Tavaly nagy megtiszteltetés ért, amikor Gergely Tamás, a stockholmi Nemzetközi Könyvtár munkatársa arra kért, írnék előszót Rafi Lajos svédül kiadandó verseskötetéhez. A fordítást és kiadást Ove Berglund, a Babitsot, József Attilát, Radnótit, Weörest és Kányádi Sándor verseit fordító vállalta, miután Gergely Tamástól hallott Rafiról, majd közelebb került költészetéhez is.
A kötet megjelent, meglehetősen jó hírverésnek örvendett, idén februárban pedig – ismét Gergely Tamásnak köszönhetően – Rafi Lajos február költője volt a svéd nemzetközi könyvtárban. Ove az ottani legjelentősebb rádió műsorában beszélhetett az Ett under, slaget till marken címen kiadott verseskötetről is, ami Rafi Lajos Földhöz vert csoda című első kötetének svéd nyelvű változata.
Ennyi lenne a bevezető ahhoz, ami a múlt héten lázba hozott a Rafi családdal egyetemben.

A svéd Gunnar Svensson Gyergyószárhegyre utazik

Történt ugyanis, hogy egy svéd költő, díszítőgrafikus, világjáró, aki nem csak hazáját zarándokolta át a sarkkörön túlról az Északi-tengerig, de Észak-Vietnamot is bejárta kerékpárral, nos, ez a svéd, aki mellesleg a Svéd Irószövetség tagja is, elhatározta, meglátogatja a gyergyószárhegyi költőt, közelebbről is megismerni, egyúttal leróni csodálatát annak költészete iránt. Gergely Tamás Svédországban drukkolhatott a hajlíthatatlan tervei kimenetele miatt. Mi Gyergyóban annál is inkább, mivel az elmúlt hét elején villanypostán érkezett levélben közölte velem Gunnar, hogy csütörtökön érkezik.
Az értekezés nyelve a francia, Svensson ugyanis éveket töltött Franciaországban, svájci egyetemen is tanult, később hajón szolgálva is hasznát vehette nyelvtudásának. Járt Kubától Spanyolországig, Vietnamtól Mongóliáig, ifjú és bohó korszakában észak-írországi romákhoz is fűzte barátság, miután megismerkedett életükkel, mindennapjaikkal.
Valamikori, francia nyelvtudásom, amivel még szerény tolmácsolást is vállalhattam, bizony megkopott, a konyhanyelv alatti szintre. Ennek tudatában vártam a soha nem látott svédet. Tamás egy grafikát küldött Gunnarról, hogy az alapján felismerhessem.
Az előtt néhány nappal a Látóban megjelent Gergely Tamás esszéből ellenben többet megtudhattam róla és az utazást kiváltó okokból.
Tamás lelkesen szolgáltatta az újabb és újabb adalékot, úgyhogy szerdára már nem is volt ismeretlen Gunnar Svensson:
„Írtam neked, hogy Rafiból rádióműsor lett, én „súgtam” a riporternek, aki kiment Ove Berglundhoz, ugyancsak tőlem tudta meg, hogy Gunnar mennyire színes múlttal rendelkezik, úgyhogy amikor a mongol kötet kijött, készített vele is egy interjút. A svéd riporter, Anton Karis.
Aztán hogy megköszönje, Gunnar bedobott velem egy kébabot, s kérdezte, hogy segítettem én hozzá a rádióhoz, ami igen nagy dolog, olyan, mint a magyar Kossuth. Akkor meséltem el Ovét neki meg Lajost. Mire a lunchnak vége lett, elhatározta az utat… Hozzátok.”

Vagy:
„Mongóliában, ahová ugyanúgy ment, mint hozzátok most, nemcsak a kancákat fejte, hanem találkozott mongol írókkal is. Ott határozta el, hogy fordít közülük, főként hogy kezébe került egy kanadai fordításkötet, abból válogatott és ketten, két svéd költő svédítette a verseket. A Tranan kiadónál jelentek meg végül. Készítettem a kötet anaygából egy montázst, egy stockholmi színésznő adta elő, lemez is készült belőle.”
Más:
„Matróz volt, végigjárta a világtengereket, Párizsban dizájner, Észak-Svédországban múzeumot alapított, könyvet írt egy búcsúhelyről, verset ír, fest, világpolgár.”
Nesze neked! – gondoltam. Aztán a vonat érkezése előtt két órával megtaláltam a mentőövet Csata Ambrus tanár, író személyében. Barátságunk okán és Rafi ismerőjeként vállalta, hogy segít.

A találkozás

Befutott a délutáni brassói személy, mi máris rohantunk Gunnarhoz, hogy visszatuszkoljuk a vonatra, ugyanis Rafiék Szárhegyen vártak.
A kalauz jött, majd elégedetten tovasétált, ha már csak egy megállóig vettük igénybe „megkent” megértését.
Szárhegyen első utunk Rafi gyakori törzshelyére, a Fenyő nevű italkimérőbe vezetett. Koccintás, beszélgetés még Lajos nélkül. Gunnar a sört vörös borral nyomtatja el, aztán hat óra felé elindulhatunk Lajosékhoz.
Beszélgetés közben meglepődve tapasztalom, hogy jobban forog franciául a nyelvem, mint számítottam. Valami csoda lehet – gondoltam, és Balázs József, a festőművész jutott eszembe, aki első látásra azonnal szót ért lappal, japánnal, angollal, franciával, akinek soha nincsenek nyelvi akadályai, mert kézzel-lábbal, mimikával, testbeszéddel, de főleg lélekkel pótolja azt, amit a szótárakból nem tanult meg.

Rafi Lajoséknál

Az úton végig, a kocsmában is a szót Csata Ambrus vitte, de minden alkalommal bekapcsolódhattam a beszélgetésbe, mert érteni mindent értettem.
A Balázs szindrómát aztán Rafinál értem ismételten tetten: Lajos is azonnal kommunikálni tudott a svéddel, nem egyszer az eszperantó nyelvhez hasonló egészen új, sajátos, soha nem halott nyelven, ahol a roma, román, magyar, olasz és még ki tudja milyen nyelv békült össze kifejező eszközzé.
Gunnar egyre jobban érezte magát. A Bukarestből érkezőt ugyanis uzsonnához megterített asztal várta, kenyér, sajt, szalámi, paprika, uborka, paradicsom…
A kis szobában ott volt mindenki kicsitől nagyig, aki a közös Rafi-udvaron élő három család tagjai között otthon tartózkodott. Legkevesebb tízen hallgattuk id. Rafi Lajost, aki adott pillanatban teljesen átvette a beszélgetés irányítását.
Lajos fiúi tisztelettel hallgatott, mintha csak mellékszereplője lenne a nem mindennapi találkozónak.
Gunnar a legnagyobb példányszámú svéd újságból kivágott cetlit vett elő. Lajosról volt szó benne. Apja azonnal elkérte, hogy ott őrizze büszkén, féltve, ahol fia legelső megjelent versét: a pénztárcájában. (Kár, hogy Lajos többi költeményét nem őrizte ilyen féltő gonddal, hanem sorra égette el annak idején, a karhatalmi erőktől való félelmében.)

A békesség kis helyen is elfér

Szállást a vendégfogadásra is berendezkedett egyik szomszédnál foglaltunk délelőtt Lajossal, amit aztán vissza kellett mondanunk, mert Gunnar hallani sem akart arról, hogy ne Lajoséknál töltse az éjszakát, megsértve ezzel őket, ha már Zsuzsa asszony mindig szépen rendben tartott, tiszta házában a két szoba egyikét fel is ajánlották a messziről érkezettnek, megtiszteltetésnek véve, hogy ők egy éjszakát kicsit jobban összeszorulva kell, hogy eltöltsenek.
A terefere folytatódott, aztán mindenki el kellett énekelje kedvenc dalát. Gunnar egy erdőn dolgozó kislányról dalolt, id. Rafi és kisebbik fia felesége Teréz, roma nyelven egyházi énekek mellett döntött, Ambrus nótát fújt…
Este kilenckor Csata Ambrussal magukra hagytuk a két költőt, akik már azt megelőzően dedikáltak egymásnak. Svensson spanyolra fordított versei kötetét, Lajos egy friss, májusi verset.
Másnap, Gunnar távozása előtt megtudtuk tőlük, hogy nem volt semmi gond az értekezéssel. A nyelv pedig a szereteté volt, s nem okozott nagyobb gubancot a társalgás még a falu-, templom-, kolostor- és kastély-látogatáson sem, ahogy nem a Gyilkos-tó és a Békás-szoros csodálatos világában sem. Nem volt gond az emberöltőnyi korkülönbség sem. (Gunnar Svensson 1935-ben, Rafi Lajos 1970-ben született).

A búcsú

Az izgalom csak fokozódott, amikor megtudtam, hogy szombaton Gunnarnak Budapesten kell lennie, s a gyergyószentmiklósi állomáson épp indulásának napján, pénteken kisiklott egy mozdony, ami miatt kétséges a Korona érkezése, tehát megtörténhet, hogy nem tud elutazni.
Aztán jött a jó hír, estére sikerült a vonalat szabaddá tenni, s negyed nyolc felé az első vonat áthaladhatott a gyergyószentmiklósi állomáson.
A Korona mindössze 15 perc késéssel érkezett. Várás közben Küküllő mentivel borozgatva búcsúztunk. A csütörtöki Rafi-vers mellé Csata Ambrus saját köteteiből is ajándékozott néhányat a svédnek, sőt a stockholmi könyvtárnak is.
Forró ölelések, meghatott istenhozzád és Gunnar Svensson már a gyorsuló vonatból integetett vissza a peronon hagyott barátainak, nekünk.
Hogy is mondta Zsuzsa asszony? „Látszik rajta, hogy nemes ember”.
Ez a nemes tisztaság jellemezte ugyanis a nyurga svédet és az, hogy előítéletek nélküli világ az övé, ahol még helye van a gondtalanságnak, e felénk egyre jobban haldokló érzésnek. Olyan volt Gunnar, mint a farkast, hiúzt, medvét nem ismerő őzek, szarvasok.
Irigyelésre méltó.

Utóhang

Gergely Tamás szavaival élve igaz ember, Zsuzsa szerint nemes ember. A két jelző valahol egyet jelent. Csakhogy mi már kezdjük elhagyni a nemes szó használatát. Mintha félnénk tőle, vagy csak a kor, amelyben felnőttünk gyomlálta ki, mint fölös kacatot, s jelentésének csak a kellemetlennel kapcsolatos vonatkozásait tartva meg? A nemes székely nemzet, a nemes székely nem azonosulhat tudatunkban azzal a magyar nemes-képpel, amit Petőfi karikíroz oly hatásosan, s akiről még rögtönzést is kellett írnunk annak idején!
Svensson neve ma is sokszor elhangzik a Rafi családban. Teri, a sógorasszony, aki Gunnarban – időben és térben is távoli, írországi emlékeket ébresztett, amikor ottani cigányok barátságának örvendhetett, az ifjúságát juttatva eszébe –, egyenesen egy dúsgazdag embert sejt mögötte, akinek annyi a pénze, hogy gátat lehet dugni vele. Svensson Gunnar, hogy kicsit magyarítsuk a nevét, valóban gazdag ember. Egyik leggazdagabb, akivel valaha találkoztam. De nem kell félnie, hogy kirabolják, megzsarolják, zaklatják a vagyonáért. Az ő vagyona ugyanis osztódással szaporodik. Tőkéjét nem aranyrudakba, a szeretetbe fektetette. Ott, a gyergyószentmiklósi állomáson is ezért tudta egyforma testvérien ölelni Isztojka Lajost, Rafi Mihályt, ahogy Csata Ambrust és jómagam. Ezért lehetett kicsit hosszabb az ölelése a Rafi Lajos esetében.
Vendéget is hozna, mondta, hogy megismerjék a szárhegyi költőt és életkörülményeit. Nehogy lelkes, de üres szövegnek, netán füllentésnek tűnjön, ha csak ő mesélne a svéd gyermekeknek egy bádogos romáról, akit csodának teremtettek, mégis földhöz verve tengeti napjait valahol Európa egyik tündérkertjében: Gyergyóban.

Bajna György

(Forrás: Gyergyói Kisújság, 2011. május-június)

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2011. október 29. 07:49

   „Olyan volt Gunnar, mint a farkast, hiúzt, medvét nem ismerő őzek, szarvasok.”
   Elfogadni a másikat előitéletek nélkül, és szeretni.
   Nemes társaság.

2. Bajna György:
   2011. november 3. 16:18

   Rafi Lajos nem sokat tudhat a róla szóló dicséretekről. A lelkes vállon-veregetések esetleg pillanatnyi jó érzést keltenek benne. Munkanélküli, kétségbeesett ember, akit gyakrabban vernek át ígértekkel, mint mást, így képtelen a családfői elvárásoknak eleget tenni, képtelen eltartani családját.
   Dicsérhetjük nyakra-főre, az ág is húzza.
   Aki már élt meg két-három olyan napot úgy, hogy még kenyér sem volt az asztalon, s gyermeke tekintete sem kérdezte már, hogy miért nincs mit ennünk, édesapám, az sejtheti mit érezhet a Költő.
   Gyakran tárhatom szét tehetetlen a kezem magam is, hogy sajnálom, most nem tudok még 10 lejjel sem segíteni. Ilyenkor nagyon röstellem a helyzetet. Azért is, mert Lajosnak nem alamizsna, munka kellene! Ebben vár segítséget.
   Tényleg valaki nem tud munkát biztosítani neki?
   Bajna György

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ