Guszti bácsi vidáman lubickolt a tó vízében. Hogy ki az a Guszti bácsi? A b. Gyöngye téesz egyik dolgozója. Haja, szemöldöke fehér, bal orrcimpája mellett, különös ismertetőjelként, félgömb alakú szemölcs virult.
Éjjel tizenegy óra. Fürdőzésre kissé szokatlan időpont, ezzel szemben csend volt, sem a táskarádiók, sem a fürdőzők nem visongtak. Guszti bácsi utálta a lármát, de szerette a vizet, ezért többnyire este ballagott a tóra, mely alig pár száz méterre fodrozott a házától. Azonban ma valahogy nem volt kedve hozzá. Már tízkor ágyba bújt, aztán csak fészkelődött, tátogott a 32 fokos hőségben, végül káromkodott egyet, s mégiscsak kiballagott.
Hirtelen sötét tárgyra lett figyelmes. Éppen háton úszott, amikor feléje repült, sebesen kö­zeledett, majd mintegy százméternyire tőle a vízbe loccsant. Guszti bácsi megdöbbenve ka­pálódzott a váratlan örvényben. De semmi sem történt, elcsitultak a hullámok, s ismét csend és nyugalom honolt. Illetve mégsem, mintha a levegő és a víz is melegedni kezdett volna. Az öreg rémülten evickélt partra, s a legközelebbi telefonhoz rohant. Fél órán belül egész B. fel­ébredt, tucatnyi gépkocsi, álmukból felvert emberek robogtak a tó irányába. Lefényképezték a tavat, Guszti bácsit…
Másnap mindenki róla beszélt, szájról szájra terjedt a hír, miszerint Guszti ufóra bukkant. Ufó? Guszti bácsi értetlenül pislogott, amíg az unokája fel nem világosította. Ja vagy úgy! De még mennyire, hogy látott! Akkor, mint egy… Szóval óriási, úgy csillogott-villogott, hogy szinte belekábult, valamennyi ablakában manó vagy mi a szösz csücsült, még integettek is, bizony. A jámbor helybeliek szája tátva maradt. Ki elhitte, ki nem, ennek ellenére szívesen hallgatták, és újból meg újból megkérték mesélné el még egyszer, hogy történt a dolog.
– Miért ne! – pödörte meg az öreg lecsüngő bajuszát. – Egy fröccsért bármikor – tette hozzá kacsintva.
Akadt cigaretta, öngyújtó, kávé is… A téeszelnök acsargott, látván, hogy egyesek még a té­eszbe is beszöknek, ki a helységből, ki a szállodából, gyakran külföldiek is; mind Gusztira volt kíváncsi.
– Hallod-e, öreg, jó lesz abbahagyni! – fenyegette meg a cserzett arcú elnök. – Hogy hü­lyíted a népet, még hagyján. De a téeszen kívül, az anyád köcsögét! Mit képzelsz, hol vagy, téesz ez vagy cirkusz?
Dohogva loholt a tanácselnökhöz, hátha megtudott valamit a tóba hullt tárgyról.
Az elnök derűsen fogadta. Utoljára akkor látta ilyennek, amikor egy szobor leleplezésére készült.
– Jó, hogy jössz, éppen rólad beszéltünk.
– Kávét? – sugárzott mézes–mázosan a fiatal és becsvágyó vb-titkár.
– Konyakot? – kapacitálta a fürdőigazgató is.
– Ejnye, mit alkartok, merthogy akartok, arra mérget veszek.
Elmagyarázták a téeszelnök tervét. Mostanában egyre üresebb a kassza. A gazdaság pang, az idegenforgalom is csökkent. Talán ez az ufó behoz néhány márkát.
– Ufó?
– Nem mindegy? – vont vállat az elegáns igazgató. – A fontos az, hogy érdeklődést keltett, ami, valljuk be, elsősorban Guszti bácsin múlott. Jó, tudjuk, nagy kujon az öreg, de ami az övé, ezért elhatároztuk, hogy a hóna alá nyúlunk. Add kölcsön nekünk, nálunk kedvére mesél­gethet, méghozzá legyek és istállószag nélkül – emelte orrához illatos zsebkendőjét.
– Tessék?
– Szeretném alkalmazni – summázta az elnök. – Az öreg jó fej, ideje kiemelnünk. Gondold el, micsoda attrakció: Guszti csikós gatyában, egyik kezében pipa, a másikban karikás. Egy szó, mint száz, képezzük át az öreget!
– Éljen! – tapsolt a fiatal és becsvágyó vb–titkár.
– Sajnálom – egyenesedett ki a téeszelnök.
Elhatározták, kiemelik. Remek! Csakhogy ehhez neki is lesz szava. Guszti az övé, majd ő emeli ki. Aztán mást gondolt.
– Rendben van, ideiglenesen átengedem. Cserébe egy másikért – nézett kajánul az igazga­tóra. – Vagyis Guszti megy hozzátok, a ti emberetek meg hozzánk, azaz az istállóba. Igaz, hogy ott büdösebb, hangsúlyozta gúnyosan – de hát, istenem, ott is a szocializmust építjük.
Ebben maradtak anélkül, hogy magát Gusztit is megkérdezték volna. Sebaj! Ha nekik jó, neki százszorta az – gondolta az öreg. Szabadon járt–kelt, általában gatyában, ami azonban, úgy látszik, senkit sem feszélyezett, sőt, minél cifrábban járt, annál több turistát vonzott. A fürdőigazgatóság dokumentum- és sci-filmeket vetített, szerződtetettek néhány artistát, és tervbe vették egy planetárium építését is. A téeszben lovasbemutatót, továbbá libatömő és birkanyíró versenyeket szerveztek. Már azon spekuláltak, hogy a tévét is kihívják, amikor beütött a bomba. Kiderült, hogy az ufó egyszerű minimeteorit. Naná, előre látható volt! Még szerencse, hogy a turistáknak így is, úgy is tetszett, hogy aztán egy év múlva ezt is elfelejtsék.
Ilyen az élet! Hanem az artistaszámok azért megmaradtak. Kivéve a fantasztikus filmeket, csillagászati előadásokat, no és Guszti bácsit, aki ismét a tehenek közé került. S hogy a dolog még megnyugtatóbb legyen, valamelyik éjjel eleredt az eső, aztán csak esett, esett napokon át reggeltől estig a turistaszezon kellős közepén.
Az utca kihalt, egy lélek sem járkált. Vagy mégis? Csakugyan! Az egyik szálló mögött gör­nyedt alak ásott, haja, bajusza fehér, bal orrcimpája mellett különös ismertetőjelként félgömb alakú szemölcs virult. Elvégezvén munkáját, csontokat és ormótlan, kőkorszaki leletnek tűnő tárgyakat dobott a gödörbe. Párszor körülnézett, majd egy telefonfülkébe osont.
– Halló! Budapesti régészeti hivatal? Itt Guszti bácsi B.-ről – rebegte kifulladva. – Szeretnék egy szenzációs bejelentést tenni.