A kórházudvar kormos árnyékában nehézkessé válik minden illúzió.

A magasvasút dobhártyádra forrt dübörgése; mire füledhez kapod tenyered, a pokolba sodor.

Nyugtalan éjszaka után a harmatos ébredést félteni kell a hínáros szavaktól; az emlékpatinás főutcán is csak az olcsó, égve felejtett fényreklámok, a folytatás tündöklése sehol. A felfúvódott Polisz szeméthalmai fölött egymásra bandzsító, pislantgató pókhálós szemek. Több száz éve tartó népvándorlás-keveredés után érzéketlen nagymenők bőszhangú csődülete; a kiebrudalt antikvárium polcairól sebtében lesodort könyveken taposnak, köztük öreg bőrkötéseken. Nyirkos, párás idő, rossz szagú emberek.

Mint bőrhólyagban feszülő kecskesajt, terméskövek fehérlenek. A térre beforduló rezesbanda hangszerei hagyományszerűen fénylenek, egyelőre némán; mégis kísértetiesnek tűnő világ ez. Fölös görcsök és zavart pislogás.

Szemrehányás? Követelés? Vagy csak kérés: ne a történteket letagadva légy kegyes, elhantolván a múlt parazsát. A jóvátételt várd ki (ez a legtöbb ma, amit tehetsz), ne szabadulni akarj – miközben a gyolcs, a szövet, a műanyaghacuka alá hatol, akár a nedvesség, az elidegenítő szó és szándék.

Degradálódásunk kívül-belül zökkenőmentesebb, mint a hatalom birtoklásának paranoiás tünetei. A romlás nyomai; az idegenség hódításában nincs semmi démoni, amint sikerül kitöltenie a már csak a képzeletben őrzött zugot. Valahol még csatangol az emlékezet, talán egy sűrű mérgekkel telített, kesernyés füsttel fojtogató vadonban.

2011. november 2.

1. Komán János:
   2011. november 10. 15:12

   Az igazi írót arról ismerheted meg, hogy igyekszik az írásművészet szintjén jeleskedni.

2. Keszthelyi György:
   2011. november 11. 09:54

   Az írásművészet, mint a tiszta forrás. Fény-árnyékhatásai, kitűnő hangjai teszik kiválóvá.