Ott hevert egy parki padon félig becsomagolva, jó fűszeres, fokhagymás kolbász, ahogy a magyar ember szereti. Lehetett vagy húsz deka. Valaki ott felejtette, vagy szándékosan hagyta ott, ki tudja?

A járókelők jöttek-mentek, ügyet se vetettek rá. Illetve mégis, egy öreg, olyan nyugdíjasforma, meglehetősen kopott, horgas orrú, kezében öblös kosár tele üres üvegekkel. Köhögve totyogott az illatos csomaghoz, leült, szinte ugyanabban a pillanatban, amikor egy hasonló korú, görnyedt hátú öreg huppant a kolbász mellé.

Egymásra néztek, aztán elfordultak. Köztük a kolbász, egyik csücske kilátszott. De még ha nem is látták volna, érezték, ott keringett a szaga az orrukban, és úgy megcsiklandozta az ínyüket, hogy szinte beleszédültek.

– Az istenit, meddig strázsál ez itt engem? – dühöngött magában a kosaras.
– Pucolj, komám – fészkelődött a másik –, amíg jó kedvem van!
– Szép időnk van – bökte oda a horgas orrú.

Ismét egymásra néztek.

– Szép.
– Eladja őket? – biccentett az üres üvegek felé.
– Maga mit gondol?
– Pukkadj meg! – gondolta, és meg se mukkant többé.

Teltek a percek. A két öreg csak ült, ücsörgött összeszorított szájjal anélkül, hogy egymásra vagy a kolbászra nézett volna. Mindegyikük a másikra várt, arra, hogy feladja, és otthagyja az égből hullt reggelit.

Hirtelen felbukkant egy kutya. Szimatolva oldalgott a padhoz, és a kolbászhoz kapott. Hanem a kosaras gyorsabb volt ám nála. Sejtette, mit akar, és még idejében elrántotta a zsákmányt.

– Jó étvágyat! – futott össze a nyál a görnyedt hátú szájában.
– Na, egyen maga is – enyhült meg a kosaras, és a kuvaszba rúgott.
Nem beszéltek, ettek, mohón, kidülledt szemekkel.

A XXI. század küszöbén, egy parkban.

1. Gergely Tamás:
   2011. november 10. 08:55

   Nagyon jó. Az internet hozott!

2. Gergely Tamás:
   2011. november 10. 08:59

   Van egy hasonló sztorim. A román-magyar határ közeli magyar faluban. Tréninges hanyag huszonéves jön ki az ABC-bõl, kifordul egy köteg bankó a zsebébõl, ahogyan felszáll a bringára.
   Öreg melós karikázik haz a munkából, meglátja.
   Megáll. Leszáll, nézeget arra.
   Engem nem lát, csak a leparkolt autót. Nézi, jönnek-e ki. Jönnek, de elhaladnak, nem veszik észre. Se a pénzt, se az öreg töprengését.
   Kivár.
   Leparkolja az kerékpárt egy fa mellé. Közel a pénzhez. Felveszi a summát.
   Nem mutatja, de biztosan boldog.

3. Petrozsényi Nagy Pál:
   2011. november 10. 14:37

   Mi már találkozhattunk virtuálisan a Lenolajon. Mi van Szuhay-Havas Mariannával. Csak nem halt meg?

4. Gergely Tamás:
   2011. november 11. 06:11

   Nem tudom. Nagy csend van. Kérdeztem is pedig. http://www.lenolaj.hu

5. Petrozsényi Nagy Pál:
   2011. november 11. 09:20

   Szerintem az a lap haldoklik. Marianna volt a lelke. Remélem, azért mégsem halt meg, csupán az új baba köti le minden idejét. Majd találkozunk. Leghamarabb itt, a te birodalmadban. Azt is remélem, Komán Jancsi nem sértődött meg a megjegyzésemért, főként hogy koll. lakótársak voltunk valaha.

6. Gergely Tamás:
   2011. november 12. 11:11

   Ez egy kollektív birodalom.

7. Boross Teréz:
   2011. december 11. 19:49

   Ó! Remélem,hogy Marianna jól van! Én sem találom régóta!

8. Petrozsényi Nagy Pál:
   2012. január 30. 09:03

   Ő jól van, csak a lappal vannak gondok, mint láthatjuk.