Gr. Vay Sándor: Régi kávés-házak
Régi írások bizonyítása szerint, a kávéivás szokása, valaminthogy a kávéházak keletkezése is hazánkban, a török hódoltság idejére vihető vissza.
Kis, sötét zúgocskák voltak azok a kávésboltok Budán és eleinte csak török emberek látogatták. Később azonban mindjobban odaszoktak a magyarok is és a kemény fapadokon, napszállatra kivált, rendesen nagy kompániák verődtek össze.
A török uralom után németek kezére kerűltek a kávésboltok, akik aztán a gyékény helyett szőnyegeket, a kemény fa-lóczák helyett pedig székeket és asztalokat helyeztek boltjukba.
Az első ilyen csinosabb pesti kávésházról egy 1714-ből fenmaradt írás emlékezik. A mai Belvárosban, a Dunához nem messze eső egyik utcában, 241-ik számú házban volt és tulajdonosát Cavesieder Balázsnak nevezték, aki a régi okmányok megjegyzése szerint: úgy látszik, mesterségét névűl vette fel.
Hogy a kávésház, vagy mint az egykorú németajkú pesti polgárok nevezték: Wiener-Kaffehaus nagyon előkelő összejöveteli hely volt, mutatják a följegyzések, melyek szerint megfordúltak ott nemcsak a Nádasdy-Regement Tiszt-Urai, de Sötér Ferenc, Pestvármegye vice-Ispánnya is. Sőt egy ízben arról is történik emlékezet, hogy 1715-ben, egy szép tavaszi napon, a nagyhatalmú és dúsgazdag Haruckern János udvari kamarás, élelmezési biztos is betére oda több Főtisztekkel.
A XVIII. század közepén és vége felé egyre fényesebbek lettek a kávésházak.
1786-ban, a pesti nagy táborozások idején, Ferenc főherceg – a későbbi Ferenc császár – néhány hónapot töltött a magyar fővárosban és ez idő alatt pontosan naplót vezetett. Ebből a naplóból olvassuk, hogy a jövendő magyar király Budavárából a kilátást elragadónak mondja, az utcákat ellenben szűkeknek és börtönhöz hasonlóknak. A karmelita-kolostorból színházzá átalakított helyiséget igen dísztelennek írja, de annál fényesebbeknek, szinte kápráztatóknak ebben az ázsiai piszokban és rendetlenségben meglepőeknek festi a kávéházakat.
Mint trónörökös természetesen nem látogathatott oda, azonban Alvinczy generálissal, az akkori parancsnokló tábornokkal egy ízben benézett a Hét Éllecteur Fürst-szálló kávésházába, és amint a nagy, világos ablakokon át szemlélhette, ott igazi forgalmas életet látott.
A régi időkben a kávésházakban mindenféle produkciókat is tartottak. Akrobaták mutogatták magukat, majd szőnyeget terítettek le és finom selyemtrikóban, aranyos köntösben Tántzos-Leányok lejtettek mindenféle kellemetes táncokat.
A XVIII. század kilencvenes éveiben, úgy a XIX. század elején is, minden addigi díszt és fényt fölülmúlta a Kemnitzer, a hasonló nevű házban a Dunaparton, amely egyik legpompásabb épülete volt a régi Pestnek. Itt a kávéskészletek színezüstből valók voltak, a falakon márványburkolat, földig érő óriási tükrök és aranyozott lábú asztalok, székek, amelyeken csupa úri rend: töltözött mandulatejjel és fagyossal.
A Kemnitzer fényes fölszerelésével, európai komfortjával furcsa ellentétet képezett az, hogy a színházba járó közönség lámpást vitetett maga előtt, ha nem akarta kitenni magát a lábtörés vagy eltévedés veszedelmének. Pavianics kapitány, aki rác neve dacára szenvedélyes barátja volt a Magyar Szin-Játszó Társaság-nak, egyízben, sötétben indulván haza, három teljes óráig bolyongott, míg a Rondellától az Országúton – ma Múzeum-körút – levő lakására ért.
Ezért is inkább ültek az uraságok a pompás Kemnitzerben, a miről szomorúan írja Darvas Ferenc, ugyancsak lelkes barátja a magyar irodalom és színészet egyik attyafiának:
– Bizony most is tsak inkább a Kemnitzerbe ülnek a jurátusok, mint a Theatromban, a mely üres, hogy az Egerek szaladgálnak a lózsikban és Padok közt, és semhogy Erkölts és Szívetképző Játék-Darabokat szemlélnének, a pénzbeszedő Leán’ körül átsorognak…”
Ebből tisztán látjuk azt is, hogy a kaszirnő nemcsak korunk dekadens erkölcseinek a specialitása. Már a régi Kávésházakban is virágzott ez az intézmény és az akkori budai és pesti bürgerek Lockvogelnak is nevezték.
Doloviczény szenátor egy kiadott rendeletében arról intézkedik, hogy a Kávésházak tulajdonosai szigorúan válaszszák meg a pénzbeszedő leányokat. Győződjenek meg előbbi életük folyásáról.
Lavotta, a híres zeneszerző is említ egy levelében egy ilyen pénzbeszedő leányt. Történt, hogy a jeles muzsikust egy medárdusi vásár alkalmatosságával Pestre hozta lelkes pártolója és bőkezű Mecenása, mádi Pappszász György hevesmegyei nemes úr.
A mulatozást és szeszes italt amúgy is kedvelő Lavotta János a hazavaló indulás előtti estén betért a Kemnitzerbe és úgy ottfelejtkezett, hogy miután órákig kerestette a vendéglőbeli háziszolgával, Pappszász György kénytelen volt nélküle haza indúlni.
Lavotta ekkor mentegetőzve írta mecénásának, hogy: „Pardon gratia, de bizony a víg tzimborák és a Kemnitzerbéli Rósi, Cassieros Leán’zó mellett mindenekről megfeledtkezék…”
A pénzbeszedő leányok miatt sokszor nagy zenebona, sőt verekedés is volt a kávéházakban, különösen mikor vasasnémet vagy chevauxleger-tisztek kerültek össze a gyalogosokkal.
Egy régi írás szerint, mikor 1809-ben, a nemes fölkelés idején, pünkösd táján Pesten gyülekeztek az inszurrekció tisztjei, Gosztonyi János Ezredes-Kapitány rendeletben adta ki: hogy: „A Cassabéli Leányzókkal pedig mentől kevesebbet foglalatoskodjanak a nemes urak, mert ez nem méltó a Helzet komolyságához.”
Ennek dacára Ott Péter districtuális Generalis temetése után, néhány fiatalabb tiszt bement egyik budai kávéházba és miután a rosólisnak ő vesztét okozták, három Gyulay Regementbéli hadnaggyal: egy Susi nevezetü Cassás-Leán’ miatt úgy összegabalyodtak, hogy: véres fejekkel bukdostak a’ pádimentumon…
Gosztonyi Oberster szörnyű módon röstellette a dolgot és ötször is járt Laczkovits György, királyi tanácsos, Vice-Ispánnál, hogy az ifjonti tüzben maguk mivoltáról megfeledkezett nemes urak ügyét valahogy elsímítsák.
„Hogy szükség vagyon reánk, a’ Főkatonai parancsnokság is szemet hunya”… írja Osztályos Generális úr Luzsénszkynak.
Mit tehetett egyebet a Vice-ispán úr, bizony ő is szemet húnyt az ilyen ifjonti tűzben magukról megfeledkezett úrfiak viselt dolgaira. Hiszen talán ő maga sem volt különb ifjú korában.
A New York kávéház az Erzsébet körúton
(Forrás: Amikor még póstakocsin jártak. Budapest, Országos Monográfia Társaság. / Magyar Elektronikus Könyvtár)
Pusztai Péter rajza
2011. november 24. 09:54
Ha valakit érdekel, mitõl Káfé a Káfé, most röviden elmondom: tulajdonképpen Méliusz Józseftõl, az õ „kávéház-regényeitõl” lehet eredeztetni. Amikor az elsõ általan szerkesztett honoldal a világhálón megjelent, „Café Brassó-Stockholm” volt a neve: nosztalgiából. Azért Stockholm, mert Jani István meg én Stockholmban lakunk, s azért Brassó, mert mindketten onnan származtunk el. A „café-sorozat” a „Café Stockholm – Torontó” majd a „Café Stockholm” oldalakkal folytatódott, mindkettõ webbmestere és házigadája Moshu mester volt, s talán a Káfé nevet is ott vette fel. Amikor onnan a technika kiszorított, lettünk mi Káfé Fõnix – a Fõnix nevet Debreczeni Éva adta hozzá, s egyáltalán, õ talált helyet a szerzõgárdának.