Tuan herczeg véres uralma

A kegyetlen vérengzések az uralkodó család egyik tagjának, Tuan herczegnek nevéhez füződnek, a ki a boxerekhez csatlakozott, Pekingben a hatalmat magához ragadta, a császárt, az özvegy császárnét is hatalmába kerítette, sőt egy bizonytalan hír szerint meg is mérgezte őket opiummal.
Tuan herczeg nagy befolyással birt az udvarnál, mint Czu-Hszi császárné közeli rokona. A császárné két év elött unokaöcscsét, Kvangsza császárt palota fogságba helyezte, és az uralmat ő maga gyakorolta, s hogy azt megtartsa minél hosszabb időre, az uralkodó család egyik teljesen mellőzött oldalágából választotta meg a maga számára a kormány által a trónörököst, s a kormány választása a tizenegy éves Put-Szintre, Tuan herczeg fiára esett.
Tuan herczeg is a czungli-jamen és a hadsereg élére jutott, kihasználta a helyzetet, melyet a boxerek forradalma és saját méltósága kinált neki. A herczeg mint az idegenek nagy gyülölője volt ismeretes. A császári herczegek is.

A Pekingbe indult nemzetközi csapatok megmentése

A mult hó közepén Seymour angol tengernagy vezetése alatt 3000 fönyi nemzetközi csapat indult el Tien-Csinből Pekingbe, hogy az ottani követeknek és keresztényeknek oltalmat biztosítson.
De oda el nem juthatott. A vasutat csak rövid ideig használhatta, aztán a boxerekkel napról-napra viaskodni kényszerült. Nagy veszteségek is érték, ezért visszahuzodott Tien-Csin felé, napról-napra borzasztóbb helyzetben.
Junius 25-ikén sikerült neki jelenést küldeni, hogy csak tíz mérföldnyire van Tien-Csintől, mentsék meg, már 63 embere elesett, 200-nál több megsebesült s a betegek száma is nagy.
Tien-Csinből fölmentő csapatot küldtek Seymour segítségére és sikerült is a nemzetközi csapat megmentése, mely junnius 26.ikán meg is érkezett Tien-Csinbe. Négy orosz század Sirinszky alezredes vezetése alatt hozta vissza Seymour csapatait.

Székely kivándorlás

A székely kivándorlásról a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara most megjelent 1899. évi jelentése a következőképen emlékezik meg:
A vagyontalanság és munkahiány mind több embert hajt a székelyföldről idegenbe. A tárgyalt évben ugyan nem volt mit keresniök a vándorlóknak Romániában, mert a rossz termés miatt ott is fordúlt a világ s a szorgalmas székelyek keresetre nem találtak, hanem azért mégis ösztönszerüleg elegen elmentek próbálkozni.
A vége igen természetesen csalódás és idehaza a nyomor lett, mihez a székely névnek megszégyenitése is járult t. i. a román kormány a benszülött munkások megnyugtatására a konkurens székely munkások nagy részét kiutasitotta és rendőri fedezettel a határra toloncoltatta.

Adataink vannak arra, hogy a székelyföldről romániai ügynökök tavaszszal ezerszámra csábitották a munkásokat czukorrépa kapálásra, a kik hónapokon keresztül tétlenül vesztegeltek a barátságtalan idegenben.
Az elvetett répa ugyanis a szárazság miatt nem kelt ki s mikor a munkaadók látták hogy várakozásuknak nem lesz eredménye, a székelyeket minden kereset nélkül szétkergették. A székelyföldi gazdasági viszonyok rendkivül mostohaságára vall, hogy illy keserves megpróbáltatások daczára is vajmi keveset csökkent a kivándorlók száma.
Kamaránk kerületében nem kevesebb mint 9122 útlevelet adtak ki az elmult évben is, amiből esett Csikmegyére 4155, Háromszékmegyére 3566, Udvarhelymegyére 1454, Marostordamegyére 190 és Marosvásárhely sz. kir. városra 57. Hozzászámitva az utleveleket nyert egyének számának legalább is kétharmadát kitevő kisérőket, valamint az utlevél nélkül távozókat, mintegy 15-20 ezerre tehetjük a mult év vándorlók számát.
Kétségtelen bizonyitékai ezek annak, hogy magában a székelyföldön fogytán az éltető erő s a nép a züllés utján van. Nem nézi immár merre, nem nézi hová, hanem vakon, számitás nélkül megy neki az idegen világnak és a nagy bizonytalanságnak. Idehaza sorjában elbuknak az apró kis gazdák és a mellőzött kisiparosok s mert adósság is terheli őket, meg szégyenlik is nyomoruságukat, elbujdosnak oda, ahol nem ismerik. Pedig ennek a népnek, mint a kelet védőjének s a magyar állameszme hivatott fentartójának biztositani kellene anyagi jólétét, függetlenségét és önállóságát, mert ha elesik helyre nem hozható veszteség érheti az államot.
A segély nyujtás fölöttébb sürgős. Megelőző jelentésünkben erre a székelyfiuk ipari kiképeztetését egyelőre jó eszköznek mondtuk, most még a munkásközvetitő irodák felállitását tartjuk sürgősnek, amelyek a munkások tömegeit Magyarországon kötnék le rendszeres és biztos keresetet nyujtó munkákra. A fő feladat a székelyföldön igen természetesen vasutak épitése, gyárak és bányák alakitása, központi városok nagyobb arányu fejlesztése lenne, hogy az elaprózott kis birtokokból is lassan-lassan kipusztuló nép ezrei az ősi poszton más tisztességes foglalkozásoknál állandó keresetre leljenek.

Milyenek a khinai nők?

A khinai ábéczét valamivel nehezebb megtanúlni, mint a mienket, mert minden szóra külön jelük van. Összesen valami 6600-ra megy a közönséges használatú irásjegyek száma, de ezek közül csak mintegy 150 az egyszerű, a többi ezekből van összetéve. A khinai tudósnak azonban vagy 40,000 irásjelet kell tudnia. Külön jele van példáúl a nőnek.
Ha ezt a jelet a „boríték” jelével letakarjuk, akkor az „csöndességet” jelent. A nő jele összefoglalva a cseléd jelével: perpatvart, lármát jelent. Ha a nő, a gyerek és a magas rang jelét összepingáljuk s egy úgynevezett összefoglaló jellel egybefogjuk: akkor a „boldogság” szó jelét kapjuk; azaz a khinai akkor boldog, ha magas a rangja, van jó felesége és gyermeke.

És csakugyan, erre a háromra való törekvés jellemzi az igazi khinai férfiút. A család alapjáúl ő is a jó feleséget tekinti s ezzel a nő méltó helyre jut a khinai társadalomban. Európai fogalmaink szerint a khinai nők nem valami szépek. Orruk gerincze alig emelkedik ki, az orruk csúnya, tömpe és pisze, szemük kissé ferde metszésű, kicsiny és alig mélyed bele az arczba s rendesen kifejezéstelen. Arczcsontjuk kiülő, homlokuk alacsony és hátrahajló.

Gyönyörű koromfekete, majdnem kékesbe játszó, fényes hajuk azonban eléggé takarja ezt a szépséghibát, noha nem viselnek rövidre nyírt homlokhajat. A termetük azonban szép. Sokkal magasabbak, erősebbek, mint a japáni nők, teltebb idomaik, arányosabb testalkatuk szebb, mint a japáni nők túlfinom, apró-csontú termete. Mint minden khíninak, a nőknek is rendkívül kicsiny, hosszúkás kezük van. Az a katona, a ki egész utazásomon kísérőm volt, emlékül nekem adta egy darab gyökérből faragott karpereczét, a mit addig viselt. Idehaza még alig találtam férfiút, a kinek ez a karperecz felment volna a kezére.
A legnagyobb hiba a khínai nők termetének szépségén az elnyomorított láb. Már kis gyermekkorukban úgy fáslizzák a lábukat, hogy a lábfej csontjai összegörbüljenek s így az újjak a sarokhoz egészen közel kerűljenek. Kegyetlen kínzás biz ez, de hát a khínaiaknak ez így tetszik. Később nem fáj a nő lába, csakhogy nem lévén talpa, egészen a sarkán jár, a melyen ennélfogva nagyon megvastagodik a bőr s az egész láb a ló patájához hasonló alakot vesz fel. Szerettem volna egy ilyen kis lábacskát lefotografálni, de nem tudtam hozzá sem kezdeni, mert a khinai nők nagyon is szemérmesek, különösen az európiakkal szemben.
Végre Langerman barátom, sanghaii gyógyszerész segített rajtam. Csodadoktor hírében áll a khinaiak előtt s igen sokan gyógyíttatják magukat vele. Egy csinos úrileánynak a lába az erős fáslizástól megsérült s a doktorhoz ment vele. Az én jó öreg barátom másnapra odarendelte a lányt a patikájába, természetesen a mamával együtt, aztán értem is elküldött. Másnap nagy sietve mentem hozzá a Honan-utczába s kiadva magamat asszisztensének ugyancsak törtem a timsót valami mozsárban, mikor a csinos kis leányzó belebegett a boltba a mamájával.
A mozsarat fotografáló kamerámra téve, háttal ültem a vizsgáló széknek, hogy az egész jelenetet csakis a „kereső”-ben láthattam. Alkalmas pillanatban aztán elcsattant a pillanatzár s az alig sérűlt kis láb meg volt örökítve. A kis láb rendesen erősen be van pólyálva selyemfáslikba s ezeket aztán kis himzett selyemczipő tartja össze.
A láb összezsugorításán kívűl egyéb testcsonkítást a khinai nők nem ismernek, tehát a fűzőt sem, s térdigérő, legfelső ruhadarabjuk zakko-szerűen omlik el karcsú derekukon. Arczukat azonban festik s ez az oka, hogy a khinai vénasszony rútabb az éjszakánál, olyan ránczos lesz a rossz fehér festéktől az arczbőrük, mint az aszalt szilva. Ajkaiknak csak a közepét festik ki élénk pirosra, hogy így a szájuk parányi piczinek lássék.
Fejük diszítésére élénk szinű virágokat, ezüst és arany fésű féléket használnak, de a hajviselet vidékek szerint nagyon változik. Legcsinosabbakat láttam Sanghaiban. Itt nagyon egyszerű s a hollófekete fonatok közé csodálatosan jól illenek azok a rózsaszínű vagy sárgás, fehér virágok (esetleg papirosból), a melyeket minden rend nélkül tűznek hol ide, hol amoda. A khinai gazdag, előkelő nők öltözéke rendkívül szép s elmondhatjuk, hogy felette áll a mi nőink legpompásabb báli öltözeteinek.
Az életkor, a társadalmi állás, főképen pedig vidékek szerint azonban nagyon különböző a női viselet. Te-an-fuban Han-kou mellett, tehát közel a Jang-cze-kianghoz, annak hírére, hogy közeledem a városhoz, bőszűlt utczai csőcselék verődött össze s gyilkos hangulatban keresték az „idegen ördögöt”. Magam elég óvatosan elkerültem a várost, hanem helyettem előfogtak egy szegény kantoni nőt, a kinek a beszédjét sem értették meg s a ruhája is annyira különbözött az odavalók öltözetétől, hogy idegennek nézték s rövid úton agyonverték helyettem.
Fiatal leányok szűk, alul lekötözött nadrágot viselnek, a mi nagyon izléstelen. Idősebb nők bő, szoknyához hasonló, bokáig érő nadrágban járnak, a melynek alját gyönyörű hímzés köríti. Derekukat bő, borjú-szájú ing fedi, a mely csak annyira van kivágva, hogy a nyakuk kilássék, oldalt gombolós és térdig, vagy azon alúl ér. Az egyszerű felöltőket csak a nyak körül diszíti a matróz-gallér, vagy a dekoltált ruhák kivágásának nagyságában egyszerű hímzés vagy kivarrás. Díszesebb felöltők azonban valósággal pompáznak a tarka hímzésekkel s olyan festői a ruha, hogy ahhoz fogható a mi hölgyeink garderobejában aligha van.
A legszebb női öltözeteket Sanghaiban lehet látni; nem azért, mintha ott csakugyan szebbek volnának az öltözetek, mint egyebütt, hanem mert itt a nők szabadabban járnak-kelnek, mutogatják pompás ruháikat. Különösen a Nanking-utczai korzón este öt óra után lehet az európai fogatokban gyönyörű, izléses női ruhákat látni.
Az ország belsejében azonban alig van az embernek alkalma rá, hogy úri nőt megpillanthason. Úri nő ritkán jár az utczán s akkor is zárt hordozó-székben vagy kocsiban teszi meg látogatásait. Vendégségek alkalmával soha sem látni a nőket, azok egyáltalában ki vannak zárva a férfi társaságból. Persze a tisztelt világjárók másképen írják le a dolgokat.
A kikötő városok hemzsegnek a mindenféle szinű és fajú könnyelmű nőktől, aztán meg pl. Sang-Haiban maguk a khinaiak sem élnek olyan szigorú erkölcsi törvények szerint, mint az ország belsejében. S csak ezeket a khinaiakat ismerik és írják le a kikötőkben megforduló felületes utazók, nem pedig az igazi khinait, a milyen az a birodalom belsejében, a hol még az európai czivilizáczió kinövései meg nem mételyezték.
A nők társadalmi élete Khinában annyiban különbözik a mi nőinkétől, hogy a khinai nők úgyszólván semmit sem tanúlnak; írni, olvasni alig tudnak s egész életükben a gyerekszobára, a nők lakosztályára vannak utalva. Azonkívül a férfiak törvényes nejükön kívül cselédszámba menő nőket is tartanak, a kiktől származó gyermekeik szintén törvényesek, de első sorban a törvényes feleség gyermekei jönnek tekintetbe. Nincs valami jó dolga az olyan nőnek, a ki nem ment férjhez, vagy a kinek a férje meghalt.
A rokonság ugyan gondoskodik az ilyen szerencsétlen teremtések megélhetéséről, de Khinában még annyi önálló kereset sem jut nekik, mint nálunk. Meg is becsülik a khinaiak azt a nőt, a ki özvegységében az erény útján marad, nem megy többé férjhez s életét elhúnyt férje siratásában tölti. Gyönyörű emlékeket állítanak az ilyen erényes özvegyeknek; rendesen faragott kőkaput építenek a sírjához vezető útra, vagy valahol a városban, a hol emlék fűződik nevéhez.

Az irógép használata egészséges

Az irógép használatát nagyon egészségesnek tartják az orvosok. Gyakorlott egyén rövid pihenőkkel nyolcz óráig is képes gépen irni elfáradás nélkül, a mellett a gép gombjainak nagy betüivel, melyek egy pillantással fölmérhetők, nem rontja ugy a szemet, mint a tollat használó; végül a gépirás hasonlithatatlanúl jobban olvasható, mint bármely kézirás.

A színes fény hatása az idegrendszerre

Régóta állítják, hogy a színes fénynek van valami különös hatása az ember és az állatok szervezetére.
Mondják, hogy az alsóbbrendű szervezetek egynémelyike ibolyaszínű fénysugarak hatására gyors növekedésnek indul. Ellenben Flammarion kisérletei a mellett bizonyítanak, hogy a selyemhernyó az ibolyafény hatása alatt nő leglassabban. A fénynek az idegrendszerre való hatását kutató kisérletekeből pedig az derült ki, hogy a spektrum vörös színképe izgató, az ibolya, a kék és a zöld megnyugtatólag hat az idegrendszerre.
Ismeretes, hogy a bikát és a pulykát a vörös szín izgatja; a kék szemüveget azért alkalmazzák lovakra, hogy megszelidüljenek.
Néhány évvel ezelőtt Wundt észlelte, hogy a spektrum egyes szinei más és más hatással vannak az idegrendszerre.
Dr. Douza különféle idegbántalmaknak színes fénnyel való gyógyítását kísérelte meg. Így pl. sikert ért el a búskomorság kezelésében a vörös, a dühösségében a kék fénnyel.
Dor megfigyelte, hogy ideges egyének vörös fény hatása alatt szédülnek; a zöld fénynek ilyen hatása nem volt.
Lumiére lyoni gyárában a fényérző lemezeket zöld világításban állítják elő, mert ezelőtt, mikor vörös fényt használtak e czélra, a munkás munka közben folyvást énekelt és hadonászott. Most teljesen nyugodt, keveset beszél és, állítása szerint, este kevésbbé érzi magát kimerültnek, mint azelőtt.
Hasonló tapasztalatokra jutottak a vesinet-i vízzel gyógyító intézetben. A betegeket, kedélyöket megnyugtatandók, ibolya színű fénysugarak hatásának teszik ki; vörösnek, ha fel akarják őket üdíteni. Minden ideges ember tudja, hogy a borus idő lehangolja a kedélyét, az első napsugár pedig felvidítja.
Hasonlóképpen a növényzet zöld színe, az ég kékje és a tenger kékes zöldje is megnyugtatólag hat idegzetünkre.
A vörös fénynek állítólag jó hatása van tengeri betegségben.

A magyar fiúk Párisban

A magyar néven már is dicsőséget szerzett egy bajnokunk; Iványit, ugyanis a párisi vivók versenyében legjobbnak ismerték el, de kicsinyeskedő nemzeti hiuságból a francziák a világ vivói közt ötödik helyre helyezték. De a negyediknek helyezett Gregurics huszárkapitányt is magyarnak tudjuk, daczára közöshadseregbeli rangjának.
Most következnek majd az athleta versenyek, hol ismét remélhetünk pár győzelmet, ha ifjaink a hátralevő időt a legkomolyabb készülésre használják fel. Gondolják meg a kimenő versenyzők, hogy nevüknek a győztesek közé kerülésével hazafias érdemeket szereznek, és az egész ország hálával gondol fáradságukra és nevüket mindenütt dicsőséggel fogják emlegetni. Az igaz, hogy nagyon szeretnők, ha a német nevü magyar fiuk nevüket a versenyre magyarositanák, hogy ne gondolják őket osztrákoknak.
A versenyzők segélyezéséről nagylelküen gondoskodott az olympiai bizottság közbenjárására miniszterünk. Általában a legnagyobb elismerés illeti meg e bizottságot; a párisi versenynek előkészitésében oly fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki, hogya várt sikernek egy része e bizottságnak lesz köszönhető.
Az ugró-, futó-, dobó-, uszó-versenyekben, azért is inkább számithatunk győzelemre, mert ott a versenyzők elsőségét nem lehet elvitatni, mint tették azt a vivásban. A tornázásban, bár jeles erőink vannak, nem igen remélhetünk első kitüntetést a német, franczia tornászokkal szemben.
A versenyzők nemzeti szineinknek hisszük, hogy dicsőséget szereznek. A nemzeti szin legyen is minden egyleti jelvény mellett a verseny-ruhákon.
A mi közönségünk áldozatkészsége a sport-dolgokban még csak ébredezik és igy a Párisba menő ifjak segélyezése főleg az állam és az egyletek terhére történik. Pedig az ily nemzetközi versenyekre akadhatna oly gazdag pártfogó, ki egy pár szegényebb sorsu versenyzőt kiküldene. Mert az állami egy-egy versenyzőre jutó pár száz korona segélyhez még ugyanannyit kell a versenyzőknek a magukából tenni, hogy a drága utat megtehessék.
Egyleteink sem oly gazdagok, hogy magukat nagyon megterhelhetnék, igy bizony csak a legjobb eredményt elért versenyzők mennek Párisba, holott mi sem biztosit, hogy az itthon másodiknak érkezett versenyző nem lenne-e első Párisban.

Leánykatona

Perigueux franczia városában egy kis tollhiba, a melyet 21 esztendővel ezelőtt követett el valami szórakozott bürökrata, mulatságos félreértésre adott okot.
A tullei-i anyakönyvi hivatalban 1880. deczember havában fiunak írtak be egy leánykát. A tévedésből az a baj keletkezett, hogy a leány neve benne szerepelt az 1901. évi sorozási lajstromban, mely a Piregueux-ben helyőrségi szolgálatot teljesítő 50-ik gyalogezred sorozó-bizottsága elé idézte a név tulajdonosát.
A leány szülői mulattak az eseten és oda se hederítettek a behívónak. Egy szép napon erre csendőrség szállotta meg a szülők házát és a marczona emberek azon voltak, hogy erőszakkal viszik sorozásra a makacskodó legényt. Persze elállottak szándékuktól, a mikor felvilágosították őket az esetről. Katonáéknál azonban fáradságba került, a míg sikerült törültetni a leány nevét.

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ