Ülök ebben a kényelmes fotelban, kellemesen süt a délelőtti nap, humoros és érzelmes mondatok sorakoznak a papíron. Kell ennél tökéletesebb pillanat? Révedő tekintetem fölemelem a papírról, s velem szemben ott a Rajgaz, a terepjáró, de annyira közel, hogy látom a százados meg Kajtár tekintetét, egyikben a megrökönyödést, másikban az iszonyatot. Azzal a mozdulattal, ahogy fölállok, visszalököm a három talpfát a helyére, megkerülöm a máglyát, előbukkanok a túlsó oldalon, és föltartott kézzel megállítom a már lassító gépkocsit.

Golyónak vörös a feje, indulatos kis ember, szabályosan tisztelgek, és jelentem, hogy szolgálati időm alatt esemény nem történt. Ne jelentsen maga! Mit képzel?! Kajtár, maga is látta! Mit látott? Kajtár egyhelyben leizzad, a szolidaritás meg az ijedelem megküzd benne: jelentem, ült a járőr. Tényszerűen elítél, leülni tilos, talán már látja magát a hadbíróság előtt, ahol az ő szava a bizonyíték. Időnként kavarnak egy-egy nagy tárgyalást, példás büntetésekkel, az állomány megfélemlítése céljából, amikor úgy érzékelik, hogy nagyon elszalad a katonákkal a bűnöző hajlam, éppen a Mirza-féle esetek megelőzése céljából. A százados egyenként rángatja ki a talpfákat, tisztában van mindennel, a leszerelőkkel el szokott „kötetlenül” beszélgetni, de én túljártam az eszén, a levelet meg a tollat a járőrtáskába csúsztattam, gyakorlatilag értelmetlenül tűntem el a rakás mögött. Tárgyi bizonyíték nincs, pedig minden rejtekhelyet ismer, elő is szed vagy három doboz cigarettát, gyufát. Ez mi, tartja az orrom alá, semmi közöm hozzá, nappal van, az én dohányzókészletem legálisan ott van az álcaruha zsebében. Golyó neve abszolút találat, pocakra hízott, kicsi, rövidlábú ember, gömbölyded minden formája, nyaka szinte nincs, gömböcforma felsőtestén egy erősen kopaszodó golyó a feje. Tovább paprikázza magát, üvöltözik még, aztán elporzik a terepjáró.

Alig mennek el, beszólok a telefonon, ellenőrzést kaptam, bukta van, ültem, levelet írtam a térdemen, szinte belém jöttek, mire észrevettem őket. Az ügyeletes magyarázkodik és szid, pedig én folyamatosan nyomtam a zümmert! Hol a fenében voltál? Tíz perc múlva Golyó az őrsön van, hadbíróságot emleget, egyfolytában üvölt, mindenkibe beleköt, készül egy járőr a leváltásomra. Parancsba adja, hogy rám nem lehet bízni az államhatár őrzését. Újabb zümmer, mégsem indul a járőr, Golyó leszereltette, azóta is üvölt, mindenki baromállat, mindenki takarít, mint a kisangyal, annak jó, aki nincs benn.

A legutóbbi meghurcolás egy színpadiasan megrendezett tárgyalás volt, a lebukott katona, pesti gyerek, civil ruhában belefutott egy igazoltatásba. A színpadon, hogy mindenki lássa, egy próbababa be van öltöztetve abba a rongyos farmerbe, topis, szakadt trikóba, amiben megbukott a srác. Óriási bűnt kreáltak belőle, mert a szabadságok és eltávozások idején mindenki civilben jár, erről most leszoktatnak, elrettentenek bennünket. És valami elképesztő méretű büntetést szabnak ki. Így működik a rendszer.

Ehhez képest tizenkettőkor egy nyugodt őrsre térek meg, csendben ebédel a legénység, leszerelek szabályszerűen, megtisztítom a felszerelést, fél óra jár erre, utána megyek ebédelni a már üres ebédlőbe. Köcsög részvétteli sürgéssel hatalmas adagot porcióz nekem, a világért nem hozza szóba, de nagyon aggódik értem. Ebéd után egy dzsefi a Gusztinál, aztán egy kávé cigarettával a szervezet teljes ellazulásával, meg fürdő. Ami reggel elmaradt, az most szabadon és élvezetesen pótolható. Borotválkozás, zuhanyozás, a hippitakarodó teljes megtagadása, szélsőségesen élvezetvallású ifjúság. A tisztek otthon ebédelnek, latolgatjuk, mi lesz a büntetésem. Sokkal kényesebb a helyzetem a többiekénél, ha hadravág, akkor végem, nekem csak rátesznek arra, ami másnak járna, a rendszer ellensége vagyok, én büntetésből kaptam azt, ami nekik a szolgálat. A politikai kerületvezetés igazolását láthatja a korábbi megítélésemnek. Madár úgy gondolja, fél év sem telt el Mirza buktája óta, és mégis megkapta az őrs az élenjáró címet, Golyó jól fekszik a kerületnél. Még egy botrány ugyanazon az őrsön, amikor még senki nem feledte az előzőt, nem tenne jót a renoménak. De kétélű a játék, mondom én, jópontot szerezhet, ha engem elkaszál. Attól ilyen ideges. Veréb szerint Mirzáért a kisujját se kellett volna mozdítania, mégis kihúzta a szarból, pedig biztos lehetett abban, hogy Mirza elszúrta az egész őrs élenjáró címét. Belőlem politikát lehet csinálni, ügyet kreálni, üzenni az egész állománynak, egyértelműen, hogy tartsa mindenki a pofáját. Még a lakásáról hívja a százados a kerületet, az ügyeletes, amit máskor nyugodtan megtesz, most nem meri lehallgatni, rajtunk a majré, mind biztosak vagyunk abban, hogy az én ügyemben telefonál.

Közeledik a tizenhat óra, a napi eligazítás ideje, a határőrizeti nap tizenhét órától indul, ma nagy durranás lesz. Golyó ilyenkor elemében van. Fölsorakozik a folyosón az állomány, végigmegy előttünk, beleköt a borotváltságunkba, a ruházatunkba, akármibe, általában az eltelt határőrizeti nap értékelése, az előttünk álló feladatainak meghatározása történik. Szabályszerűen beleakad azokba, akiket nem kedvel, és megdicséri a kedvenceit. Mindig van benne egy adag kegyetlen kiszámíthatatlanság, hogy senki ne ringatózhasson boldog védettségben, és a hatalom ereje a véletlenszerű lecsapásokkal, hisztérikus üvöltésekkel, kiosztott és visszavont büntetésekkel egy állandó félelemszintet fenntartson. Téged ma ki fog csinálni, mondja Köcsög, ha ordít veled, az jó, mert akkor kiüvölti magából a mérgét, utána megszelídül. Én attól tartok, példa statuálódik belőlem, politikai ügy, visszhangos igazolása a politikai vonal éberségének. Köcsög egyszerűbb lélek annál, hogy ilyenfajta összefüggésekben gondolkodna, én már megégettem magam, ő érzelmi intelligenciával látja az embereket, és Golyó szerinte jó parancsnok, védi a népét.

Madár sorakoztatja az állományt a folyosón, névsort olvas a szabály szerint, a jelenlévők a parancs szóval válaszolnak, a távollévők nevében valaki bemondja: szabadságon, szolgálatban. Ezt jó hangosan játsszuk, behallatszik a csukott ajtón át az irodába, a végén kilép Bogács, ő most a libling, éppen beletanul a napirend készítésébe. Menj be, mondja nekem, négyszemközt akar veled beszélni.

A szőnyeg szélén. Ez afféle metafora közöttünk, akit oda állítanak, az elveszett ember. Megállok, szabályosan jelentkezem, Golyó ül az íróasztalnál. Még nem döntötte el, üvöltözni fog vagy emberi hangon szól, ezt a szőnyeg szélén pontosan tudom, az első akciója eldönti a sorsomat. Beleköt, hogy a zubbonyom felső gombja nincs begombolva. Mind így öltözünk, az övé is kihajtva, apró piszkoskodás, a ruházatban mindig van valami nem szabályszerű, mindig bele lehet kötni. A bőrömről van szó, szabályszerűen föllélegzem, ha nagyobb szabású ügy lenne a délelőttiből, akkor nem szükséges piszkoskodni apróságokon, akkor nagyvonalúan meg lehet vetni vagy sajnálni engem. De azért még nem enged, a markában tart. Maga, ugye, különbnek tartja magát a többieknél? Jelentem, mondom, nem vagyok sem rosszabb, sem jobb a többieknél. És benne van a mondatban, mindketten tudjuk, hogy a szolgálat meg a bűnözés kérdéseiben, gyakorlatában pontosan igazodom az átlaghoz, buktám olyan esemény, ami bárkivel megtörténhet. De maga értelmiségi, tanult ember, tájékozott, mérlegelő, aki tisztában van a helyzetével meg a tettei lehetséges következményeivel. Valami ilyesmit mondott, érzékeltetve, hogy azért én sokkal jobban megüthetem magam, mint mások. Talán érzékenyebb vagyok a többieknél, váltok emberi hangra a szolgálatiról, én nem bírnám elviselni, ha baromállatnak nevezne bárki. Aprót fölnevet. A többiek is sérelmezik erősen, mondja. Valaki súg neki az állomány beszélgetéseiről, sejtjük is hogy ki, rajta keresztül üzenünk néha, különben kerüljük a társaságában a kényesebb kérdéseket. Nagyon tisztában vagyunk egymással, én tulajdonképpen már hálás vagyok. Akármilyen fenyítést eszel ki, az a többieknek, mindenkinek szól a bűnözés pillanatnyi állásáról, helyben, magunk között.

Egyet még üvölt a zubbony felső gombjával kapcsolatban, amikor kilépünk az irodából, mindenkinek szabályos a ruházata, még Köcsög is végiggombolta a fehér szakácskabátot, máskor folyton kinn villog a mellkasa.

Az eligazítás arról szólt, hogy ez az egyetlen határőrkerület az országban, ahol tilos a járőrnek leülnie, a kerületparancsnok rendelkezett így. De nem azért, hogy a szerencsétlen kiskatonáknak megnehezítse az életét, hanem azért, mert egy álló embert nehezebb megközelíteni, meglepni. Azt is tudja mindenki, hogy a járőrök a parancs ellenére csak leülnek. De akkor sokkal éberebben kell ellátniuk a szolgálatot, mert ha az ellenőrzés ülő járőrt talál, azt úgy megfenyítem, hogy belefeketedik. És az ügyeletes is felelős azért, ha ülő járőrt találok. Ezzel burkoltan közli, tudja, hogy az ügyeletes rázümmerez a járőrre, amikor löket várható, tessék erre jobban odafigyelni.

Bogács még rákérdez, hogy a napot összefoglaló jegyzőkönyvbe mi kerüljön az én nevemmel, ügyemmel kapcsolatban. Golyó válasza: majd holnap megírjuk azt a jegyzőkönyvet. És elfelejti másnap megírni a jegyzőkönyvet, később meg már senki nem emlékeztetheti a mulasztásra.

(Következik: 5. A bakter)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ