Soha nem láttam még ilyen derűs, kiegyensúlyozott népet, mint a görög. 2012-ben ez egy súlyos kijelentés – de igaz. Nézem, miért nem aggódik itt senki. Mert nem.

Olyan, mintha a kultúrájuk és történelmük (amit kitűnően menedzselnek, csődökkel szemben is) fenntartaná őket minden időkben: mint egy kemény kőtömb, sziklasziget. Innentől már csak a gondolkodást kell rajta menedzselni.

Mindig Thesszalonikiből indulok ki – és Színdosz Thesszalonikibe (az egyik külváros – szerk. megj.) érkezem. A két helyszín élete és közterei mind mutatják, mi a közgörög napi prioritása. (A közgörögöt szeretettel gondolom, mint ami a kiegyensúlyozottságot műveli, éli és összetartja – politikai konjunktúra kontextusától függetlenül.)

A görög szellem és életerő független az EU-politikai konjunktúrától.

Mindig nézem ezeket a zsúfoltan, összevissza parkolt utcácskákat, ahol mégis mindig szépen átcsordogálunk, mint a patak. (Sofőrtúl-sofőrig szemkontaktus visz, rendez, szabályoz, enged.) Nézem ezeket a semmi-extra játszótereket a hatalmas fák alatt, ahol a szúnyogok is hózentrógerben járnak, olyan az élet, móka, nevetés. Nézem ezeket az újragondolt titokhelyeket, a Ladadika csapdautcácskáit, ahol kiülnek a tetőre a gipszgörögök a tavernák esti fényéhez, s a romépületek tűzfalain is idilli háttér pihen.

Nézem ezeket a sütis üzleteket és pékségeket (artóplasztejá), kibetűzöm néhol: po-gá-csa. Hümmögök. Nézem a kirakatokat, ahol sehol de sehol nincs nyitásrend (a kivételt képező art-bizsubolté látható a galériában), hanem a telefonszám van ott a boltos nevével: csöngeted és jön, nyit széles mosollyal.

Nézem ezeket a görög férfiakat, akik messziről kurjantanak a tricikliző fiamnak: Po-po-pó! (= a görög „wow”). És nézem, milyen lazán köszönik a Jásszász!-t többölnyi távolról, milyen szépen hallgatják a misét, csókolnak ikont, milyen szelíden kávéznak gyalogos séták közben is az örökös szalmaszálukkal (=kalamaki), és milyen elevenek a legnagyobb melegben is.

Nézem, miért nem aggódik itt senki. Mert nem.

És tanulok. A Jásszászról azt hittem, a Helló görög formája – mert hellózni soha, senkit. Dehogyis!

Itt az etimológia: Ugejá szász! = Egészség neked/Önnek! Ez rövidült közvetlenebb kapcsolatok Jásszász!-ává. De, ha nagyon lazán röppentik – pl. a sulisok, fiatalok, közeliek: akkor csak a Já! énekel. Két á-val: egy magas, egy mély.

Kicsit ilyen a szerkezete a görög kedély koherenciájának is.
Szeretem ezt így, visszaérve Színdoszba is, ahol Húsvétkor azt tanultam a színdoszi közgörögről: babakocsiról esti sétán lepottyant kistáskám húsvét másodnapja reggel ott várt a rendőrörsön, benne az ötven euróval, a két naranccsal és székely bicskámmal. (Az örsön mellette még hat idegen batyu sorakozott a behozott-talált táskák részlegén.)

Hogyhogy ne szeretném a görögöket, ha ők ismeretlenül is szeretnek engem? (jogosítványom, diákigazolványom, bankkártyám is a kistáskában volt).

Szeretem őket. Nagyon.

Szeretem a mészárszékek csüngő kolbászait az ablakban, szeretem a biciklijavító bácsit köszönteni nyakig gombolt, rövidujjú vászoningében és baseball-sapkájában, az albán Rominát, a műhellyel szemközt totyogó kislányt nézni, mikor a fiam megpuszilja, és aztán közelebb és közelebb ül mellém a párkányon.

Szeretem a ruhásüzletek udvarra nyíló hátsó ajtójába kitett széken varrogató nénik kontűrjét, a sarki benzinkutast, aki már nem kérdez vissza, hogy Mono pende euro? (Csak 5 euró?), s én sem kérdek vissza, hogy Hártáki? (A papírka?), szeretem a deszkás fiúkat, akik, mint a Grundon, szervezetten edzenek, biztatják egymást a mutatványokra, és tenyérbecsapós köszöntésükkel csapattaggá avatták a fiamat (legtöbbször hárompóznányi távról nézem őket, a kurzusaimmal): fotózok, fejben.

Szeretem a fiammal egyidős Dimitrákit (a görög –áki-val kicsinyít), aki nem szereti megosztani a játékait: így legtöbbször a hatalmas szilvákkal focizunk, olykor hármasban. A Lámpszi lámpaüzletnél apukája, Giorgosz, maga szerketálja a lámpákat, s azonnal mutatja, amit sejtek: az üzlet fölött laknak. A legszebb mosolyú görög férfi, akit eddig láttam. És nagy a verseny.

Anyukája az üzlet elé hozza ki a kisszéket, kávéra invitál, és egyből kérdi, elvált vagyok-e (mert a görögök high-context culture nép, lazán belekérdeznek a magánba) – és a legjobb görög kávét főzi Színdoszban.

Zárójel a kávéról:

még nem vontam le zárókövetkeztetést az etimológiából, de: görögül a barna szín így hangzik: „káfé”. S amit ők „görög kávé”-ként tesznek elénk – én eddig „török kávé”-ként ismertem. A különbség: jobbára hidegen, hosszúnak főzve szeretik inni, reggeltől-estig, és mindig mindig mindig szívószállal.

Én azt kérdem a Lámpszi ajtajában: mindenütt a görög csőd harsog, s ők? Hogyan élnek?

Ugyanaz a válasz jön,
mint Elleni nénitől a szemközti villából,
mint a Naoussa melletti Dalamara bortanya ifjabb gazdájától,
mint a kagylóhalászoktól a Methoni öbölben,
mint nagyszerű multikult-tanáromtól, Antigoni Papanicolau-tól,
mint az Edessa-i görög rendőrtől Színdoszban, aki feleségül kért (high-context-culture man), mihelyt másodszor beparkoltam az elvesztett kistáskánkért az őrs udvarára,
s mint sokan másoktól:

prioritáslista a kulcs mindenhez.

A görög recept ez: minden napra megállapítjuk a sorrendet:
mi a fontos magunk számára, családunknak, az üzletnek, a kisközösségünknek. Erre állunk be reggel, mielőtt 40 fok fölé ugrik a hőmérséklet: szépen megkávézunk, akikkel lenni szeretünk a reggelben. Szépen elrendezzük a családtagjainkat – ahová a leginkább szereti a szívünk, s ahová az ők szívük is leginkább húzza – azt az óvodát, azt az iskolát, azt a munkahelyet. Foglalatoskodunk picit a bolttal – de üzleti ügyek úgyis majd este, a tavernában, ahol összeülnek az üzlettársak egy hosszú vacsorára. (Zárójel: a görögök nem kocsmáznak instant alkoholt alkohollal. A görögök minden italhoz kis falatkákat, halakat, salátákat, sütiket falnak, így minden kocsmázás voltaképpen 4-5 fogásos vacsora.)

Recept tovább: nem idegeskedünk hivatali intéznivalókért – a papírmunkát, a bürokráciás köröket csakis a bevándorlók vagy vendégmunkások futják. A közgörög összeköti majd valamivel: soha nem áldoz napot, privát időt a Hivatalnak. (Kérdem, no igen, de ha valami fontos, másnap azzal kezdik a napot? Neem. – jött a válasz. Akkor is a család, a kávé, a nyugalom, a szépen élés – és aztán ha holnapba belefér, akkor megoldjuk. Ha nem, akkor úgyis megoldjuk – idővel, éppen, mire kell.)

Tovább: tervezzük és megéljük az ünnepeinket. Nagy esküvők, hetediziglen rokonokkal. Nagy keresztelők, hetediziglen barátokkal. Nagy örömök a készülődésben. Nagy örömök a találkozásokban.

Nagy örömök a levegőzésben, sütkérezésben, a csónak tengerre engedésében, kivontatásában. Az ajándékozásban. (Zárójel: a görögöknél nincsenek túrkálók – nagy szeretettel, karitatív szellemben fordulnak egymáshoz, a rászorulókhoz). Nagy örömök a vallásos együttlétben.

A szertartásokban. Az ízekben. Az élet sava-borsában.

(Forrás: Transindex)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ