Úgy odabújt hozzám négy nebuló, hogy egy bánat sem maradt a szívemben. A kiscsoport vendégeként jártam az óvodában, ahová az óvónő, egykori tanítványom hívott. Mondogattam ezt-azt, beszélgettem velük, még fel is olvastam néhány gyerekversemet, de a lényeg ők voltak, az elevenen kíváncsiak, akik hálistennek még nem lehettek jólneveltek, következésképpen nem lehettek szemtelenek sem, azt mutatták meg, amit meg akartak, s ezért még nagyobb öröm, hogy hirtelen felállt az egyik, talán Dóri, odaszaladt hozzám és átkarolt, aztán Sári, és a harmadik, aztán a negyedik…

Aztán ment tovább az élet, de már könnyebben mehetett.

(Forrás: A jódeménység foka)