Egy különös turistaútról olvasok az egyik svéd napilapban. Jövő év júniusára hirdetnek kéthetes utat a… két Koreába. Északon kezdődik, egy vulkanikus szigeten ér véget a kirándulás Délen.

Északon megtekintik a turisták a phenjani metrót, a Gyerekpalotát (jól fordítom?), a két ország határán ismertetik az északi álláspontot a két országról, a háborúról, mely a félszigetet ketté osztotta. Délen inkább a szórakozás kerül a középpontba.

Gondolkozom, kik azok, aki erre az útra befizetnek (négy görögországi utazásra futná a pénzből): ha valaki szórakozni akar, mért menne a diktatúrába, ha valaki arra kíváncsi, mit keres Délen? Vagy éppen ez a kulcs: másképpen nem jut el Északra, nem kap vízumot, s akkor vállalja a mussz-szórakozást? Kérdéseim ezzel kapcsolatban: akkor a spionok utaznak turisnának álcázva magukat? Vagy azok, akik aggodalommal olvassák az Észak-Koreáról szóló híreket, és kötelességüknek tartják megnézni saját szemükkel. Már amit lehet, amit mutatnak…

Elképzelem, hogy magam is részt veszek… Biztosan rosszul érezném magam, érezném az észak-koreaiak néma gyűlölködő pillantását a bőrömön. Amiért én szabad vagyok, és szabadon az ő rabságukat szemlélem… Vagy arra gondolok, mit tennék akkor, ha valaki egy panaszlevelet nyomna a kezembe, hogy azt csempésszem ki az országból. Érzem a felelősséget a vállamon, még így, a távolból tervezve is: hiszem rá lenne bízva az illető élete majdnem…

Gergely Tamás
2011. 11. 9.