akar.
Khinát a saját fönhatósága alá hajtani s az özvegy császárnéval egyetértve az angolokat, amerikaiakat és a többi nagyhatalmat eltávolítani khínától.

Robbanás a rakétagyárban – gyermekek haltak meg

A tűzjátéki czikkekről, viharágyukról a fővárosban ismeretes Emmerling Adolfnak gyára van a Budapest határán levő Erzsébetfalva község szélén.
A gyár könnyen épült pajtákból áll. A robbanó anyagokat ilyen helyen készitik, hogy veszedelem esetében ne okozzanak nagyobb pusztulást. A veszedelem itt junius 14-én, az urnapi ünnep delén következett be, s hat életet oltott ki. A munkásokat az ünnepre is berendelték, különben elesnek napi keresetektől.
Legtöbbje a munkásoknak gyerek és fiatal lány volt, kik a rakétákat, a viharágyukhoz való pukkanókat töltötték.
Abban a pajtában, a hol a viharágyukhoz való töltést tömték, robbanás történt. Nem maradt épségben semmi. Berényi János munkavezető felügyelete alatt dolgoztak, s ugy látszik az ő vigyázatlansága idézte elő a szerencsétlenséget. A vizsgálat a helyszinen elégetett gyufaszálakat, szivarvégeket talált. Meglehet, hogy Berényi akkor is szivarra gyujtott, mikor a viharágyukba való töltéseket készitették.
Négy fiatal lány és egy 13 éves fiu meghaltak, némelyiket egészen széttépte a robbanás.
Berényi maga is halálosan megsebesült, s eszméletlenül fekszik a kórházban. Vresgyák Róza harmadnapra meghalt. Egy családból meghalt a 15 éves Kálmán Róza és 13 éves Imre öcscse. Temetésüknél szülőik eszméletöket vesztették. A megrázó szerencsétlenség okait a bíróság kutatja.

A régi Pest életéből – Jókai fölolvasása

Az „Auróra” irodalompártoló kör estélyt rendezett e hó 17-ikén, mely alkalommal Jókai Mór érdekes felolvasást tartott a régi pesti életről, többek közt arról, hogy mikép szoktak volt hajdanában a különféle utczai árusok énekelgetni s portékáikat kínálgatni. Olasz városok nyüzsgő zajából, zűrös-zavarából, – mondta Jókai – ha visszakerül az ember Budapestre, meglepi a csend. Nem így volt ez régen, mikor én Pestre fölkerültem ügyvédbojtárnak, a kit akkor még jurátusnak hívtak. Korán reggel a millimári (tejárus) volt az első, ki az alvókat felriasztotta, azután jött a homokáruló „Sand kauf!” ( homokot vegyenek!) kiáltotta. Nagy szükség is volt arra, mert bizony nem viasszal kenték még akkor a padlót, hanem apró finom homokkal hintették be. De tiszta is volt ám! A mint a népdal mondja:

Hogy itt a tisztán,
A padló deszkán
Nem leszek többet
Nyoszolyólány.
Nem ülök többé
A föveny mellé.
Ha leszek, leszek,
Menyasszony leszek.
Ha ülök, ülök
Vőlegény mellé.

Elmondta ezután: hogy énekelgetett hajdan a handlé, a drótostót, az üveges, a krumpli-, szalma-, mészáruló; mind németül, vagyis inkább romlott német nyelven. Hanem már az olajos asszony magyarul zengedezte utza hosszat, hogy: olaj, olaj!
A köszörűsök is magyarul kiabálták:

Két garas – éles,
Egy garas – fényes.

Vízvezetéknek még akkor híre sem volt s dunavizet használt a főváros lakossága, a mit a dunavizes emberek kínálgattak mindenfelé, svábul harsogtatva hogy: „Donauwass!” (Dunavizet vegyenek!) Férj és feleség együtt kiáltotta, néha, hogy tökéletes legyen a trió, a gyerek is belekornyikált.

Rokonszenves alak volt a sipoló rongyász. Tilinkót billegetve járta a házakat:

Ho – osz !
Ringyet – rongyot
Kender – konczot
Üveget – csontot!

A gyerekek is nagyon szerették, adott nekik rubintos gyűrűt – ólomból. Nem is ugatták meg a kutyák.
De a legnépszerűbb volt a városban az a fehérkötős legény, a ki azt kiáltotta nagy garral: „Warme Wurst! (Meleg virslit!)” Rávették végre, hogy magyarul kiáltson. Így tette: „Tüzes, meleg, forró, lánggal égő kolbász!” – Jól emlékszem még rája. Csakhogy a városkapitány hamar betiltotta, mert a kiáltásának a dallama egy régi liturgiai énekhez hasonlított.

Vándor-komédiás csapatok is vonultak végig az utczán. Elöl a kétpúpú teve, aztán a bohóczok gyalog és a tenyerükön, majd a primadonna, végül az ezermester, a ki hétféle nyelven tud, így kínálja portékáit potom áron, de fogat azt ingyen is húz!

A Városház-téren naphosszat a verbunkos járta: „Csapj fel öcsém katonának!” A kinek a fejébe nyomták a csákót, azt vitték is mindjárt.

Déli tizenkét órakor bömbölő gulyákat terelnek a mészárosok a széles utakon, nagy szelindekek kíséretében. Az egyik elszabadúl, nosza felzúg a kiáltás: „Fogd a fülét!” Vissza is hozzák a szelindekek az utczanép óriási zsivaja közben.

A kinek még több lárma kellett, kimehetett a Dunapartra. Kofaasszonyok lármája hangzott ott, a czölöpverők kopogása, a Dunán fölfelé menő hajók fullajtárai nógatják a lovakat, búg a kürt s ezer más zaj vegyül a lármába.
Délután a polgári zenekar vonul végig az utczán: előkelő halottat kísérnek kifelé a „Don Sebastian ” kardalával visszafelé a „Meghalt a cselszövő”-vel.
Kilenczkor este a Zapfenstreick( takarodó) hangzik végig az utczán, a mire ezt az ismert nótát éneklik:

Haza, haza, jó katona,
Otthon vár a jó vacsora!

Ez azonban nem igaz. Azért így is énekelték:

Kenyeret, kenyeret,
Kettőt, kettőt,
Csontot, csontot,
Másfél fontot.

Ez legalább valószínűbb volt.
Éjszaka aztán szép lány ablakánál hangzott az éjjeli zene, huzta a czigány a vagabundpolkát minden ablaknál. Éjfél felé kijöttek a Zrínyiből a jurátusok. AZ Ó du lieber Augusztin nótájára énekelték:

Hát isten neki:
Szokjunk rá, járjunk rá
A német tánczra
Ugyis már régen
Rászedtek, rávettek
A szolgalánczra.

De most jönnek a szabólegények is. A korcsma nyitott ablakán kihangzik a nótájuk:

Attila, Lehel, Árpád,
Elmult dicső unokád.

Micsoda? Szabólegények merészkednek Árpádról énekelni? A jurátusok azért is német nótára gyújtanak, a mivel amazokat bosszantsák. Erre kirohannak a szabólegények s lett szörnyű verekedés.

De jön a városi hajdú, dobot perget: tűz van. A verekedők is nyomába erednek tüzet oltani. Így csendesűl el a város. Csak a dunai vízimalom zakatol még, a békák brekegnek, s időről-időre az őrálló katona kiáltja: „Halt, wer da!” Élénk tetszéssel fogadták a jelenvoltak a költő kedélyes előadását, egyszersmind pedig mindenki önkénytelenül is arra gondolt: mily nagy változás ment végbe félszázad óta a magyar főváros életében!

Nemzetek karaktere

Montegazza egy „ujabb” kérdést vetett föl, amelynek teljes megfejtése bizonyára még hosszu időt igényel. Az olasz tudós a „Nuova Antologia” legujabb füzetében felhívást intéz az egész müvelt világ tudósaihoz, hogy vele együtt kutassanak ama források után, amelyekből az egyes nemzetek jellemét meg lehet állapítani.
Montegazza maga is belátja a probléma nehéz voltát és pontról-pontra meg is mondja, hogy megfejtése miért oly bajos. Első sorban az objektivitás hiánya áll a helyes megfejtés utjában, mert hiszen a dolog nem is képzelhető máskép, mint hogy minden nemzet jellemvonásait az illetö nemzetnek egy tudósa állítsa össze. Már pedig az ritkán lesz elfogulatlan nemzete iránt. Hát még ha egy idegen nemzetbeli állítaná azokat össze!
— Vajjon van-e oly szörnyűség — irja Montegazza — amit 1870. után a németek még tudománvos folyóirataikban is, rá nem fogtak a francziákra. Még maga a nagy, nyugodt természetü Virchov is, hogy a francziák tudományos gőgjét lehütse, azt mondta egyszer, hogy mi olaszok sokkal előbbre vagyunk a tudományok terén, mint nyugoti szomszédaink. Ez nem volt csak egyszerű hizelgés, ez egyszerüen nem igaz.
E fejtegetései illusztrálására Montegazza vagy ötven nagynevü iró nyilatkozatait közli, melyek az olaszokra, francziákra, németekre, angolokra, szlávokra és amerikaiakra vonatkoznak s amelyekből kitünik, hogy még a legnagyobb irók is tévedhetnek, mikor idegen nemzetekről mondanak véleményt.
Kimutatja, hogy habár egy nemzet külsö jellemvonásait könnyü fölismerni, mégis képtelenségekre vezetne, ha néhány mindennapi melléknévből akarnók összeállitani a különböző nemzetek jellem-táblázatát, mint aminő például a következö :

Az olasz : szépért lelkesülő és exotikus.
A franczia : könnyen hevülő, ingerlékeny, exotikus és állhalatlan.
A német: naiv és lelkesülő.
Az angol: önző, vallásos, nyerő természetü, talán hizelgő is, de mindenesetre büszke.
A magyar: lobbanékony és heves, egyeneslelkü, de haragtartó. . .
A spanyol: öszinte, forróvérű és büszke.
És igy tovább. E jellemzések amilyen felületesek, ép oly hiányosak. De Montegazza rámutat azokra a forrásokra, amelyekből biztosan ki lehet meríteni az egyes nemzetek karakterére vonatkozó adatokat
Ilyen első sorban a büntettek statisztikája. Ebben azonban nem annyira a bűntettek számbeli mennyiségére kell tekintettel lenni, mint inkább azt kell megfigyelni, hogy azok miképen oszlanak meg a kor, nem, ok és társadalmi keret tekintetében.
Aztán a jótékonyság statisztikája, továbbá a közmüvelődési kiadások statisztikája, összehasonlítva a jótékony czélokra kiadott összegek statisztikájával Meg kell figyelni, hogy a nemzetek – mennyire babonásak.
Egyszersmind kitünő módszert ajánl, amellyel ezt meg lehet ítélni. Tudvalevő ugyanis, hogy a vasuti személyforgalom vasárnap a legerősebb és pénteken a leggyöngébb. Már most csak a pénteken utazók számát le kell vonni a vasárnap utazók szamából és megközelitőleg számokban lehet kifejezni, hogy egy-egy nemzet mennyire babonás.
További források : az öngyilkosságok statisztikája, a színházak, színdarabok, ujságirodalom statisztikája, valamint általában az irodalmi termékek statisztikája.

Meghalt a sakkvilágbajnok

Wilhelm Steinitz (Prága, 1836 – New York, 1900) világbajnok 1866-1894-ig.
A pozíciós játék alapjait tette le, ezzel a modern sakk megalapítójává vált. Kétségtelen, hogy Steinitz új fejezetet nyitott a sakk történelmében. Óvatossága, gazdaságosságra törekvő játékvezetése miatt szinte törvényszerű volt a korszak nagy támadóinak – Csigorinnak és Gunsbergnek – alulmaradása. Szemléletét, mely a jövőt hirdette, nem értékelte a kor, melyben élt.
A kor játékosai nem sok figyelmet szenteltek a gyalogoknak, az állás szerkezetének, ellentétben Steinitzzel, aki talán túlzottan sok figyelmet is szentelt rájuk.
Az első hivatalos világbajnokságon – 1886-ban New Yorkban, és St. Louisban – Steinitz 5 döntetlen mellett 10:5-re győzött a lengyel Johannes Hermann Zukertort ellen. Címét megvédte Isidor Gunsberggel, és kétszer Mihail Csigorinnal szemben is. Aztán 1894-ben a Lasker elleni világbajnoki döntőben vesztette el címét. Élete végén lelkileg összetört emberként vonult ideggyógyintézetbe, ahol 1900-ban meghalt.

Peking utczáin

Sokat hallunk manapság Khináról, de vajmi keveset tudunk arról az országról. Rövid cikkünk a császárvárost szeretné bemutatni és az ott folyó életet.

A császári palotát, amely tulajdonképpen külön városrész, az u.n. császárváros veszi körül, külön vörösre mázolt fallal elkerítve a tatárváros többi részétől, a hol a legtöbb nyilvános épület, palota, stb van. Ma már ez sem igen különbözik – talán csinosabb – a város többi részétől.
A császári palota délkeleti sarkán, a tatárváros déli falaihoz közel, vannak az idegen hatalmak követségei, tehát nem a városon kivül, mint némelyek tévesen hiszik. Meglehetősen egy határon vannak s az egyik utczát ugy is nevezik a Követségek utczája.
Ebben az utczában vannak a franczia követség, a vendéglő, a spanyol, japáni, amerikai és német követségek, meg a klubház, a melyről azt irták a minap, hogy elpusztult.
Az utczán kivül, közvetlen a császárváros délkeleti sarka mellett, a császári kertekből kijövő patak mellett van az angol követség palotája, terjedelmes kert közepén, egész kis városrész.
Az oszták-magyar követség csak 1898-ban kapott palotát, valamivel távolabb a többitől, azon nagy utczán, a melyen a legszebb és legnagyobb katholikus templom áll, az u.n. Tung.tang, a melyet újabb hirek szerint a lázadók fölgyújtottak. Szép szabályosak különben Peking utczái, mint a legtöbb síkföldi nagy városé, az utczák mind éjszak-déli, illetőleg kelet-nyugati irányúak.
A déli khinai városrész rendetlenebb, különben sem sok benne a lakóház, nagy része beépítetlen, igen tetemes részt pedig templomok foglalnak el. Itt található a földmivelés temploma is. Érdekes látni való a vizsgázó helyiség, a Czung-li-jamönn (külügyi hivatal), adóhivatal, a Láma templom.
De kigyőzné mind azt a sok történelmi nevességet elmondani, a mit itt olyan szívesen és olyan barátságosan (sok pénzért) mutogatnak, még felsőbb tilalomra is, az európaiaknak.
Egészen más izlés művészetét örökítik ezek az emlékek; olyan különös ez nekünk, a kik klasszikusnak csak a görögöt és a rómait tanultuk. Ha aztán az ember a pompás csarnokok hűvöséből, a misztikus félhomályból, a hol bizonyos túlvilági nyugalom honol, kiléphet az utczára, megint egészen idegen környezetbe kerülhet.
A rendetlen, poros utakon tolong a nép, nyüzsögve, kiabálva, csilingelve árulják holmijukat az utczai árúsok. A pompás homlokzatú boltok előtt a felmagasított járda külső oldalát sátoros, vásáros nép foglalja el, lent a poros kocsiúton pedig csöndesen ballagó kétkerekű kocsik, kolompos tevekaravánok, lovas katonákkal kisért, hordószékből széttekintgető mandalin, majd valami különös mennyegzői, vagy temető-menet kerülgetik egymást.
Mind olyan különös, olyan idegenszerű. A tolongásban nyugodtan működik a borbély éles kése és zavartalanúl fürészelteti a fakereskedő a törzseket deszkává ( a fürészmalmot még nem találták fel a khinaiak).
Teljes bátorsággal, minden sérelem veszélye nélkül lehetett ebben a tolongásban elkeveredni. Nem bántotta az embert senki, még a gyerekek sem csúfolták. S mindennek milyen hamar vége lett! Milyen mélységesnek kell lenni a gyülöletnek, a mely ilyen hirtelenséggel fenekestől fel tudja fordítani a megszokott rendet!

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ