Tűz ütött ki Nagyszeben külvárosában a választás, a második forduló másnapján, a délutáni adásban láthattuk a nyilatkozó Klaus Johannist. Erre aztán villámgyorsan megszületett a legújabb összeesküvés-elmélet: bizonyos meg nem nevezett, de alkalmasint megnevezhető politikai erőknek érdeke volt, hogy Johannis ismét polgármesterként jelenjen meg a köz nyilvánosságában, nem olyasvalakiként, akiből még miniszterelnök is lehetett volna. No és konkrétan kinek volt jó, hogy egy „szimpla” polgármester mondja el a tévé előtt gyúródóknak, hogy a szó szoros értelmében forró helyzet volt, de már semmi baj. –  Te tiszta hülye vagy – válaszoltam kapásból a legújabb összeesküvés-szakértőnek. Különben nagyon bánom, hogy nem lett Johannis a miniszterelnök.Tizenkilenc órával a tűz kitörése előtt abszolút biztosra lehetett venni, hogy ő a befutó. Jó lett volna az a fajta szász erdélyiség a román politikában, amit esetleg ő képvisel. A transzszilvanizmus, ez az irodalomban tárgyiasult önismereti-kisebbségpolitikai doktrína érdekes módon magyar vonatkozásaiban él itt, nálunk. Pedig van szász transzszilvanizmus is. Tágabb értelmezésben nem csupán kisebbségi létmodell, hanem az Erdélyben élő nemzetiségek (történelmi szóhasználatban: népek) kooperációs gyakorlati modellje is.

Brassót meg Szebent bújtam egy időben. Régi könyveket vásároltam, Asztrid, aki maga is szász-magyar keverék, a Kapu utca közelében rendezte be antikváriumát, s ha hétközben olyasmit hoztak be, félretette. Így kaptam kézhez Georg Daniel Teutsch és Friedrich Teutsch művét, az erdélyi szászság történelmének leíró monográfiáját. Szintén ő tette el nekem Carl Göllner tanulmánykötetét a középkori erdélyi városokról. Ez Brassóban volt, Nagyszebenben jó szerencsém összehozott dr. Hermann Fabini műépítésszel, akinek épp akkoriban jelent meg a gótikus Nagyszebenről írt tanulmánykötete. Egyébként a szebeni nyomda harminc évvel ezelőtt jóval a hazai technikai adottságok fölött teljesített, ezért is, hogy ott nyomtatták a színes reprókkal teli művészalbumokat. Jártam az egykor szász városokat, a településszerkezet, az architektúra eleve nem változhatott annyit, mint a lakosság, mert az viszont teljesen kicserélődött.
Johannis a menthetőt mentette: a középkor műemlékeit hozatta rendbe, azt a történelmi településstruktúrát, ami okán Nagyszebent valóban szász városként emlegetik még most is, amikor pedig már csak elvétve vannak szászok Szászföldön.