Míg még fiatalabb voltam, minden éjjel arról beszélgettünk, hogy elmegyünk Aloé Vera hazájába.Abba a hazába, amihez Aloé Verának – pechére vagy szerencséjére – semmi köze nem volt, de még apjának, nagyapjának se. S amikor egész éjszaka azt szoroztuk meg osztottuk, hogyan jutunk el e nehezen körülírható, s éppen ezért még nehezebben beazonosítható célig, jól éreztük magunk. Másnap reggel Aloé Vera kis alapozóval és nappali krémekkel tüntette el a szeme alatt az éjjel s az éjjelt megelőző éjjeleken képződött lila gyűrűket. A hivatalban erre is és nagyjából mindenre roppant érzékenyek voltak. Már csak ilyen egy biztosító, munkatársainak fizikai és lelki állapotát a többi üzleti tényező mellé, sőt, fölé írja. Számonkéri!

Utólag nagyon sajnálom, hogy nem vettem feleségül Aloé Verát, szép pár lett volna belőlünk. Amint az lenni szokott, ő akarta volna, én nem, és természetesen én kerültem ki győztesen ezzel a nemmel. Az egészben az a legérdekesebb, hogy miután leléptem, többé nem láttam, pedig a város, amelyben éltünk, és ahonnan visszakívánkozott dédapja meg ükapja hazájába, nagyon kicsi volt. Valami harminc vagy negyven utca és mindössze harmincnyolcezer lakos. Egyszóval úgy eltűnt, mintha nem is lett volna. De most még nem tartunk itt. Az istenek ha netán meghallgatták cirpelését-döngicsélését (ami mellett az én rokonszenves baritonom is megjelent), igazat adtak neki, de csupán szánalomból. Egyáltalán hogy létezhet egy ilyen csupa alázat teremtés, akinél nem az a fontos, hogy mit kér, inkább ahogyan kéri.

Éjfél előtt hallgattuk, hogyan húznak el a repülők Belgrád felé. Aztán Irak felé. S amikor ennek is vége lett, azt hallgattuk, vajon mi felé mennek egész este meg éjszaka a bombázók. Néhányszor még az is előfordult, hogy nem repültek semerre, hétvége volt, sátorosünnep, fizetésnap, ki tudja? Ilyenkor Aloé Vera sokat sejtetően bejelentette, jó lesz majd egy gyerek, még kapocsnak is, majd ha a szerelem múlik, összetart minket. Nem hiszem, hogy valaki, s főleg ő meg tudta volna magyarázni e ragaszkodás okát. Nem is fontos, illetve a ragaszkodásban nem ez a fontos. Előbb odafordultam, aztán a fal felé.

Egy idő óta elég hülyén érzem nemcsak magam, hanem őt is. Itt a vége, fuss el véle. Vagy nélküle. Aloé Vera, mint a délután és a véletlen este határvonalán mindig, most is a fürdőkádban áll, szappanozza magát. Akaratlanul megpillantom a diszkréten foszlott nájlonfüggöny mögött. Hirtelen az az érzésem támad, hogy szarvassá változtam – ami nonszensz egy harmadik emeleti tömbházlakás fürdőszobájában – és vadászkutyák marcangolnak, s a szűz istennő mindezt közönyösen nézi. Máskor meg ő kezd valami hihetetlen történetbe. Képzeld, kinyitottam a blokk bejárati ajtaját, a rozsdásan csikorgó vasajtó mögött egy hófehér hattyú várt rám, s ahogy megindultam a lépcsőn fölfelé, ő is föllépegetett utánam. Jó, ebben még semmi rendkívüli. Leölték a szomszédban a szárnyasokat, ősz van. Az egyik megszabadult valahogyan, besétált a blokk ajtaján. Ez egy lehetséges magyarázat még akkor is, ha tudjuk, a Székelyföldön nem szokás hattyút tartani a baromfiudvarban. Akár így történt, akár másként, engem evett a fene, hogy ha pont most lép ki egy szomszéd, mit gondol rólam?

– Még szép – mondtam neki, bár igazából nem volt mit mondanom, még szép, hogy minden ebben a főzeléktől és fasírttól büdös lépcsőházban történik veled, két emelet között. Nem állítanád le magad?

Mire ő, sejtelmes mosollyal: cifrább dolgok is megtörténhettek velem. Például, ha apám nem hiszi el rólam, hogy nem egy halandóval szerelmeskedem, hanem egy istennel – nem rólad van szó, nehogy elhidd magad! – és egy hajóbőröndbe zárva belehajít a tengerbe. Vagy megérkezik egy idegen, aki azért jött, hogy megölje testvéremet, s a testvérem félig bika, félig ember, egyszóval mutáns. Én pedig adok az idegennek egy gombolyagot, mert aki bemegy a labirintusba, annak ki is kell jönnie valahogyan. Vagy még gyerekkoromban beleesem egy bödön mézbe, bele is fúlok szerencsésen, hogy aztán egy kígyó segítségével keltsenek életre.Vagy megbűvölöm a férjem, aki nagy kurvapecér hírében áll, és így valahányszor csak közeledni próbál egy-egy (dehogy, mindegyik!) nőhöz, testéből kígyók másznak elő, halálra marják a néha tényleg gyönyörű, máskor közönséges konkurenciát.Ezt a célzást se vedd magadra, csak ha muszáj. Minden egyezés a véletlen műve, s a véletlen nagy gubancoló – körülményeskedik Aloé Vera álnokul, én pedig szó nélkül bekapcsolom a tévét, leülök mindenesti marhaságaink elé. Odavagyok mindenért, ami műfogsoron átszűrt műélvezet, műbőrökből és csupa műszőrméből-műmuffból összeállított műgyűjtemény, műköröm és műfelháboorodás.A műholdas műsorszórás teljes és tökéletes, a nagy felbontású képsorok megbilincselve elénk hozzák a nagy semmit. Műkőhöz csapódik műrepülő, műkönny műszempillán. Van már műszív is, ó, de rég! Azzal kikapcsolom a televíziót, mehetünk aludni.

Nem mesélem el, mi minden történt a hajón A kapitány mint mindig, most is bohóckodott. Ami Aloé Verának és nekem olyasmi volt, mint egy acélfedő eltávolítása az égetőkemence kémlelőablakáról, hogy belenéztél, és a következő pillanatban megvakultál, az neki látványshow, Kelet-Európa cseheinek-tótjainak, románjainak-magyarjainak, szerbjeinek-horvátjainak futó összebékítése. S most, hogy immár megint felosztották a térséget, a Balkánt és Európa dél- meg közép-keleti részeit, tulajdonképpen nyitott kapukat döngetett, de azt legalább jópofán, élvezhető humorral.

Ha most nagyon őszinte akarok lenni, elárulom, nem én léptem ki ebből a kapcsolatból. S hogy mégis azt mondtam, csak mert ilyenkor bennem is pont úgy működik a férfisovinizmus, mint szinte mindenkiben. Aki még, vagy már férfi, mert nőben nincs hogyan. Nem tudjuk elviselni, ha egy nő egy hatalmasabb szerető kedvéért,vagy még azért se, de úgy dönt, hogy elhagy. Márpedig ez történt, még ha fél szóval se mondta Aloé Vera. Üldögéltünk a fedélzeten, Európa kis népei táncoltak körülöttünk, a kapitány minden kurjanására hangos kacagás volt a válasz.

– Most a szigettengeren hajózunk – súgta fülembe hirtelen, s én a nagy kiabálásban is pontosan értettem a betájolást. Mindjárt elhaladunk Poszeidón barlangja mellett. Akarod-e, hogy nála vendégeskedjünk? Boreasz, az északi szél istene Trákiában lakik, vele szerencsére nem találkozunk. Zephürosszal, aki a langyos nyugati szél, inkább, de ne bánd, mert ő se bánt. Megérkeztünk, mondta, ám ez valójában azt jelentette, hogy ő érkezett meg, csak ő.

A körtánc ebben a pillanatban loccsant át azon a padon, ahol ültünk. Aloé Vera felállt, saruit hátrahagyva lesétált az alsó fedélzetre. Hát persze, mindenki itt tolongott a felsőn, a kapitány már konyakot osztogatott, ez volt a bónusz a táncra. Én nem mozdultam, de szememet se vettem le róla. Amint leért a teljesen néptelen fedélzetre, amely annyira üres volt, mint a mítoszok éjszakáján kinyíló és azóta is nyitva maradt tengeri kagyló, áthajolt a fedélzeti korláton, de pillantását egyetlen másodpercre se akasztotta ki az enyémből. Ez még akkor is így volt, amikor az ég és víz választóvonalán megcsillant valami, és szélnél sebesebben közeledett hajónk felé Csakhamar látni lehetett, hogy egy hófehér bika úszik egyre közelebb hozzánk. Még Kosztasz, a kapitány se vehette észre, aki minduntalan nem létező delfinekre riasztott, ilyenkor abbamaradt a tánc, mindenki hol a jobb, hol meg a fedélzet bal oldalára futott, vicc volt az egész. A bikát viszont a hátsó fedélzet takarta, mindvégig láthatatlan maradt. Csak ketten láttuk, Aloé Vera meg én.
A következő kép: mint egy háromfogú vaslétrán, átmászik a fedélzeti korláton, szemével még mindig fog, bár lassan ereszt. Már a hófehér állat hátán ül, egy pillanatig még azt hiszem, összeforrtak hajónkkal, annyira egyek vagyunk. Mégsem, mert a csak sejthető rés köztünk meg köztük most láthatóvá válik, s amikor teljes fordulattal irányt váltanak, azt is tudom, ez a legutolsó képem róla. Megtarthatom, ha akarom, ha pedig mégsem, erre is, mint mindenre kitalálták a megfelelő kifejezést. Ez a gombnyomással törölhető emlékezet, ha van ilyen egyáltalán.

Aloé Vera állítólag Kréta szigetén él., fölvette őseinek nevét. Itthon, a biztosítónál már másnap új arc jelent meg, a változást maguk a biztosítottak sem volt hogyan értékeljék. Ettől függetlenül árvizek, tüzek ezután is lesznek.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ