Nekem hosszú ideig problematikus volt a múlt. Próbáltam volna menekülni, bíráltam és fintorogtam róla és neki, minden alkalmat megragadtam, hogy kifejezzem kételyeimet mindenféle hagyománnyal és előítélettel szemben. Hogy is mondjam csak? Úgy éltem, mint az az úszó, akit nem érdekel, mi van a víz alatt, még saját magából sem.

Néhány éve azonban gyanakodva figyelem önmagam. Elkezdtem érdeklődni az édesanyám nagymamájának a neve iránt (Muszkának hívták s ez megpendíti bennem a reményt, hogy tán mégsem vagyunk oly egyhangúan magyarok), olvasgatok az édesapám szülőfalujában született Vass Áronról, aki főleg bivalyokat és medvéket mintázott meg agyagból, s a bivalyokból nekünk is van néhány.

A szüleim rég elváltak, családunk széthullásáról a Visszaforgatásban írtam keserűen és karcosan. Csakhogy kiderült, nem olyan egyszerű dolog egy család széthullása, bármennyire szorgalmazná is az ember. Ha kívül széthullik is, belül akkor is megőrzöd. Minél kevésbé vagy tisztában ezzel, annál inkább talán.

(Forrás: A jódeménység foka)