Bizony, öreg korára ezt is megérte, méghozzá Balassagyarmaton történt az eset. Igaz, hogy csak a börtönkápolnában, és nem elítéltként fordult meg néhány órára a fogházban, hanem igen tisztelt vendégként, de akkor is…

A történet mostanában esett meg, s be is számolt részleteiről az Új könyvpiac című szemle legújabb száma. A jelen lévő mintegy 50 elítélttel még verset is tanultatott, s a találkozó végén jó tanítóhoz illően, ellenőrizte is, emlékeznek-e a tanultakra… Bizony, emlékeztek…

Különben így mutatkozott be Sándor bátyánk a börtönben:

– Azt hiszik, hogy egy költővel találkoznak. Hát, ki kell hogy ábrándítsam a tisztelt egybegyűlteket. Ez egy olyan foglalkozás, hogy csak az illető halála után derül ki teljes bizonyossággal, az volt-e, akinek hitték őt egész életében, még akkor is, ha összegyűltek látására, hallására. Ha majd maguk közül valakinek az unokája, dédunokája érdemesnek tart valamit kézbe venni vagy meghallgatni abból, amit írtam, akkor az elmondhatja, hogy az én ősöm annak idején Balassagyarmaton az ítéletvégrehajtó intézetben egy igazi költővel találkozott. Addig higgyék, hogy az vagyok, aminek időnként magam is hiszem magam, de kételkedjenek is.

A riportot teljes egészében itt olvashatják:

Kányádi Sándor irodalomórája a balassagyarmati börtönben