Egy svéd utazó mesél, illetve vállalata van, mely a nem szokványos turista helyekre szervez utakat s ezért bejárja a világot. Most jutott el Észak-Koreába, arról mesél. Mindent előre elolvastak, kitanulmányoztak az országról és megszervezték az ottartózkodásuk, de nem éppen úgy történt, ahogy tervezték.
Például meg kellett válniuk mobiltelefonjaiktól, és át kellett adniuk olyan kameráikat, amelyen GPS van.

Nem allhattak abban a szállodában, amit előre kinéztek, és mindvégig két személy kísérte őket, két gájd. ”Úrvezető”. Amikor az egyik svéd kocogni akart reggel, az egyik ”árnyék” vele kellett kocogjon.

Nem lehetett náluk semmilyen szöveg, még útikönyv sem Észak-Koreáról, amelyik megzavarná az észak-koreai agymosott agyakat, nem beszélve olyan trikóról, melyen nyugati vagy dél-koraiai propaganda olvasható. Észak-Korea legnagyobb autópályáján nincs autó. Gyalogosan közlekednek rajta vagy biciklivel, olyannyira autómentes, hogy egyenesen a pályára telepedve piknikeznek. Utazhattak a fővároson kívülre is, de nem bárhová, úgyhogy a svéd csoport éhező embereket nem látott. De mezőgazdasági gépeket sem, mindenütt kézzel dolgoztak.

Nem tudtak kapcsolatba kerülni bennszülöttekkel. Még a kisgyerekek sem szaladtak oda hozzájuk, mint más országban szoktak. A felnőttek meg elfordultak. Egy kuglipályán pár fiatal ki akarta próbálni gyatra angol tudását, de rögtön odament valaki hozzájuk és diszkréten szólt, mire a fiatalok azonnal felálltak és eltávoztak. A svédek a szállodában levő, idegenek számára fenntartott üzletekben sok mindenhez hozzájutnak, a bennszülötteknek oda nincs bejárásuk és tulajdonképpeni üzleteik sincsenek. Hanem kuponokat kapnak fizetésképpen, azt váltják be ételre meg ruhára. Zsebpénz is jár, amiből mozijegyet vásárolhatnak meg dohányt.
Az idegenek dollárüzleteit mi is láttuk Romániában annak idején. Egyszer próbáltam bejutni oda, ugyanabban a szállodában lakva, mint azok, de az eladó hajthatatlannak mutatkozott. Már nem tudom, mit vásároltam volna, egy kölnit Évának vagy egy konyakot, szar helyzet volt, megalázó.
Ami a külföldiekkel való kapcsolatot illeti, láttunk, ugye, mi is különös dolgokat, megéltünk. Miskolci barátom sátorral jött, amit a sínek mellett állított fel, hogy minket ne zargasson a rendőrség. Egyszer Bukarestben valaki hozzám fordult, hogy megkérdezze, merre egy utca, aminek a nevét elfeledtem… Közel volt, mutatom, egy kérdés hangzott el, én egy ”je”-vel válaszoltam. Annyira meglepődtem, hogy a ”yes” helyett az amerikai változatot mondtam. Majd félve tekintettem széjjel, látott valaki, hallott-e? Jelentenem kell, hogy idegennel beszéltem?

Gergely Tamás
2011-12-01